További gyökerek a zebrán
2009.04.27. 14:37 - Winkler Róbert
Feladó: shepherd
Címzett: Róbert Winkler
Elküldve: 2009. április 17. 19:20
Tárgy : ketgyoker
Tisztelt Szerkesztő Úr,
ennyire nincs téma, hogy egy belső informális beszélgetés felpumpált transscriptjét kell publikálni?
Az egészből a "hiszen a biciklis sérülékeny" mondat ér bármit, ez az a lényegi pont, amit bringás és autós egyként szokott elfelejteni.
Viszont pár bekezdésével sikeresen erősíti az olvasó autósokban a bringással szembeni előítéleteket.
Azt hiszem, jó lenne, ha a Totalcar a békés autós-bringás egymás mellett éléshez szükséges kétoldalú önkorlátozásokat, meg best-practiceket venné egyszer számba és ajánlaná a T. Autós Olvasók figyelmébe.
Egy kis olvasni- és néznivaló:
http://www.labreform.org/blunders/bicycle-blunders.pdf
http://vimeo.com/4140910?pg=embed&sec=4140910Üdv
shepherd
Kedves Shepherd,
és esetleg a kerékpárosok kapjanak városi szent tehén-státuszt? Cikkem csak arra szeretett volna utalni, hogy elég borzalmas kihágást követnek el ahhoz, hogy ne csapkodják azonnal az autókat. De ha ragaszkodik hozzá, megmondom, hol parkol az autóm, és csapkodhatja egy kicsit a motorháztetőt.
Üdvözlettel:
Winkler Róbert
Feladó: shepherd
Címzett: Róbert Winkler
Elküldve: 2009. április 17. 20:2
Tárgy : Re: ketgyoker
Tisztelt Főszerkesztő Úr,
nem kell szent tehén státusz, de kellene egy kis respekt az iránt, aki a szarrá ázást stb. is bevállalva, 0.1 kW teljesítményre korlátozva, ténylegesen egy autóval csökkenti az aznapi dugót a belvárban.
Hogy a bringás a zebrához érve gyalogossá tud válni, majd ismét járművé, ez egy adottság. A kérdés az, hogy aki az autó buborékjának a fizikai védelmében, egyre jellemzőbb módon klimatizált, kellemes, szép zenével kibélelt közegből, ám a dugóban vesztegelve ezt látja, mit gondol. Szerintem semmi rosszat nem kellene gondolnia.
Nagyon nem egyformák a biciklisek, meg az autósok sem. Én pl. mindkettő vagyok, évszakfüggő arányban, mert 8 fok alatt a térdem fázni és fájni kezd. 280, 172 és 145 lóerős, nem céges és nem szolgálati gépkocsikat hajtok. Jó bennük ülni, de még jobb kiszállni és tekerni.
Igaziból a társadalmi szolidaritás és empátia hiánya, amiről itt szó esik, és az ezzel együttjáró tendencia az általánosításokra.
Az Ön írásában, és a nekem adott válaszában is ez jelenik meg valamilyen mértékben, és ez az, amit fájlalok. Van elég faszság az országban, miért kellett kitalálni egy újabb divizsön lájnt, amivel rozsdás éket lehet verni az egymás iránt irgalmas pógárság szeme közé? Bringások-autósok? Lófaszt.
Mert persze van sok barom állat biciklis, éppúgy mint irdatlan seggfej autós, kutyás, nemdohányzó, nő és férfi. De egy barom, aki ráver az autóra, miért reprezentál a T. Szerkesztő Úr felé egy csoportot? Miért véli úgy, hogy azzal, hogy az autósok és biciklisek koegzisztenciáját elősegítő szemléletet és publikációt hiányolok a Totalcarból, egyből csoporttag vagyok és bizonyságot adok autóverő hajlamaimról?
Lenne tanítanivaló bringásnak, autósnak egyaránt. Autósok: nem dudálni rá bringásra 1 m-ről, mert kurvára megijed, elrántja a kormányt, és nagyot tanyázik a járdaszegélyen. Bringások: tudni, hogy a halk és gyors vagyok, ezért a megjelenésemnek nincs előjele az autós számára. És még sok ilyen. Mejd erről egyszer tessenek írni, vagy kérni egy szakembert, hogy írjon. Nagy bazi jófejség lenne, és sok autósban lenne pár megvilágosodás.
Üdv
Shepherd
Kedves Shepherd,
Tényleg nem érti?! A respekt az egy dolog. Igen, respektálom a bringások küzdelmét a nagyvárosban. Igen, tudok róla, hogy csökkentik a dugót, ha az autójuk helyett választják a biciklit közlekedésül.
Most figyeljen, de nagyon: attól, hogy valaki egy csoporthoz tartozik, még nem kell hülyének, süketnek és/vagy esetleg vaknak lennie.
Emésszen.
Mondok egy példát. Én, mint motoros gyakran találkozok olyan véleményekkel, hogy a motorosok milyen borzalmasan közlekednek, hangosak, veszélyesek. És tudja, mit mondok ilyenkor? Képzelje, egyetértek. Igen, mert a motorosok tróger módra közlekednek. Igen, a motoros balesetek többségében a motoros a hibás. Pedig ez egy általánosítás, hiszen vannak motorosok, akik rendesen közlekednek, igaz, nagyon kevesen láttak még olyat. Én is csinálok időnként olyan dolgokat, amik nem nézhetnek ki valami jól – motorral gyakorlatilag lehetetlen betartani a KRESZ-t.
De nem is állok neki óbégatni a motorosok védelmében, másokra mutogatva, hogy az autósok meg telefonálnak, a kamionosok videojátékokat játszanak, a gyalogosok fogalmatlanul szaladgálnak át az úton, a biciklisek meg kivilágítatlanok: mindez az én motoros gyökérségemre nem mentség. Szóval ha valaki rákezdi, én kussolok, elvégre igaza van. Attól, hogy elméletben létezik rendes motoros, a valódi trend még elég egyértelmű.
Kerülhetném az általánosítást a tahó módra közlekedő kerékpárosokat név, lakcím és személyi szám alapján felsorolva, de az effajta adatgyűjtésre sajnos nincs apparátusom. Meg Szabó Máté ombudsmannak se biztos, hogy tetszene. Lehet, hogy vannak általánosító megállapításaim, de én újságcikkeket írok, nem ENSZ jelentést. Amiket itt olvas, nem istenítélet, vagy a nagy betűs igazság, csak a véleményem.
A két kerék talán egyszerűen kihozza az emberből a gyökeret. A motoros annyival kevésbé súlyos eset, mint a kerékpáros, hogy ő tudatában van a saját gyökérségének, és nem képzeli magát a jövő hírnökének, a környezettudatosság netovábbjának, a nagyvárosok megmentőjének, akiknek mind a jelen, mind a jövő nemzedékek hálával tartoznak, ennélfogva neki mindent szabad.
„Hogy a bringás a zebrához érve gyalogossá tud válni, majd ismét járművé, ez egy adottság.”
Adottság?! A kamionnak meg olyan adottsága van, hogy bárkit kivasal. Következik tehát valami az adottságokból? Semmi. Van a KRESZ, az elvárható figyelem, meg az előzékeny udvariasság, ami soha nem árt.
Természetes, hogy igyekszem vigyázni minden közlekedőre, a környezetszennyezőkre ugyanúgy, mint az alanyi Neókra. Csak ezzel a militánsan idióta nézettel ne fárasszanak már, hogy valamelyik közlekedési eszközzel többet szabad kihágni, mint másokkal. Persze a géptető-csapkodási ajánlatom továbbra is él, ha gondolja.




Kommentek
2009.04.27 17:32:03esde
ezért a cikkért egy hétig ki sem nyitom a totalcart:) röhöghetsz a markodba:) de lehet nem is olyan vicces...
2009.04.27 17:36:54Dani46
Érdekes téma ez. De úgylátom az autósok előnyben vannak.
Van egy pár érdekes hozzászólás azért. Az igaz, hogy rengeteg bringás figyelmetlen, a kresszt nem tartják be vagy még rosszab ha nem is tudják azt. Az is felháborít amikor ott a bringa út és nem ott megy. (jó néha igazuk/igazunk van mert a sok gyökér gyalogos persze, hogy a bringa úton megy és még ők vannak felháborodva ha elmegyünk melletük)
De szerintem az már mindennek a teteje, ha BRINGA ÚTON megyek, a KRESZT is ismerem, és közben úgy megyek át a kereszteződésen, hogy imádkozok, hogy valami faszfej EL NE ÜSSÖN. Ha kint van nekünk is a tábla, hogy bicikli út, a keresztező autó úton pedig ott a szép nagy háromszög az autósoknak (gyengébbek kedvéért elsőbbségadás kötelező tábla) és még így is magasról leszarják, hogy én a saját utamon megyek és nekem van elsőbségem az már hihetetlen.
Ha nincs bicikli út, akkor inkább rámegyek a járdára.
A szomorúbbik része, hogy rengeteg a "hülye" bringás. A sok őreg papóka/mamóka, a parasztbácsikák enyhén bepiálva, a felelőtlen kisgyerekes szűlők, vagy csak az egyszerűen hülyék.
Ez van a mi órszágunkban és nem csak ezen a területen, és ezért nem megy nálunk a közlekedés.
Jah a T.C. ről meg annyit, hogy amennyire szerettelek titeket, most egyre inkább vagytok únszinpatikusak és egyre több baromságot írogattok a tesztekben is. Mitörtént????
Üdv.: Egy békés bringás
2009.04.27 17:45:03Laciii
"Imádok amúgy biciklizni, de pl.a környéken kevés olyan út van ahol szabad (főúton ugye tilos) a járdán megint csak tilos."
Hát szerintem akkor te vagy itt a legfiatalabb :)
54. § (7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
2009.04.27 17:51:13vwxyz
Én autózom is, meg biciklizem is, biztos azért nem értem, hogy mi baj van Winkler írásával?
Rozogatónak lehet igaza, hogy a sok sértődött, önelégült "én-csak-biciklivel-járok" hitvallású észkombájn már azon is megsértődik, ha azt mondják neki, hogy ne szállj el magadtól, mert pusztán a biciklizéstől még nem leszel magasabb rendű.
Erről az egészről a South Park hybridautós-önelégültfelhős-sznobriadós része jut eszembe. hu.wikipedia.org/wiki/Sznobriad%C3%B3!
2009.04.27 17:53:09Csabcsili
Ez a karakterlánc a lényeg:
"A motoros annyival kevésbé súlyos eset, mint a kerékpáros, hogy ő tudatában van a saját gyökérségének, és nem képzeli magát a jövő hírnökének, a környezettudatosság netovábbjának, a nagyvárosok megmentőjének, akiknek mind a jelen, mind a jövő nemzedékek hálával tartoznak, ennélfogva neki mindent szabad."
