Beavatás a COTY-ba

Úgy megy ez, mint a politikában. Aki az egyik választási ciklusban hangosan óbégat, hogy lopnak a hatalmon levők, az a következőben, amikor az övéi nyernek, eszét vesztve, remegő kézzel tömi a zsebeit húszezres-kötegekkel, csak a doboz változik – tegnap Nokia, ma Samsung. Rablóból lesz a legjobb pandúr. Én például COTY (Car of the Year, azaz Év Autója) zsűritaggá lettem a múlt héten– de hiszen ezt már a címben is leírtam.

Csak emlékezetfrissítésként annyit: ez egy európai díj, 22 ország nagyjából 60 újságírója ítéli oda egyetlenegy új autónak egy kétlépcsős szavazás során. Általában 30-50 autó szerepel az alapjelölésben, ezeknél feltétel, hogy öt piacon már rendelhetők legyenek a díj átadása előtti év december 31-én, és a tervek szerint évi minimum ötezer példányt készítsenek belőlük. Sportautók rendkívül ritkán nyernek, a luxuskocsik sem gyakori szereplők a díjazottak közt, már csak az áruk miatt sem. Az innováció és az ár/értékarányosság kiemelt helyen szerepel a pontozásban.

A beválasztott újságírók ajánlással kapják a posztot, a zsűritagok 65 éves korukig, avagy lemondásukig maradhatnak bent. Általános szokás volt régebben, hogy a korhatárt elérő, s emiatt kilépő tag helyét a vele egy médiumnál dolgozó, a lelépő által javasolt fiatalabb kolléga töltötte be. Hogy mi az előnye annak, ha valaki bekerül? Az Év Autója zsűritagok általában hetekkel, hónapokkal korábbi bemutatókon próbálhatják ki a (sokszor még korántsem végleges) új modelleket, s bőven előfordulnak szituációk, amikor már járnak azokkal a tesztautókkal, amiket a többiek csak jóval később látnak. Komoly előny, ha az ember karcolgatja a dolgot, akkor nem is igazán igazságos a többiekkel. Leginkább talán az adja a díj létjogosultságát, hogy egy ilyen díjra vásárlók és gyártók egyaránt igényt tartanak, ha nem lenne, mindenképpen keletkezne egy.

És ha már 1963-ban létrejött ez a díj, és még mindig működni látszik, akkor ezt az egész szavazást a legjobban úgy lehet csinálni, ahogy most történik. Persze, az lenne a legjobb, ha az adott országok valamennyi fontos médiuma adhatna egy-egy zsűritagot, de ez beláthatatlan káoszhoz vezetne.

1. a COTY-zsűri nem szűk hatvanfős, hanem ezres létszámú lenne – jártak már önök nagy társasház lakógyűlésén? Működik az? Ugye?
2. Nem lenne annyi előszériás tesztautó, nem lenne annyi hely a bemutatókon (és értelmetlenné válnának a profibban szervezett, s véglegeshez közeli készültségű autókkal végrehajtott tesztvezetések), hogy mindenkinek jusson belőlük.

A COTY-zsűribe hazulról bejutni szinte lehetetlen, pedig Magyarország a méretéhez képest jó helyzetben van, mert két tagot is delegálhat. Lenne erre a helyre vagy ötven alkalmas újságíró... Nem, nem vagyok olyan okos, nem is vagyok akkora ász a szakmában, hogy emiatt esett volna rám a választás, mielőtt bárki megkérdi.

Egy 18 éve a szakmában melózó, elég sok érdekes cikket megjárt újságíró vagyok, de 12 kollégából 12 nyerne velem szemben, ha csomagtartó-liter fejből rávágási versenyre invitálnának, esetleg kihívnának egy mikorjöttafacelift-párbajra. Viszont nem is könyököltem érte, sőt, annyira valószerűtlennek tűnt az egész, hogy az egy szem angol nyelvű önéletrajzon és három telefonbeszélgetésen kívül az égadta világon semmit nem tettem az ügy érdekében. Nem is tudtam volna, mit kell.

Elődöm, Surányi Péter, az évtizedekig Autó2, majd most Az Autó néven futó magazin (valamint több, más újság) főszerkesztője betöltötte a 65. évét, tehát 2012-ben lejárt a mandátuma. Korrektül végezte a munkáját, a szavazásaival a hazai szakma javarészt egyetértett, mégsem az a kolléga kapta lépett helyébe, akire számítani lehetett volna tőlük. Hanem én, egy kívülálló. Ráadásul internetes lapnál dolgozó munkatárs.