Winklinél a pont.
(Autózom a munkám miatt, motorozom de már csak terepen, mert közúton életveszély, kerékpáros meg egyszerűen nem akarok lenni.)
2009.04.27 17:54:08Laciii
"Adottság?! A kamionnak meg olyan adottsága van, hogy bárkit kivasal. Következik tehát valami az adottságokból? Semmi."
Hát például van ahol tilos vele előzni, meg a tábla+felfestés mellett sem parkolhat a járdán, most hirtelen ennyi.
2009.04.27 17:58:52Laciii
"Csak ezzel a militánsan idióta nézettel ne fárasszanak már, hogy valamelyik közlekedési eszközzel többet szabad kihágni, mint másokkal."
vs
"motorral gyakorlatilag lehetetlen betartani a KRESZ-t."
KHMMM... én itt bizony érzek egy apróbbacska ellentmondást.
2009.04.27 18:14:52enté
Winkler elbeszélgethetne Karlovitz Kristóffal a bringás-autós viszonyokról. Ő az egyetlen hiteles ember ebben a témában (aktív bringás / autós újságíró)
2009.04.27 18:19:48T-boy
Ha a /csuklyás/ bringás fülhallgatójából 8 méterről hallom a zenét,
a háta mögött álló menőt sem hallja..
Hasonló a helyzet,ha az ötödik ajtót emelgeti a mélynyomó,nem
hiszem,hogy mindenre tud reagálni az autós.Szerintem egy-két
dolog kimaradt a KRESZ-ből..
2009.04.27 18:21:56Cymantrene
Szomorú látni, hogy Winkler úr is hozzáhülyült a magyar társadalmi elváráshoz. Semmi szellemi rugalmasság, de egyszerre infantilitás és szenilitás. Ha valami egy picit nem felel meg az elvártnak/megszokottnak, akkor már habzik a szája.
2009.04.27 18:25:53T-boy
Bocs:MENTŐT/nem menőt/
2009.04.27 18:28:04Csabcsili
Cymantrene 2009.04.27 18:21:56
Mint a kerékpárosnak, aki kerékpárosból átvedlett gyalogossá a zebrán és majdnem elcsapták.
Szájhabzás vs. motorháztetőcsapkodás.
Van itt megoldás, vagy hívjam a szakértői kormányt?!
2009.04.27 19:23:39raveman1
a régi Totalcart kérem vissza!!!!!!!!!!!
Amikor a Winkler még nem volt ilyen kis b...., hanem viccesek és jópofák voltak mindketten.
Csikóson kívül nem is érdemes olvasni már itt nagyon semmit
2009.04.27 19:31:16stargazerhu
Sziasztok,
jujdejo beszólása tetszett a legjobban, bár kicsit személyeskedő:)
Én légközlekedés mérnökként, biciklis, autós, teherautós, és volt
hogy buszos voltam, ja meg gyalogos is. Nálunk az a probléma, hogy
az élet egyéb területein "megszerzett" frusztrációit a közlekedés
többi résztvevőjén éli ki. Erősebb kutya baszik alapon közlekedik a
magyar döntő többsége.
Szerintem a közlekedésben az erősorrenddel fordítottan arányosan
kellene formális és informális jogokat adni. Tehát a gyalogosnak
lenne a legtöbb. Közröhej, hogy hazánkban életveszélyesek a zebrák.
Sérülékenységéből adódóan a bicikliseket is jobban kellene védeni.
Írta vki, hogy a biciklis nem a bicikli úton megy, és ezt sérelmezte.
Egyfelől jogos, viszont, aki ilyet írt, az vajon ment már bicikliúton?
Néhol rosszabb állapotban vannak mint az utak, és hát egy kergepár
rugozatlan tömegének aránya sokkal nagyobb, mint egy kocsinak és hát
tud rázni. Nem beszélve arról, hogy nálunk legtöbbször csak azért
épül bicikliút, hogy papíron meglegyen. Na meg, hogy valamennyit,
azokból az épitkezésekből is ki lehet lopni, bár apró pénz mondjuk
az autópályákhoz képest. Azt akartam kihozni belőle, hogy nincs
koncepció.
1.A legnagyobb hülyeség a gyalogost, és a biciklist
közös útra ráengedni, mivel a gyalogos, és a biciklis is azt hiszi,
hogy ő az út királya, és hát egy 40-el mennő drótszamár kontra gyalogos
baleset eléggé fájdalmas tud lenni. Bárki nézze meg, hogy ilyenkor,
mégha színekkel el is vannak különítve a gyalogosok és a kerekesek,
a gyalogosok akkor is szépen teljes szélességében használják a számukra tiltott
részeket is.
2.életveszélyes mikor a bicikliút párhuzamosan úgy fut az úttal
(Hűvösvölgyi út) hogy az útról le illetve rákanyaródó autós, csak
a kerékpárosok elgázolásával tudja abszolválni, vagyis nincs egy
autó távolságra a kerékpárút az autóúttól.
3. Bárki próbáljon meg végigmenni mondjuk az Andrássy út biciklisávján
és számolja össze hány autó parkol rajta, és hány autós nyitja rá az ajtót.
Ezek miért fontosak? Mert egy 40es sebességkülönbséggel végrehajtott
baleset könnyen végzetes lehet. És amit egy autós nem ért meg, hogy
ha egy biciklis nem kapja meg az elsőbségét meg kell állnia, akkor ő
nem csak gázt ad, hanem újra taposnia kell a pedált. Ezért nem szeretik
a lendületüket elveszteni. Még annyit, hogy ha egy autóval szemben a
biciklis hibázik neki fáj, ha az autós hibázik vele szemben, akkor is
neki fáj.
Ma is tekertem, és ma is átmentem a Lánc hídon, pedig ott elvileg nem lehet,
bár nem értem miért, és nem is tartottam fel senkit sem. És nem minden
autóst zavar, ha mondjuk egy biciklis gyorsabb.
A közlekedés olyan, mint az emberek, és az ország. Mindenki ítélje meg
maga milyen a milyenk:)
2009.04.27 19:38:04stargazerhu
Ehhez csatlakozom, 1 hétig én sem fogom ezt az oldalt olvasni!
2009.04.27 19:48:09ugyankérem
Egyre nagyobb gyökér ez a Winkler, ahogy évek alatt olvasgatok tőle... Gondolat vagy alkotókészség nulla, hepciáskodás lassan 100%. Olyan fömuftis személyiségtorzulása van, mint a legtöbb beérkezett embernek. "amit én mondok az ugy van és punktum" tipusu lett. Nem szimpi.
2009.04.27 20:01:16kuroi inu
Üdv!
Kerékpárral (is) közlekedem... munkába, fitnessterembe. A bringa városban (elsősorban) egy közlekedési eszköz, kéretik szépen úgy is használni: betartva a közlekedési és a józan ész diktálta szabályokat.
Talán annak köszönhetem, hogy autósokkal még SOHA nem volt konfliktusom, hogy 17 éve vezetek (összesen kétszer koccantam vétlenként). Kerékpárúton sorfalban közlekedő gyalogosokkal, illetve járdán, aluljáróban agyament módon suhanó bringással, aki azért mert, a vigyázni mertem a gyalogosokra minősíthetetlen hangon beszólt, már többször is.
Ugyanannyi a gyöker, valamennyi közlekedési állatfajban. De! A gyalogosok és a kerékpárosok felmentve érzik magukat a KRESZ betartása alól, mivel nincs szükségük jogosítványra (persze a legtöbb gyökérnek valószínűleg van).
Utóbbi két csoportban cikisnek számít:
pirosnál megállni, járdán normálisan (KRESZ: a gyalogosok zavarása nélkül, legfeljebb 10km/h-s sebességgel) tekerni, sarkon szétnézni, elsőbbséget adni az egyenesen érkező autósnak (járda meghosszabbítása, felfestett átkelő nélkül), elmenni egy átkelőig, vagy legalább a sarokig, ha át szeretne menni egy legalább 4-sávos úton...
Általános tévhit: ha elsőbbségem van akkor naggggyon elsőbbségem van, akár lakó-pihenő övezetben autózom 90-nel, akár takarásból tekerek át egy kerékpáros-átkelőn, mint akit ördögök sarkantyúznak.
Ugyanaz a primitív balkánf@szmagyarisztáni hozzáállás.
Egyszer varrnának már be valakit, akinek állítólag nem adtak elsőbbséget, mert belátható szakaszon nem volt időben észlelhető vagy éppen látszott, csak egyetlen európai ember el nem tudta volna képzelni, hogy a megengedett sebesség 3-4-szeresével közlekedik. (Utóbbi még friss emlék: sárga Lambo öklelte Fiat, pár nappal ezelőtt. Ismerős?)
Vissza a kétkerekűhöz:
"Gyalogossá válni képessége": a KRESZ szerint az átkelőn tolni kellene a bringát, nem átcikázni rajta, veszélyeztetve, de minimum irritálva a gyalogosokat + az autóst trenírozni arra, hogy nem csak kiszámítható sebességű gyalogosokra kell ügyelnie.
Lassan befejezem, illetve abbahagyom, mert vége ennek soha nem lesz...
Autósként, kerékpárosként, gyalogosként könyörgöm valamennyiünkhöz: nézzünk magunkba is néha, de ha - talán nem is szerénytelenül - úgy gondoljuk, hogy mindent meg is tettünk azért, hogy legalább magunk előtt ne titkoljuk empatikus, gondolkodó emberi lény mivoltunkat, vegyük észre, hogy közlekedő "fajtársaink" között is van egy-két minősíthetetlenül arrogáns, primitív, 1bites barom, aki nem is veszi észre, hogy terrorizál másokat.
Winkler durván sarkított és általánosított, de gyanítom azért, hogy aki nem ilyen, az ne hunyjon szemet motoros, kerékpáros, vagy autóstársai hülyeségei felett sem.
Kimorogtam magam, köszi a türelmet, és örömteli bringázást, motorozás, autózást... kívánok mindannyiunkak.
2009.04.27 20:02:15megint
Winklernek igaza van mikor azt mondja, hogy a legtöbb biciklis valami zöld erőnek képzeli magát, viszont szerintem a tag, mégha nem is értek vele egyett, normális stílusban írt viszont a válasz nem volt az, kicsit több udvariasságot elvárna az ember egy tanult embertől.
2009.04.27 20:03:20ekutya
@winkler róbert: figyu robi, szerintem te se értetted meg teljesen a levelet amit a kedves olvasó írt. Nem teljesen helyes dolog az hogy te itt véleményt írsz a totalcar-on a biciklisekről. pont olyan probléma ez mint a cigánybűnözés, amit sok ember még mindig nem ért hogy miért nem kéne emlegetni. ugye van a kresz meg a jog. ezek pontosan megmondják mit hogyan szabad és miért milyen büntetés jár. erről nem kéne véleményt alkotni, mert ez objektív és hivatalos dolog, nem véleményfüggő. a másik része a dolognak a diszkrimináció. te azzal nem nagyon segítesz a dolgon hogy különböző előítéleteket táplálsz az emberekbe egyes csoportok iránt. képzeld csak el mi történik akkor ha valaki az utakon használni kezdi az előítéleteit és elkezd betartani az összes bringásnak, mert benne ez a kép él. és megy a rendes bringás és ő fogja meginni a levét annak a szósznak amit más kevert.
én azt javaslom hogy végre fogadjuk már el olyannak a valóságot amilyen és ne aggasszunk a csoportokra előítéleteket. semmi szükség rá, senkit nem kell előre elítélni. majd ha olyat tett, akkor számon lehet kérni rajta, de csakis rajta, a törvény és a kresz szerint. fogadjuk már végre el hogy az emberi hülyeség nemtől, kortól, és járműtől független.
2009.04.27 20:52:29Izé911
Winkler mekkora paraszt lettél, már bocs. Régebben szerettem az írásaidat, meg az egész totalcart. De mostanában nincs témátok vagy mivan?? Tényleg itt csak a Csikós Zsolt ér valamit.
Érdekes, hogy arról senki nem ír, mikor a sok tahó gyalogos köcsög túrista, szájtátás közben ballagnak a bicikli úton, 3-man egymás mellett, és ha leüvöltöm a fejét a nyakáról akkor nekiáll följebb. És HA-HA! Tudjátok mi a vicc?? Kalocsán lakok, ahol zsír minőségű a legtöbb járda, meg bicikli út, bár a legforgalmasabb helyekre, még nálunk sem teremtett a jóisten bicikli utat, pl belváros. Nekem is van autóm, motorom is (st220, 225 le, 07 zx10r 184 le) mégsem megyek át parasztba, ha kocsival vagy motorral közlekedek. Imádok bicajozni, van hogy csak pusztán szórakozásból megyek napi 30 km-et, és ahhoz képest, hogy ez viszonylag kisváros, ittis vannak meredek dolgok, ami a közlekedést illetti.
Winkler te meg vegyél vissza az arcodból, nem te szartad a spanyol viaszt! És ha nincs normális témád, akkor ne írjál, mert csak felb*szod az emberek agyát.
Volt pl egy tv adás, egy 06-os subaru sti-ről, egy fekete okosított változatról, na pl ha nagyon ráérsz akkor azokról ha készültek képek, feltologathatnád az oldalra, valami normális méretben, addig is lefoglalod magad.
2009.04.27 21:00:07wiseguy
Néhány éve volt egy felmérés, aminek valami olyasmi volt az eredménye, hogy a magyarok többsége nem érti az írott szöveget (sem). A hozzászólásokat elolvasva ebben már biztos vagyok. Szerintem a Winkler valami olyasmit akart mondani, hogy ebben az országban mindenki csak a saját igazát hajtogatja, mindenki csak a jogait ismeri, a kötelezetségek meg a lúzereknek való.
Mindenki kiváltságokat akar, de esze ágában sincs a szabályokat betartani.
Shepeherd ennyi erővel én is követelhetném, hogy a hondásokat engedjék előre a lámpánál, mert úgyis gyorsabban jönnek el. (ami persze abszurdum).
2009.04.27 21:01:39Bandi a vállalkozó (törölt)
Sziasztok!
Úgy látom megy itten az osztás... :-)
Én fiatal koromban napi 30 km-t bicikliztem a Bükkben. Se sisak, se lámpa, de még az a szép mellényke sem volt rajtam... és tudjátok mit, élek! Az jó volt! :-)
Most Budapesten élek van autóm, robogóm, biciklim, de eszembe nem jutna újat húzva a sorssal, biciklivel vagy robogóval járni. Életem csak egy van! Én sajnos nem bízok autót-, motort-, biciklit vezető kollégáimban, hogy ők figyelembe vennék az én egyetlen életemet, mert szerintem nem vennék!
Szóval én szennyezek tovább, és élek is tovább...
Végezetül még annyit, hogy tavaj nyáron az Andrássy úton 4 srácot láttam a törmelék motorja mellet feküdni, mert senki sem merte megmozdítani, nehogy ő válassza szét a csigolyákat...
Szóval mindenkinek jó utat... Én remélem oda is érek majd...
2009.04.27 21:08:05vwxyz
Érdekes, hogy amelyik bicajos szídja az autósokat, és közben azzal akarja megvédeni az igazát, hogy neki is van ám motoros járműve, akkor szinte biztosan legalább 200 lóerős az autóról és/vagy legalább 100 lóerős motorról ír.
Amúgy aki utálja a Totalcart, az minek kínozza magát vele? Ide is a TC címoldalán át vezet az út.
2009.04.27 21:16:18Qqcs
Mindennap bringval járok, mert napi 8-9-10 óra munka után jól esik úgy hazaérni, hogy közben kimegy belőlem a gőz, és közel épelméjüként érek haza. Erre tökéletes a bringa. Autózni a csúcsban meg nem jó. Tudom, gyakoroltam sokat. Ezért én megértő vagyok szegény, autóban gyötrődőkkel. Ma pl. a Hősök terénél mentem, és a 3 sávos úton a szélső autó elengedett, de mielőtt továbbmentem volna, kinéztem mellette, mint szoktam, mert tudom, hogy ilyentájt embertársaim figyelmetlenebbek. Jött is a nagy fekete autó vagy hatvannal, esélye nem lett volna megállni. Én satufék, ő kormány félre. Ő megijedés után sűrű bocsánatkérés, én nagylelkű megbocsátás. Kész el volt rendezve. Elvégre mindketten közlekedünk, néha hülyeséget csinálunk, s ha még van rá mód, elnézést kérünk. Ha olvassa a ezt, akkor köszönöm neki, hogy nem vasalt ki, és hogy képes volt elnézést kérni. Valahogy így kéne ezt szerintem itt Európában.
2009.04.27 21:22:07criticalmust
Végre, végre, végre!!!
Gondolkodott már valaki azon, miért kell a normál fôközlekedési utakból buszsávot, kerékpárutat elkülöníteni és az egyébként is szûkös áteresztô képességet tovább csökkenteni? (+behajtási díj a belvárosban... stb.)
Miért ne használjuk az autónkat? Miért kell kerékpáros mozgalom? ... Országúti kerékpároztam évekig és mindenhova biciklivel jártam, de egy valami sohasem okozott sértôdést bennem: - az hogy az út az autóké. Ott én vendég vagyok. Ezért jobban figyelek.Mindegy...Sokáig törtem a fejem az elsô néhány felvetésen... Szerintetek a külsôbb kerületekben miért van annyi kiadatlan üzleti célú ingatlan? Nem lehet hogy terelve vagyunk? Kifelé autóstul szép, kamu ideológiák mentén? Csak felvetem és én kérek elnézést...
2009.04.27 21:26:23Kopi3.14
attól, hogy valaki egy szerksztőséghez tartozik, még nem kell hülyének, süketnek és/vagy esetleg vaknak lennie.
A kerékpáros amint leszáll a kerékpárjáról máris gyalogos. ez így van, és figyelembe kell venni autósoknak. De zebrán csak a gyalognak van elsőbbsége, a kerékpárosnak nem, vagyis aki áttolja az el kell engedni, aki át akar tekerni annak várnia kell.
Ellenben autósnak kanyarodáskor kötelezően figyelni kell a hátulról érkező kerékpárpost, pláne ha van erékpárút, és ha megállt, majd kiszáll, ugyanúgy rutinból kell a tükörbe néznie ajtónyitás előtt. andrássí úton pedig ezt az utas fejébe verni, ha msal nem megy kalapáccsal.
2009.04.27 21:30:01Kopi3.14
criticalmust: nem vendég vag,y hanem a közlekedés ugyanolyan JOGOKKAL és KÖTELESÉGEKKEL bíró tagja, mitn az autós. És a városok túlterheltségét azzal lehet csökkenteni, ha az autósokat annyira ellehetetlenítjük, inkább járnak tömegközlekedéssel, vagy kerékpárral, mert autóval nem éri meg. Ekkor lesz levegő a városban, lesaz esély beszélgetni az utcán üvöltözés nélkül, és egy főre jutó árosanyag-kibocsátás terén is jelentősen javul a helyzet, ha az átlag 1,5- fő/autó arányból kiveszünk egy csomót s utasait tömegközlekedésre erőltetjüök. Illetve a buszsávot miért kel létrehozni. Mert egy járművön elvinni száz ember még midnig fontosabb, s össztáesadalmilag jobb, mint ehelyett harmincat álldogáltatni ugyanott, külön pöfékelőkben.
2009.04.27 21:33:24ekutya
wiseguy 2009.04.27 21:00:07
"a magyarok többsége nem érti az írott szöveget (sem). A hozzászólásokat elolvasva ebben már biztos vagyok."
üdvözöllek a klubban.
attól még hogy winklerhez hasonló a véleményed nem lesz igazad. ráadásul pont azt teszed ami ellen prédikálsz, a saját igazadat hajtogatod. inkább kifejthetnéd az elméleted hogy a te véleményed hogyan segít a probléma megoldásában. úgy hitelesebb lenne.
"Szerintem a Winkler valami olyasmit akart mondani, hogy ebben az országban mindenki csak a saját igazát hajtogatja, mindenki csak a jogait ismeri, a kötelezetségek meg a lúzereknek való."
ezt meg el lehetne úgy is intézni hogy (cikk: gyökerek a zebrán): kedves embertársaim, közlekedők! sajnos egyre gyakrabban látok gyökereket a zebrán és ezt mindenféle szempontból sajnálatosnak tartom. kérlek titeket legyetek jók és tartsátok be a szabályokat és a kreszt! ezt és ezt mondja ki a kresz ebben a témában ...
és mi a nem jó megoldás:
na lököm a vakert halandók! ezt hallgassátok! az nyomi bringások meg asszik minden nap hogy ők mentik meg a világot és nekik mindent szabad. na nemá hogy ütögetik a verdát a sarkon. há hülye brinkás, asszi ő jobb? há nem. há mit ütlegel? E!