Ez több mint szokatlan lépés a döntéshozóktól. Érdemes ugyanis tudniuk: sehol a világon nincs olyan furcsa helyzet, mint Magyarországon, hogy három, nagy, valódi autós magazin is megél a piacról, havi olvasottsági számaikkal pedig külön-külön is lenyomják a nyomtatott sajtót. Ennek valószínűsíthető oka, hogy az internet-penetráció nagyon hirtelen nőtt nálunk, sokkal gyorsabban, mint körülöttünk Európában, s mostanában ráadásul nagyon árérzékenyek lettünk, a net pedig ingyen van. De külföldön, ahol nem ilyen gyakoriak az állami intézkedésekkel felgyorsított evolúciós bakugrások, erre kevesebb a példa. Ott nem értik, mert arrafelé még mindig robog a nyomtatott sajtó vonata, ha nem is annyira jól, mint tíz éve.

Akkor miért váltott mégis szemléletet a bizottság? A beavató ceremónia után Matson Håkannal, a zsűri elnökével utaztunk egy Amperában, akkor tudtam meg az okát. Håkan (ejtsd: Hókan) érdekes figura, nagy változásokat szeretne, de ugye, svéd, és mint ilyen, nagyon ügyel a korrektségre, a precizitásra, a feddhetetlenségre – naja, Skandinávia tényleg egy másik világ. Pár évvel ezelőtt választották meg elnöknek, és a múlt szerdai, nagy, 2013-as szavazási időszakot megnyitó COTY-értekezleten olyan egyöntetű támogatást kapott a tagoktól, hogy bizonyára igen jól végezi a munkáját. Nos, ő a fejébe vette, hogy a visszajelzések szerint kissé kicsorbult díjnak visszaadja a rangját, egyúttal ismertebbé is teszi a címet, mint amilyen korábban volt.

Működése óta számtalan dolgot megváltoztatott, felrúgott, átalakított. Az Év Autója 2012 díjat idén korábban, már a genfi szalonon átadták, járt mellé ünnepi díszvacsora és az utolsó körben bennmaradt hét autó teszteléséről készült, profi film vetítése is. Az idei COTY-főszervező, a Stern eurótízezreket tett az egész hacacáréba (a szervezőtanács tagjainak – belőlük hét van – éves, kötelező befizetése mellé), hogy mindez létrejöjjön, de lett is visszhangja az eseménynek. Håkan azt is elérte, hogy az elmúlt években sok friss vér toluljon a szervezetbe – idén például rekord mennyiségű tag cserélődött le, akik közül sokan eddig a körön kívül levő médiumoktól jöttek.

Nagyjából itt a magyarázata az én megválasztásomnak is: eddig két, nagyon hasonló profilú, egyformán havi cirkulációjú, közel azonos vastagságú nyomtatott magazin – Az Autó és az autó MAGAZIN - választott tagjai képviselték Magyarországot, ami a mai COTY-felfogás szerint hiba. Így került a Totalcar.hu a képbe, mint a legolvasottabb honi autós magazin. De jól jött, az is, hogy újságunk tematikája ilyen szerteágazó, nem volt baj (sőt, inkább előny) hogy a cikkeink hangvétele kritikus, sőt, mint kiderült, az is nyomott a latban, hogy én konkrétan nemcsak új autókkal foglalkozom a cikkeimben, hanem használtakkal, régiekkel, sőt, motorokkal - valamint a COTY szapulásával is. Nahát, úgy látszik, tényleg jönnek változások.

A Totalcartól első körben Karotta került szóba, de mivel neki fizetős médiaügyei vannak, ő kiesett, tehát maradtunk ketten Papp Tibivel. Végül valószínűleg az döntött, hogy Tibi inkább franciából jó, én viszont angolul beszélek, a zsűri hivatalos nyelve pedig az utóbbi. Nekem ez egyfelől óriási dolog – hiszen már gyerekkoromban fejből fújtam az Év Autója-díjas kocsikat. Másfelől kicsit olyan, mintha bekerülnék a rossz bácsik klubjába. Harmadrészt kihívás, hogy talán az én kis véleménybeli hozzájárulásom is segít majd abban egy nanométernyit, hogy a díj megint olyan rangos legyen, amilyen már rég nem. Negyedrészt pedig hideg borzongást is érzek nyaktájon, hogy a honi kollégák vajon hogyan fogadják majd a hírt...

Elég komoly önértékelési és érzelmi viharba kerül az ember, amikor egy ilyen, itt-ott megkopott, sárfoltoktól sem mentes, de mégis patinás, egyben súlyos cím az ölébe pottyan. Ezzel a tarisznyámban indultam Frankfurtba múlt kedden, ahol aznap egy Opel-Chevy titkos szeánsz, majd este az Év Autója 2012 díj átadási nagy ceremónija következett – konkrétan az Opel Ampera/Chevy Volt párosnak, ha a média híreiről esetleg lemaradtak volna az olvasók. Másnap jött az igazi szabadkőműves-gyűlés: délelőtti COTY-értekezlet az elkövetkező évről, elköszönés a régi tagoktól, újak bemutatása, anyagiak megvitatása, határidők eldöntése, etikai ügyek elbírálása, ilyenek. De isznak-e vajon a véremből a végén?