2009.04.27 21:36:45Qqcs
Kopi: nemá'
Néha én szégyellem magam bringásként a többiek miatt. A KRESZt 10/2 arányban ha betartják bringás társaink. Az autós meg sokszor esélytelen arra, hogy meglásson. Ettől még sok a gyökér. Autós is. De valahogy úgy vagyok vele, hogy magasabban vagyok, jobban belátom az utat, nem takar ki semmit az a-b-c oszlop, jobban figyelek, és még jobban is érzem magam. Szegény autós meg szenved a dugóban. Ha előzékeny vagyok vele, legközelebb tán jobban figyel, és akkor is elsőbbséget ad, ha egyébként nem kéne. Velem elég sokszor előfordul, pedig a fél városon áttekerek naponta.
2009.04.27 21:53:46kawa550
Köcsög.
Vered a melled: "280, 172 és 145 lóerős, nem céges és nem szolgálati gépkocsikat hajtok."
A másik kezeddel is: "kellene egy kis respekt az iránt, aki a szarrá ázást stb. is bevállalva, 0.1 kW teljesítményre korlátozva, ténylegesen egy autóval csökkenti az aznapi dugót a belvárban."
Tán akkor el kéne adni a 3 verdát,meg a biciklit,és venni helyettük EGY DARAB KIS FOGYASZTÁSÚ KOCSIT!!!!
És máris többet tettél a környezetért. Persze kis kocsiból nem verhetnéd a melled,igaz te paraszt?
2009.04.27 21:54:56ekutya
criticalmust 2009.04.27 21:22:07
az út nem az autóké. az utat az adott útszakaszon a kresz szerint engedélyezett összes jármű használhatja a kresz által megszabott módon lelkiismeretfurdalás nélkül és senkinek még csak szava se lehet a szabályosan közlekedővel szemben. ha valami nem tetszik a kreszben, akkor azzal a kresz alkotóinál kell tiltakozni, ha meg a jogállamiság nem tetszik akkor tessék tvszékházakat foglalni, 12pontot olvastatni, terrorizálni.
2009.04.27 22:01:30megint
Kopi3.14:"ha az autósokat annyira ellehetetlenítjük, inkább járnak tömegközlekedéssel, vagy kerékpárral, mert autóval nem éri meg", hihi, hát ki vagy te szerencsétlen? "ellehetetlenítjük? Kivel? A bicótársakkal? Próbálj te is párszor rácsapni autókra, hátha valaki visszacsap majd belőle, vagy tesz egy diszkrét kormánymozdulatot. Amúgy meg egy ideje az üzemanyagok ára nem éppen a kívánságodat támasztja alá, persze ha normális áron lesz , használható elektromos autó akkor majd eljön a te időd, bár akkor majd az lesz a bajotok, hogy az meg áramot fogyaszt.
2009.04.27 22:13:18NoOne
Szintén járok autóval és bringával is. Bocs, Winkler, de most te voltál a gyökér. Lécci olvass újra és emésztgesd. Rád is rád fér.
2009.04.27 22:14:12Aaron Ross
this is why I ride BMX...
www.youtube.com/watch?v=mOx3xkh9Wic&feature=channel_page
Pédaképem:
www.youtube.com/watch?v=2_bZCv79VDI&feature=channel_page
2009.04.27 22:17:08ekutya
megint 2009.04.27 22:01:30
ez már megint mi? "bajotok"? ők és mi? ti két külön egység vagytok? csak mert abból hogy mindketten magyarul írtok én arra következtettem hogy mindketten magyarok vagytok. annyit hallottam már hogy "mi magyarok vagyunk", mostmeg már "mi és ők vannak"? ha nemis vagytok teljesen egyformák, de talán nem egy országban egy szabályt kell követnetek függetlenül attól hogy milyen különbségeitek vannak? egyébként szerintem "ő" arra gondolt, hogy a különböző anyagi terhek és forgalmi korlátozások arra ösztönzik az autósokat hogy ne legyenek autósok többé.
az én véleményem hogy lehetnél kicsit egyenesebb is. pl. mondhatnád hogy a Critical Mass egy szar és tilcsák be! akkor azt mondanám hogy "respect", erre meg azt hogy "miért kellett"?
2009.04.27 22:30:15neodenes0
Általános iskolás koromban részt vettem több biciklis ügyességi versenyen, ahol elméletből is kellett teljesíteni (kresz). Erre készített fel minket egy helyi rendőr. Ő azt tanácsolta, hogy használjuk a járdát biciklizésre, még ha kresz tiltja is.
2009.04.27 22:32:36neodenes0
Ha mindenki intelligens módon közlekedne, fel sem merülne ilyen próbléma. Mindegy mi a téma, ha a fejekben nincs rend.
2009.04.27 22:45:58neodenes0
megint!
Ne mond, hogy téged nem zavar a szmog! Én Pestben ezt utálom a leginkább! Már csak emiatt sem érdemes biciklivel járni. Előbb kapsz szilikózist, mint ha bányában dolgoznál! :)
2009.04.27 22:46:25baseldon
Kedves Barátaim!
Éljen az autósok-motorosok-biciklisek-gyalogosok örök és megbonthatatlan barátsága!
Éljen! Éljen! Éljen!
A quadosok meg legyenek kiközösítve a jövőhétig, mert otthonfelejtették a tagságikönyvüket.
Most pedig emlékezzünk meg Homonyik pajtásról, akit múlt szerdán elütött egy traktor miközben átsegített egy idős nyugdíjast a zebrán.
Magunk között jegyzem meg, hogy még nem tudjuk, mi legyen a traktorossal. Tavaly ő kapta az év traktorosa címet.
A nyugdíjas jól van.
Utolsó napirendi pont, a csatakiáltast meg kell változtatni, mert nem EU-konform. Benne kell lenni a "Mopedautó"-nak is január 1-től.
2009.04.27 22:46:43QBAthe1st
"Én is csinálok időnként olyan dolgokat, amik nem nézhetnek ki valami jól – motorral gyakorlatilag lehetetlen betartani a KRESZ-t."
Lehetetlen betartani, mégis el lehet jutni úgy A -ból B -be, hogy nem csapkodunk motorháztetőt és nem veszélyeztetünk senkit. Bringával is át lehet gurulni úgy a zebrán és fel lehet menni úgy a járdára, hogy közben nem vasalunk ki egy mamit sem, lehet azzal is aránylag normálisan, dinamikusan közlekedni a városban és amíg biz keretek között történik ez - nincs is vele semmi baj. Szerintem.
Más kérdés persze, hogy vannak végletek és mint mindennel kapcsolatban, csak azokra emlékszünk.
2009.04.27 22:50:40Krisi
Winkler jó cikkeket ír(t), de szövegértelmezni azt nem tud. Arról szólt a levél, hogy elég nagy a szakadék sok autós és biciklis közt, ilyen fajta levelekkel nem kéne ezt tovább ásni.
Persze, ki lehet forgatni a másik szavát, meg aztán az autós tábor előjön az örökzöld "neohippi sötétzöld köcsögök, zebrán mennek, lámpanélkül, átapiroson, nincspénzükkocsira, fellökikagyalogot, feltartanak, bevágnakelém", satöbbi szintű faszságokat, aztán jönnek az öntudatos biciklisek a "köcsögautósokhibájaminden, kormolnakaszarjaikkal, gyalogostgázolnak, cserbenhagynak, zebránparkolnak, miattukélhetetlenaváros", hadnefolytassam.
Mindkét táborban vannak gyökerek, de ezek javarészt csak a hangemberek, szerencsére az utakon egész jó a helyzet. (koppp-kopp)
Hardcore biciklisként (napi szinten használom, hóban-fagyban-esőben is) annyit fűznék hozzá - nem, a másik fikázásába nem megyek bele :) , hogy én például rohadtul nem akarok bicikliutakat, mert a 90%-uk így is használhatatlan -pl. Andrássy út. vagy életveszélyes - pl. Stefánia út.
Ha meg nincs bicikliút, akkor had tekerjek már az úton, én is fizetek ám adót, nem csak a kedves autósok :)
Környezetvédőnek sem mondanám magam, már csak azért sem, mert van egy kétütemű MZ-m és egy Simsonom: Amit hétközben megmentek levegőt azt hétvégén telefüstölöm kétütemű kék füsttel :D
Ja, és azért sem sírtam még soha, hogy a másik fél tartsa be a szabályokat, én csak annyit szeretnék, hogy ne üssenek el amikor épp szabályosan közlekedek. Ha épp szabálytalanul megyek, és akkor ütnek el, akkor igérem kussolni fogok - bár tapasztalataim szerint akkor vannak a legdurvább helyzetek, amikor épp szabályos vagyok :)
Autóval is közlekedek, mielőtt még valaki felhozná nekem, szóval átérzem az összes fél vélt és valós sérelmét, és így merem kijelenteni, hogy mindkét tábornak ideje lenne előbb magába néznie és utána anyázni a másikra.
És mégegyszer kiemelném, hogy mindkét táborban vannak gyökerek: biciklisként nem fogom pajtási szolidaritásból védeni a járdán közlekedő köcsögöket vagy a lámpa nélküli nindzsákat, akik csak úgy elsuhannak, mint egy árnyék.
Itt értek egyet Winklerrel, hogy nem védi a fasz motorosokat, pedig ő maga is motoros.
Annyit meg még hozzátennék, hogy még akkor sem illik kilapítani azt a szerencsétlen biciklist, ha épp szablytalanul megy át a zebrán. Nem mindegy, hogy egy 15kilós biciklivel szegjük meg a szabályokat vagy egy kéttonnás vassal. Aki szerint meg ugyanolyan bűn rácsapni egy autóra (úristen, fáj az autónak, vagymi?) mint veszélyeztetni egy ember testi épségét, az komoly morális válságban szenved...
QBAthe1st: "Bringával is át lehet gurulni úgy a zebrán és fel lehet menni úgy a járdára, hogy közben nem vasalunk ki egy mamit sem, lehet azzal is aránylag normálisan, dinamikusan közlekedni a városban és amíg biz keretek között történik ez - nincs is vele semmi baj. Szerintem."
Köszönöm, hogy leírtad helyettem :) Piroson átmenés és piroson átmenés közt is van különbség, mint ahogy az sem mindegy, hogy lakó-pihenő övezetben megyünk 50%-kal a megengedett sebesség felett kocsival, vagy hajnalban egy kihalt országúton.
2009.04.27 23:02:14Krisi
neodenes0: "Már csak emiatt sem érdemes biciklivel járni. Előbb kapsz szilikózist, mint ha bányában dolgoznál! :)"
Ez így tréfásan hangzik, csak kár, hogy nem igaz. Illetve igaz, a bringások sok szmogot szívnak.
DE
Még mindig kevesebbet, mint az autósok, akik sokan azt hiszik, hogy az utastérbe már csak a friss tavaszi virágillat jut be. Hiba. A 10mikonnál kisebb porok simán átjutnak a szűrőrendszeren, mert "az ellen nem véd". Ráadásul általában akkor van szmog, amikor nagy a dugó: ilyenkor a bicikli sokkal gyorsabb, ergo kevesebb ideig szívom a sok szart, mint ha autóban ülnék.
Plusz tény, hogy a szállópor mértéke kb 1méter magasságban a legnagyobb. Most ki lehet matekozni, hogy a légszűrő van ehhez közelebb, vagy az orrom :)
2009.04.27 23:04:28g.apollinaire
Mai cikk felhozatal:
"További gyökerek a zebrán"
"Kis falka a barlangban"
Gyulavitéz, Karotta, gyertek vissza!
2009.04.27 23:23:14Calyx
Alapvetően az a baj, hogy a biciklisek nagy része hírből sem ismeri a kreszt. Én kötelezővé tenném valami kis óraszámban a rájuk is vonatkozó részek oktatását. Általános és középiskolában is. Sokat javulna a helyzet.
2009.04.27 23:24:10ekutya
g.apollinaire 2009.04.27 23:04:28
:) hát én sem pont ezekért látogatom az oldalt. autós cikk is lesz talán ha már kicsapkodtuk magunkat. most erre van igény úgy látszik.
2009.04.27 23:25:39ekutya
Calyx 2009.04.27 23:23:14
nem rossz ötlet. nálunk már óvodában is volt kreszpálya, és még sosem haltam meg az úton. megtérül.
2009.04.27 23:27:53ekutya
Calyx 2009.04.27 23:23:14
egyébként ha a rendőrnéni és a védőnéni tud előadást tartani az iskolákban a drogokról és a szexről, akkor simán beférne egy kreszoktatás.
2009.04.27 23:28:47frenki 69
Én megértem a Winkler gyereket.
Bennem is buzog a vér.
Kisütött a nap.. a kocsi már szorít vállban a bringán meg kúrva hideg van még, és hát a csajok is a mocisokat sasolják..
Félre köcsög alsóbbrendüek és porbafingók mert felberregett a Nagy Vasak ideje.
2009.04.28 00:14:36megint
ekutya, szerintem épp elég jól szivatják az autósokat különböző igen magas adóval, ugye néha olyan adóval ami nincs is összhangban a többi EU-s országgal, szóval ez a szó "ellehetetlenítjük" nem tetszett, ennyi, utálom a zöld barmokat, ennyi, kb mint a megélhetési jogvédőket.Csináljanak kerékpárutat, aztán ott lehet tekerni, ha nincs azért meg nem autósok a hibásak, fizetnek épp eleget ahoz képest nem látszik az úthálózatunk minőségén, szal lehet menni reklamálni politikusainkhoz.
2009.04.28 00:24:23Bockó
'A motoros annyival kevésbé súlyos eset, mint a kerékpáros, hogy ő tudatában van a saját gyökérségének, és nem képzeli magát a jövő hírnökének, a környezettudatosság netovábbjának, a nagyvárosok megmentőjének, akiknek mind a jelen, mind a jövő nemzedékek hálával tartoznak, ennélfogva neki mindent szabad.'
A kerékpárosra történetesen teljesülnek a fentiek, ettől persze neki sem szabad mindent. A tiszteletet azonban maximálisan megérdemli.
2009.04.28 01:14:35ekutya
megint 2009.04.28 00:14:36
már fentebb jól leírtam miért nem jó az ha kiemeled a kerékpárosokat mint csoportot és diszkriminatív megjegyzéseket teszel rájuk. meg nem hiszem hogy minden bicóstárs el akarna lehetetleníteni minden autóst. sok bringás autós is egyben. ami tény hogy az autósok helyzete folyamatosan romlik az elmúlt időkhöz képest országszerte, a bringásoké meg katasztrófálisan romlik. nem igazán jó ez senkinek, de azért azt te is érzed hogy a sok bringás kevés autós még mindig járhatóbb út, mint a kevés bringás sok autós. nem igazán jó az se hogy egy-egy jármű ki akarja sajátítani a fővárost, amikor ugyanolyan joga van több járműnek is közlekedni ott.
ami lazábban kapcsolódik a cikkhez. én azt nem tudom felmérni hogy mennyire indokolt az autósokat ellehetetleníteni. nekem a kedvenc sorozatom a top gear. én szeretném ha az autósoknak lenne lehetőségük autózni különösebb nehézségek nélkül, azt viszont nem hiszem hogy mindenkinek autóval kéne járnia. én nagyon szeretek autózni és nemcsak azért akarok autózni mert kell, vagy kényelmesebb. velem ellentétben viszont az autósok nagy része azért ül a volán mögé, mert kényelmes. ha megnézzük az autók és az utak számát az elmúlt 20 évben, nem hiszem hogy nagy csökkenéseket találunk. mondhatnánk úgy is hogy kurva sok autós lett hirtelen és inkább a kényelmesebb, "mert már én is megengedhetem magamnak fajtából". ez viszont már felveti a kérdést, hogy mennyire indokolt autóba ülni? mert az nem meglepő hogy sok autós van, és egyre több, nade hogy ennyi? és ebből mennyi autósnak igazán fontos hogy autóval járjon? mert akinek fontos, az áldozatot is hajlandó érte hozni. persze nemcsak büntetéssel kéne az autósok számát csökkenteni, ez csak egy magyar butaság. jobb tömegközlekedéssel és infrastruktúrával sokkal többet el lehetne érni mint büntetéssel.
2009.04.28 04:11:30Rathgo
Krisi!
Arról ugye egy szót sem hallottál, hogy terhelés alatt több levegőt szívsz a tüdődbe mi? A kerékpáros azért kap nagyobb dózist a szmogból! Jóóóóóreggelt!!!!!!!
2009.04.28 07:28:32MANszerelő
Divat most a totalcar-on parasztnak lenni az olvasókkal, a Winkler se akart ebből
kimaradni. Sajnálom, hogy romlik a színvonal, mert szívesen olvasom-olvastam ezt
az oldalt. Lehet, hogy arcnak tűnt a gyerek a három autójával, de nem ez a lényeg.
Én szarni is autóval járok, de a melóhelyemen ,,sikk" biciklivel járni, pedig mindenkinek
van autója. Azt hiszem, én is át fogok ülni időnként, néhány kilométeren nagyon
gazdaságtalan az autó. Ez még nem az ÚNIÓ, az biztos. Szerencsésebb társadalmak-
ban (Nyugat-Európa), ahol nem a ,,hogyan basszunk ki a másikkal" vezérgondolat
jegyében szocializálódtak az emberek, egyenrangú közlekedő partnerként tekinte-
nek a kerékpárosokra, és ami itt téma, az nekik itt eszükbe sem jut...
2009.04.28 08:34:51uglykid
Wiklermostbunkóvoltálvazze!
Egy Dunamenti kisvárosban 12 éves korom óta bringával jártam közúton isibe! /’80-as évek eleje/Megtanultam idexelve kanyarodni, az út szélén egyenes vonalban tekerni./látott manapság valaki indexelő kerékpárost??/ A letekert több mint 10000 km után, amit a szétkopott km órák bizonyítanak ültem át Simsonra.Azzal is sikerült sávváltáskor hátranézve /nem tükörből/ kézzel irányjelezve közlekednem.Soha nem volt más járművel afférom.17 éves korom óta az autó az első, de jólesik évente párszáz km tekerés./40 felett kell a mozgás/
A bicikliút helyett autóúton tekerőkről csak annyi jut eszembe, hogy biztos van valami oka ennek!Ne anyázzon olyan, aki utoljára 3 kerekűn élvezte a szabadság érzését!
Felénk a Dunára kivezető 7 km-t sikerült v.mi észlénynek betonkockákból megtervezni, a fugákban szurokkal.A szélesség olyan, hogy 2 bicaj csak centizve, bőven a komfortzónán belül fér el egymástól.Természetesen padka nincs kiépítve, aki letéved a betonról mehet a szántásba.Ezen az „úton” megy a gyalogos, a pitbullt sétáltató, a támasztókerekes kiccsávó.Ezen kéne nekem végigzötyögni, aki sportolni szeretnék a jó levegőn nem közlekedni.Hát persze, hogy az amúgy nem nagy forgalmú úton tekerek a 30+ os tempómmal vállalva a rizikót.Ilyenkor szoktak jönni az anyázó-mutogató-rámlegyező idióta tanítók akik természetesen nagy ívben szarva a seb.korlátozásra nevelni akarnak engem, aki az út szélétől max. 30 centire tekerek egy robogónyi szélességben és tempóban!Ilyenkor term. megy a „bábozás” egy ideig.Sajnos még egyik nagy tudású sem állt meg, hogy elmagyarázhassam őkelmének az illemet!
Az első időkben megesett velem, hogy sötétedéskor tekertem haza, mikor az út 2/3-ánál a remegéstől letört az első lámpám /dinamós/.Természetesen a városba beérve belefutottam az azóta se látott biciklisjárőr különítménybe aki azonnal kiszúrta a fityegő lámpámat.Felindultságomban olyan hangot ütöttem meg, hogy felnyomtak 5000 Ft-ra, amit később a hatóság figyelmeztetésre enyhített!
Tehát a sportolni vágyó vagy szabálytalankodik és élvezettel teker, vagy szabályosan zötykölődik a büntetőúton és szívja a fogát, hogy miért nem született valami élhetőbb országban!
A dolog iróniája, hogy a várost bármilyen irányban elhagyhatom szabályosan az úton tekerve, /igaz áll. életveszélyben/ csak pont a Duna parti üdülőövezetet KELL-lehet zötyögve-szenvedve megközelíteni!!!
Drága HOFI GÉZÁT idézve „magyarok cselekedetei…”
Remélem, néhány illetékes magára ismer és elgondolkodik…
2009.04.28 08:38:26wiseguy
ekutya 2009.04.27 21:33:24
"inkább kifejthetnéd az elméleted hogy a te véleményed hogyan segít a probléma megoldásában. úgy hitelesebb lenne."
kifejtettem, mindenki tartsa be a kresz szabályokat. nagyon jó rendszer, minden közlekedőt megemlítenek benne. már az általános iskolában, alaptárgyként kellene tanítani, hiszen mindenki közlekedik. a bringások előtt meg egy új világ tárulna fel.
2009.04.28 08:42:39tna
Tisztelem a bicikliseket, de nem szeretem a környezetvédelem dumát a jelen helyzetben. Milyen környezetvédelem az, amikor a saját zéró károsanyag kibocsátásom másoknál akár 5%-kal magasabbat kényszerít ki? Erre nem válasz az, hogy tessék mindenkinek biciklire szállni, mert ez jelenleg (még?) nem megoldható.
Pl. számomra, agglomerációból nem tudok biciklivel bejárni, átszállni gyakorlatilag lehetetlen, tömegközlekedésről biciklire pedig megint nem megoldott... Marad az autó.
Visszatérve a károsanyag kibocsátás kérdésére: Bartók Béla úton ha épp nem egy sutyerák "rakodó" furgont kell kerülgetni a Körtérnél, akkor tuti egy-két biciklista lassítja a forgalmat. Az ember nagy nehezen kikerüli, haladna tovább, majd a lámpánál piroson áthajtva szépen visszaelőz, és kezdődik az egész elölről. Biztos idegbajos vagyok, de ez undorító. Ezt hívjuk biciklis nyelven egymásra figyelésnek? Mindeközben, mondjuk egy feltartott piros hetes által kibocsátott extra bűzt egy reggelen, a biciklista 15 év szigorított tekeréssel tud csak kiegyenlíteni.
Persze ugyanott a Bartók Bélán elég gáz, hogy 6 sávból kettő az autóké, négy a BKV-é sok szakaszon (2 busz, kettő villamos)! Nem lehetne pl., hogy a villamossíneken halad a busz, buszlámpával előreengedik, kimegy megállni (vagy megáll a villamosmegállóban?), aztán a buszsávot szépen oda lehet adni a biciklistáknak, motorosoknak?
Bicikliút megoldva - az ilyen helyeken.
2009.04.28 09:31:33don ciccio
T. Winkler úr,autósok,motorosok...mindenki! úgy látom megy a fikázás mindenkinek. széééép! A főszerkesztő urat ezúton is szeretném elhívni egy néhány órás kerékpározásra! mondjuk a Millenáristól indulhatnánk Szentendre felé. van benne minden: kerékpárút,közút. lehet,hogy ez a rövidke út felnyitná a szemét,és nem írna hasonló cikkeket. egyébként jogsit is úgy adnék,hogy kötelező legyen néhány órát kerékpáron is eltölteni. talán az ott szerzett tapasztalatok sokat javítanának a helyzeten. ha felkeltette az érdeklődését a meghívásom,akkor ezen az email címen megtalál: donciccio@citromail.hu. üdv,és balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!
2009.04.28 09:36:37Krisi
Rathgo: Csak erre futotta? :)
Igen, ha úgy tekerek mint egy őrült, akkor nagyobb levegőket veszek közben. Csak itt jön a bökkenő, hogy a városi bringások nem köridőt mennek épp a Túrdöfrancon, hanem csak simán tekernek. Mármint biciklit.
Amúgy sosem értettem, hogy miért akarják rábizonyítani a biciklizésre, hogy egészségtelen. Ez már így önmagában is vicces. Sokkal sportosabb ülni az autóban :)
Uglykid meg rávilágított egy szintén összetett problémára: A szerencsétlen biciklis nem azért megy az úton, mert szereti, amikor a furgon 2,3 centire megy el a könyökétől, hanem azért, mert a bicikliút biciklizésre nem alkalmas. Télen pl. utoljára takarítják le a bicikliutakat, olyat meg még sose láttam, hogy épp bicikliút kátyúit foltoznák - mondjuk a normális utakat se szokták.
Vagy ott van a sokat emlegetett Andrássy út az Oktogon és a Deaák közt: aki szerint ott a biciklisávon kéne mennem, annak javasolnám, hogy egymás után 5-ször tekerjen el rajta oda-vissza, és ha közben nem nyitják rá az ajtót, nem szalad be elé egy kutya, nem találkozik vészvillogóval várakozó SUV-val, nem lapítja ki egy jobbra kanyarodó autó, és persze megáll az összes lámpánál, amit úgy hangoltak, hogy mindnél meg kelljen állni, na akkor meghívom egy rekesz sörre.
tna: Sok embertől hallottam, hogy kombinálja a biciklit meg az autót: reggel bepakolja a bringát a kocsiba, elmegy Butapestig, ott leparkol valahová, kiszedi a biciklit és azzal megy tova. Megoldás mindig van, csak akarni kell :)
Persze nem lehet gyereket oviba vinni, nagybevásárlást csinálni, tudom, hogy nem midnenkinek megoldás a kétkerék, de el lehet gondolkodni.
2009.04.28 11:01:03jenko80
kawa550 2009.04.27 21:53:46
ha alapvetően biciklizik, és hétvégente elővesz egy 280 lóerős kocsit, akkor azzal kevésbé terheli a környezetét, mint ha mindennap egy 50 lóerős kisautóval járna. Ugyanakkor a vezetés élménye is megmarad hétvégére. Vagy szerinted egyszerre szokta vezetni a három autót partfisnyéllel nyomva a gázt?
Másfelől pedig lényegesen több teljesítményadót is fizet, amiből lehet kerékpárutakat építeni.
2009.04.28 11:16:45jenko80
A kedves kreszimádó szabálytisztelő autós kollegáknak kellene sűrűbben biciklire pattanniuk, és példát mutatni a sok oktalan autóverő kétkerekű gyökérnek. Tessék megmutatni, hogy is kell ezt csinálni!
2009.04.28 11:51:23Érdekes
"Winkler te meg vegyél vissza az arcodból, nem te szartad a spanyol viaszt! És ha nincs normális témád, akkor ne írjál, mert csak felb*szod az emberek agyát."
Hát maximum a cangások agyát, akik magukra ismernek a cikkből...De mennyi nagyokos kétkerekűs van itten, akinek a több száz lovas gép bent áll a garázsban..dik.Remélem, ők nem verik magukat a környezet tudatosságra...De mivel, van nagy autójuk, és tudják a kreszt szépen betartanak mindent.ÉS nem ugatnak...Ehelyett ugatnak..csak úgy.
Mert azokat a cangásokat megértem, akiknek egysejtű agya blokkolja a gondolkodást és bejön ajvékolni csak úgy...
Láttam előbb valaki már diszkriminációt is írt..cigányságot..meg általánosítást..meg miaz, hogy véleményt ír a winkler..Hát lol, komolyan, mi a fene van itt?Önérzetes, 8osztályos rendőrök?Mert véleményt írhat (szabad ország)...pláne a saját alapítású oldalán, senkit sem buzdít semmire, és nem teljesen általánosít, de igaza is van sok esetben..
Persze, ez az önérzetes cangásokon nem segít, és azok nyílván dünnyögnek tovább, de a normális embereknek csak egy támpont, h igen..nem csak ő látja így.
Mert roppant érdekes módon, nekem is hasonlók a tapasztalataim a bringásokkal...pl. : 6 sávos uton szlalomozás (az ökör), este fekete cuccban kivilágítatlanul (esetek 90%ka, igen, 10%-uk nagyjából vmilyen formában betartja vagy a lámpát előlről vagy hátulról vagy a mellényt, mind a 3-at max 0.1%-uk tartja be egyszerre), a zebrára leszállás nélkül
hátulról be"repülés".És a kedvenc kombóm amiért este minden qva zebránál megállok, hogy egy gyökér kivilágítatlan cangás belém ne rohanjon oldalról a gyalogos átkelőn...Nevetséges.(Ezekkel a dolgokkal nem azt mondom, h az autósok szentek, mert ott is ugyanilyen sok a gyökér, csak most nem róluk van szó).
Na szóval, írta valaki, h ne általánosítsunk, meg miaz hogy vélemény...hát akkor az ilyen huzzon vissza a fára, és meg se próbáljon szocializálodni..Ha 10 C-ból 9lop, akkor nem fogom azt mondani, hogy ó milyen tisztességes szegény C-k..ójaj..NEM..ugyanígy amig 10 cangásból 9 nincs kivilágítva, akkor nincs kivilágítva és nem tudja a kreszt, addig
nincs mit maszatolni, csúsztatni, ajvékolni, diszkriminációzni..arra ott a mónika só az ilyen agyhalottaknak.Aki meg megmondja a véleményét normálisan, azt gondoljuk át...
2009.04.28 12:05:42Nancsi
Igazándiból addig nem volt sok baj se a bringásokkal se a gyalogosokkal se az autósokkal amíg a rendőr a sarkon állva szépen rásípolt a szabálytalankodóra, és kiosztotta neki is a büntetést, ha megszegte a KRESZt. Egy gyalogos se mondta, hogy "de nekem nincs jogsim". Ki nem sz.rja le, attól hogy nem fújod fejből a BTK-t, még nem ölhetsz embert. Nem is értem a sok léhűtő pék ahelyett hogy a lángossütő oldalát támasztja miért nem tud ma is rendet tartani.
Akinek meg nem tetszik a KRESZ (x csillió bringás), az ne itt tépje a száját, hanem látogassa meg szépen országgyűlési képviselőjét, elvileg mindnek kell fogadóórát tartania, és pont azért fizetik őket, hogy ilyen esetben az illető hasfájását parlament elé juttassa. Ha meg nem, akkor jövőre lehet másikat választani helyette.
Nem az a megoldás hogy 40-el tekerünk át a zebrán, hogy ne veszítsünk lendületet. Egyrészt aki annyira gyenge, hogy nem tud felgyorsulni újra 40-re, az ne üljön bringára, mert nem neki való. Másrészt ennyi erővel ne fékezzen egy kamion, autó, semmi se se, mert milyen környezetszennyező már a sok fékezgetés, mennyi energiát elpazarol erre. Gyalogos, bringás mentse az életét, féket meg csak hibridben lehet használni innen kezdve, mert ezzel védjük a fákat.
2009.04.28 12:06:33MANszerelő
Ha én megjavítok egy autót, egyből tudom, hogy jó-e, vagy sem. Ha a Gyurcsány
megszólal, egyből tudom, hogy hazudik. Egy újságcikk viszont szubjektív elbírálás
alá esik, van akinek tetszik, van akinek nem. A blog meg arra való, hogy bárki le-
írja a véleményét...
2009.04.28 12:12:42Érdekes
Jah, a körforgalmas cangások az újdonsült kedvencem am..De egyébként pár LE-s robogósaknál is
megfigyelhetnő a kresz absolute figyelmen kívűl hagyása és tudásának hiánya....Vicces, h minden
ilyen bohócot az autósnak kell figyelni...Nem véletlenül van ennyi baleset, mert sok az autós
bohócis még több az ilyen kétkerekű maki is..és már rögtön ott a baj..Ennyi.
2009.04.28 12:20:55MANszerelő
Pl. ez itt...
2009.04.28 12:21:14wny
sokat bringázom. naponta. szinte mindenhová azzal megyek. nyomom is a piroson átot, a gyalogos módba váltást, a motorossávozást, a bringaút helyett úttestet... stb. nem is pofázom, ha ilyen szituban megtalál valaki. az más kérdés, hogy nem szokott, mert odafigyelek. érdekes módon gyakrabban basztatnak egyes bádogdobozos faszok, amikor szabályosan közlekedek. pl. az egyik nap is megyek a kirsztinán, a jobb szélén, ahogy kell, de ledudál a fekete ikszötös, csak azért, hogy nagy gázzal, a kormányt rámhúzva beálljon 50 méterrel odébb a piroshoz.
kérem kapcsolja ki!
2009.04.28 12:52:34\\\'Doni\\\'
A post írója egy önelégült, önző komcsi.:)
Aki kicsi, adjunk többet, a nagytól meg vegyük el, hogy a végén mindenki egyforma legyen. Az út alapvetően az autóké, motoroké, stb. Ha nem így lenne, a biciklis mehetne a felezővonalnál is, meg a vasúti átkelőben se lehetne megelőzni.
A fő hibás az, aki nem építtet elég kerékpárutat. De hát miért is tenné, hisz a kerékpárhasználatból nem folyik be pénz a nagy kasszába.
Engem nem igazán érdekel, ha valaki úgy szegi meg a KRESZ-t, hogy másokat nem gátol, vagy másnak nem okoz problémát vele.
De azért, mert vki bringás már félteni és óvni kell, meg mindenkinek az ő a kegyeit keresni?
Attól kezdve, hogy az útra lépnek, egy nagy közlekedő közösség részei, amelyen belül a szabályok és a kultúra számít.
2009.04.28 13:38:15millesei
"Kerülhetném az általánosítást a tahó módra közlekedő kerékpárosokat név, lakcím és személyi szám alapján felsorolva, de az effajta adatgyűjtésre sajnos nincs apparátusom." Belőled remek szkinhed lehetne. A bomberdzsekid már megvan hozzá (hogy nem bír lerohadni rólad? Abban is futsz, mi?).
Az újságíró elidegeníthetetlen joga az információktól való elzárkózás, a háttérmunka negligálása, az általános tájékozatlanság, a tahóság és "az élet császára" attitűd. Legalábbis itt, a Balkán Európába benyúló részén.
Tahó motoros vagy, de legalább befogod a pofádat, ezért a biciklisnek is pofája lapos? Vazeg, mekkora gyökér vagy! Már akkor rájöttem, mikor bizonygattad, hogy sportdob kell minden motorra. Kíváncsi lennék, milyen állatságokat hoznál össze, ha sziránázna minden biciklis, hogy hallják őket az autósok. Kapísi a párhuzamot?
Legalább akkora őskövület vagy bazmeg, mint a Gálvölgyi.
Régen jobb volt a totalcar.
2009.04.28 13:44:34www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059
Autóban és bringán is ül elég tahó, ez gondolom világos mindenki számára, szóval egyik oldalnak sem kéne mártírkodni és sajnáltatnia magát.
Winkler Robi nem éppen a kedvencem, de most szinte tökéletesen egyetértek vele. Nehogy már hasra kelljen esni minden bringás előtt, csak mert ő bringával jár. (Itt hozzátenném, a fiam versenyszerűen országúti bringázott évekig. Ugyebár ehhez országúton is kell edzeni, ahol nem ritka, hogy 100-130-cal mennek el fél méterrel a bal kezük mellett az autósok. Soha, egyetlen balesete nem volt edzés közben, de még csak konfliktusa is elvétve. Jaaaa, hogy nem önelégült szent-tehénként közlekedtek az úton, és nem csapkodtak meg mutogattak minden nem tetsző dolog miatt... A hülyéi...)
Én figyelek és vigyázok bringásra, motorosra, gyalogosra amennyire ésszerű határokon belül még lehet, és (lekopogom) még egyetlen ilyen balesetem sem volt. De nehogy már úgy kelljen közlekednem egy városban, hogy állandóan csak arra figyelek, hogy melyik oldalról fog előbukkanni a semmiből egy bringás. Tanuljanak már meg ők is kicsit odafigyelni a többi közlekedőre, és ne várják már el, hogy mindenki csak az ő kényük-kedvük szerint járjon.
Azon meg egy bringás se lepődjön meg, hogy pofánvágják, ha csapkodja az autók tetejét/motorháztetőjét. Nem azért vágják pofán, mert fáj az autónak, hanem mert többszörösébe kerül csak lefényezni/kijavítani egy drágább autó egy-egy karosszériaelemét, mint amennyibe a bringája kerül. Ne várjon már el kulturált viselkedést, odafigyelést olyan ember, aki ugyanolyan bunkó a másikkal... A vélt vagy valós sérelemnek nem az az elintézési módja, csapkodom az autókat.
2009.04.28 13:52:17dr.oid
bicajozni jó, motorozni jó, autózni jó, vitorlázni jó:D ha csak A-ból akarok B-be jutni ott a vonat, autóbusz, repülő. ha legutolsó bringám egy könnyű HT crosscountry versenygép volt 1996-ban a legmodernebb fékekkel és váltóval. ment mint az atom. a szerpentinen a kispolszkis nem tudott visszaelőzni, imádtam. csak a zacsizúzó nyergét nem szerettem. manapság hidraulikus tárcsafékes, telós, csodabringákat árulnak megfizethető áron. valszeg megint veszek egyet. a veszett iramú rongyoláshoz már nem vagyok fiatal, de vannak helyek ahol egyszerűen jobb bicajozni. pl.: Fertő-tó körüli bringázás érintve Burgenlandot
2009.04.28 13:59:20millesei
Veszélyeztetni mások életét ősi román szokás.
Autót csapkodni ősi román szokás.
Emiatt általánosítani ősi román szokás.
2009.04.28 14:44:48Érdekes
"Veszélyeztetni mások életét ősi román szokás.
Autót csapkodni ősi román szokás.
Emiatt általánosítani ősi román szokás"
rgo te is jó nagy román lehetsz ^^
2009.04.28 14:49:05ekutya
wiseguy 2009.04.28 08:38:26
az azért nem annyira jó hogy te mindent a "bringásokra" kensz. és már leírtam elég jól hogy miért nem jó így diszkriminálva beszélni. mondjuk lehet hogy az autósoknak legalább annyira hasznos lenne hallani a biciklis kreszt, mint a kerékpárosoknak. budapesten gyakran sok autós azt se tudja hogy a gyalogosnak a zebrán elsőbbsége van. pedig ők vizsgáztak is belőle. elméletben és gyakorlatban.
2009.04.28 14:59:40Érdekes
EGyébként millesei, bármennyire is fáj, az írásodból csak az jön le, hogy értelmileg bizony a Robi alatt vagy, bármennyire is próbálod őt le szkinhedezni, románozni meg köpködni...Ő azért legalább kultúrált formában tette a véleményezést, ellenben veled.Jah, nem utolsó dolog, h ha még arrogáns is, és szúró a véleménye, akkor is van alapja és több igazság van benne, mint a te kis böfögős kommenteben..sajnos.
2009.04.28 15:07:41Izé911
UGLYKID: Csak nem kalocsai vagy te is? :) Ha igen, gondolom a meszesi útról beszéltél, mert az igencsak fasza. Csak azért nem tartom jó ötletnek, hogy kint az úton bicajozol, mert azon az úton önerőböl is, sorra patkolnak el autósok és motorosok egyaránt, gondolom te sem örülnél neki, ha a seggedbe szállna valaki 200-zal. :)
ÉRDEKES: Különben meg, ha ennyire utálod a bicikliseket, akkor te pl. minek osztod itt az észt? Ha lenne egy kis eszed, akkor elolvastad volna, hogy autót/biciklit minden nap használom. Szal nem a garázsban porosodik a vas. Különben meg az ilyen sok korlátolt paraszt miatt, basznak ki állandóan a bicajosokkal. Nem azt mondtam hogy mindig és mindehol betartom a kreszt, csupán annyit akartam érzékeltetni, hogy attól még, hogy erős kocsim van, és átülök abba, nem fogom a bicajosokat az árokba lögdösni, meg a gyalogosokat kivasalni.
2009.04.28 15:14:30Sayniqua
Hé skacok!
Van egy KRESZ nevű szabályzat. Mindenki mondhat mindent és bármit. Lehet sírni, hogy ilyen gyökér, meg olyan seggfej. Akkor is a KRESZ-ben előírtak szerint kell közlekedni. Akkor nincs gond. Ha mindenki betartaná.... mondom mindenki! Gyalogos, biciklis, autós, motoros. Mindenki.
Peace
2009.04.28 15:32:45ekutya
Érdekes 2009.04.28 11:51:23
az érdekes az hogy osztod az észt, pedig amit írtál azt mutatja hogy neked is elég kevés jutott belőle. pl. nem tudod mit írsz és mit jelent. csak azt tudom javasolni hogy lassan olvasd amit írok. ha ez sem segít akkor elég reménytelen a helyzet. ne értsd félre a helyzetet, nem az a gond hogy véleményed van és elmondod, hanem hogy butaság és nem gondolkodsz, pedig volna min.
volt egy cikk, ami ennek az előzménye. az itteni cikk arról szól hogy winkler reagál egy a témában levelező olvasónak. és a válaszában ott a verdict. neki ilyen esetben nem kéne ítéletet hírdetnie mint újságíró, mert kis országunkban a jog szabályozza kinek mikor hogyan van igaza. ha neked sem tetszik a jogállamiság és a rendszer, akkor menjél tévészékházat foglalni, 12pontot felolvasni, terrorizálni, rendszert dönteni. mondjuk a civilizált viselkedés pont nem illik bele abba amit te mondasz, de mindegy. a másik gond meg az hogy diszkriminálás lesz a dologból, tehát winkler nem segíti, hanem súlyosbítja a problémát. mondd már el hogy miért jó az ha az összes biciklisnek/cigánynak/németnek felrójuk azt amit a társai tettek? mert ugye a törvény és az állam aminek te is polgára vagy, nem különbözteti meg az embereket ilyen alapon. a cigány meg a fehér, a biciklis meg az autós egyforma büntetést kap a tetteiért. neked ráadásul ebben nem osztottak lapot, nem ítélkezhetsz, bíráskodhatsz mások felett. az utolsó ultraérved pedig hogy winkler azt ír a totalcarra amit akar. ez nem a winkler.blog.hu. ez egy autós újság/fórum, nem egy diszkriminatív véleményezős lap. ide nem ezért járnak az emberek és nem illik se a vélemény, se az igazságtevő, se a megmondó rovatba. a saját házadban/kertedben se tehetsz meg mindent. lehet hogy nem kötelező olvasni, de mindenki számára hozzáférhető a címlapról és nem éppen totalcarhoz méltó ez a cikk se tartalom, se stílus alapján. a winklerabekepzeltbringasokellen.blog.hu-ra tokeletesen illik. ide kicsit se.
végül mégegyszer hogy a te fejecskédben is megmaradjon. neked nincs jogod mérlegelni egy közúti balesetben. pl. ha személyi sérülés van, akkor neked kötelességed rendőrt hívni. majd a helyszinelők eldöntik ki nem tartotta be a kreszt. nem oszthatsz igazságot, nem büntetheted a szabálytalankodókat. a bringásokról a véleményedet meg addig is megdumálhatod a haverokkal, mert jogilag semmit se számít.
2009.04.28 15:33:47millesei
"rgo te is jó nagy román lehetsz ^^ " Ezek után mondhatsz akármit a kulturált véleményezésről. (igen, a kulturált-ban mindkét u rövid. Ez is a kultúra része) Amúgy ő újságíró, én meg nem. Ha pedig ennyire szereted a Robikádat, azzal ne engem molesztálj. Légy szíves.
2009.04.28 15:47:21ekutya
\\\'Doni\\\' 2009.04.28 12:52:34
egy kicsit hiányos a kreszismereted. a biciklisek azért nem mehetnek csak úgy az út közepén, mert jobbra tarts van. ez azt jelenti hogy ha 100m széles a sáv, neked a szélén kell menned akkor is ha biciklivel, motororral, autóval, tankkal vagy repülővel mész rajta. másrészt a kerékpárost semmi nem kényszeríti a kátyúkba és csatornafedelekre, ezért ha indokolt, akkor szabályosan közlekedhet beljebb a jobb minőségű úton. harmadrészt pedig a kreszben írva vagyon a bizalmi elv, ezért ha a szabályosan közlekedő biciklis idegesít, akkor ez van.
2009.04.28 15:58:27ekutya
www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2009.04.28 13:44:34
nem kell a bringások előtt hasra esni. bőven elég ha betartod a kreszt és jól esik ha van benned kis megértés és jóindulat. az igazságosztáshoz neked nincs jogod. akkor se pofozhatsz fel senkit ha valaki rádgyújtja az autód. legjobb ha ilyenkor tanúkat gyüjtesz, esetleg lefotózod az elkövetőt és a kiérkező hatóságnak elpanaszolod mi nyomja a lelked. ha nem tetszik a rendszer akkor te is csak egyet tehetsz. gyújtsd fel a parlamentet. vagy olvasd el fentebb amit írtam, hátha sikerül megérteni.
u.i. látod mi lett ebből robi. vannak akik szimpatizálnak veled, vannak akik utálnak, de egyik se segít az előrejutásban. ha legalább élvezed amikor ez van, akkor ok. akkor volt értelme a cikknek.
2009.04.28 16:54:35www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059
ekutya 2009.04.28 15:58:27
Te itt moderátor vagy, vagy csak az ügyeletes megmondó...? Lassan nálad kell majd engedélyeztetni a hozzászólásokat?
Amúgy ez egy blog, ahol vélemények hangzanak el. Winkler Robié, a tiéd, Érdekes-é, és mindenki másé, aki hozzászól. Attól, hogy nem egyezik a te véleményeddel az övék, attól nehogy már ne lehessen leírni...
"bőven elég ha betartod a kreszt és jól esik ha van benned kis megértés és jóindulat." - ezzel "csak" az a baj, hogy az összes csapkodós-mutogatós-beszólogatós biciklisből hiányzik. Ezek után is még az autós igazodjon hozzájuk? Persze...
A többire nem is reagálok, annyira nem értünk egyet.
2009.04.28 17:09:45Izé911
Most voltam bicajozni a városban, 7 km-et mentem, forgalomban is, és nem találkoztam egy paraszt autóssal sem, meg biciklissel sem. Szerintem simán veletek van a baj nagyvárosi kollégák. Nemtudom pesten is mértnem lehet azt megoldani, hogy bicikli út meg járda egyben lenne, jó széles lenne, és egy vonal választaná el középen, és csumi. zebra probléma megoldva. Különben is Budapest egy állatkert a közlekedés szempontjából. Mindenki siet, mindenkinek valami kurvára sürgős dolga van, és mindenki LESZARJA a másikat. Autós az autóst, biciklist, motorost gyalogost, Biciklis az autóst, gyalogost, Gyalogos meg az összes többit. Ebből kéne kiiundlni. Egy kicsivel több türelmet meg tiszteletet egymás iránt, úgy általában az emberek között. Alapból innen kéne kiindulni. Ennyi az egész.
2009.04.28 17:52:04ekutya
www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2009.04.28 16:54:35
ha vélemények hangzanak el minden oldalról akkor azt vitának szokták hívni, aminek meg az a célja hogy tisztuljon a kép. én nem csupán a véleményemet mondom el, hanem megpróbálom a tévedéseket helyretenni. ha csupán vélemény, akkor odaírom hogy szerintem, vagy hasonló. pont ez a baj ezzel a cikkel. itt nem véleményről van alapvetően szó, hanem a törvényről, meg a kreszről. ha nem tetszik amit ezzel kapcsolatban írtam, akkor nem velem van vitád, hanem az állammal. az meg megint más kérdés hogy nem segítesz a véleményeddel senkinek.
2009.04.28 19:44:29kawa550
jenko80 2009.04.28 11:16:45
Egy valamit elfelejtettél barátocskám.
Annak a 3 autónak az ELŐÁLLÍTÁSA nagyobb környezet terhelést jelentett,mint amennyit az 50le-s kiskocsi életében elfüstöl.
És ne meséld be nekem hogy a 3 autós kisköcsög egész évben biciklizik,télen pl hógumival mi?....
2009.04.29 07:47:05don ciccio
tegnap esett + velem! dunakeszin kerékpároztam. kerülök 1 rosszul elhelyezett csatornafedelet,hátulról rám dudálnak. kicsit összerezzentem. hátranézek,1 porshe cheyen-ből, 30-as éveiben járó, jól szituált hölgy mutogat majd +előz. pirosnál melléálltam,és +kérdeztem,hogy mi a problem. a válasz: azért dudált,mert nagyon bent voltam a sávjában. mély levegőt vettem,és csak annyit mondtam,hogy "ne tessék kerékpárosra hátulról rádudálni,mert megijed,és elesik." ebben nagyon sok minden benne van,ami mostanában jellemzi a közlekedést. 1.: a kerékpárosok nem jószántukból húzódnak beljebb hanem,szar a minősége az út szélének.=ha rámegyek ilyen helyekre könnyebben elesek,majd az engem követő jármű áthajt rajtam. 2.: hátulról tényleg ne dudáljanak már rá a bringásra,mert u.az lehet a következménye,mint amit az elöbb írtam. 3.: kedves gépjármű vezetők! tessék a tükröket használni,nemcsak nézni,hanem látni is,és kicsit elörébb gondolkodni mint az elöttük lévő 5m.
2009.04.29 16:50:24ekutya
don ciccio 2009.04.29 07:47:05
azzal még szeretném kiegészíteni az esetet hogy a kerékpárosok a kresz szerint is szabályosan húzodhatnak be a csatornafedelek elől, tehát a dudálást nem indokolta. a dudát egyébként is csak veszély esetén szabad használni, büntetésre nem. a kerékpárosnak kb. úgy kell a szabály szerint lehúzódnia az út szélére, ahogyan az autósnak városon kívül vissza kell térnie a külső sávba előzés után. ha több autót, vagy hosszabb sort előz, akkor az előzési sávban maradhat, de ha befejezte az előzéseket, akkor vissza kell térni. ezt hívják jobbra tartsnak. a fenti példa nagyon jól bemutatja hogy a viszonylag szigorúan oktatott és vizsgáztatott autósok mennyire nem ismerik a kreszt. tehát miért meglepő ha a biciklisek sem?
2009.04.29 18:32:12Nancsi
"don ciccio 2009.04.29 07:47:05"
Kerékpáros szabályosan behúzódik dologhoz annyit még tegyünk hozzá, hogy KRESZ alapelv, hogy senkit sem kényszeríthetsz a saját hasfájásod miatt hirtelen fékezésre/irányváltozásra. Vagyis ha ott vagyok mögötted 5-10 méterrel, esetleg szemben is jönnek, akkor ne próbáljál behúzódni, csatornafedél ide vagy oda, hanem álljál szépen meg, mivel neked is van szemed, amivel előre tudsz nézni több mint 5 métert. Plusz bringára is lehet tükröt szerelni, illetve hátra lehet nézni ilyen "behúzódás" előtt, mert az úttesten közlekedők ezt így szokták (ha már a járda büdös). Ha meg ez nem kényelmes, akkor lehet lassítva áthajtani a rosszabb minőségű úton, nem kell behúzódni. Sehol sincs az előírva hogy bringa 30km/h átlagsebesség alatt nem közlekedhet.
Aki úttesten közlekedik, az próbáljon már meg felnőttként viselkedni, ne taknyos gyerekként, akinek mindent szabad.
2009.04.29 18:56:42don ciccio
köszönjük Emese.
2009.04.29 19:08:43don ciccio
nem akadályoztam én ott abban a szituban senkit. talán a hölgy tombolán nyerte a jogsit,esetleg vette. simán kikerülhetett volna. nem okoztam veszélyhelyzetet. nem én dudálgattam. lakotton belül egyébként sem lehet a hangkürtöt használni,csak ezt sokan elfelejtik. a telefonálásról nem is beszélve.
2009.04.29 19:10:28don ciccio
kerékpáros kresz: plasma.szfki.kfki.hu/~csillag/kerekpar_kresz/Kerekpar_KRESZ.pdf ajánlanám figyelmetekbe a 3.oldalt
2009.04.29 19:45:50don ciccio
Nancsi tudod mit írsz le v. csak nyomkodod a billentyűket? "Sehol sincs az előírva hogy bringa 30km/h átlagsebesség alatt nem közlekedhet." ez valóban nincs kőbe vésve,de mond azt a vizilabdázóknak,hogy uszoda nélkül készüljenek a mérkőzéseikre. nekünk az országút az uszoda. ez 1 ilyen sport. mi már elfogattuk,hogy autók is vannak körülöttünk. talán most már az autósoknak is el kellene ezt fogadni. tőlünk nyugatabbra ez már megtörtént.
2009.04.29 20:15:16ekutya
végülis most hogy belegondolok winkler kimondta a kulcsszót. tőlünk nyugatabbra már adtak szent tehén státuszt a bicikliseknek. de még itthon egyenrangú közlekedő fél a bringás. nancsi nem tudom honnan generálja a szabályokat, gondolom nem kreszkönyvből. de az bitos hogy a közlekedésben egyik résztvevő se kényszerítheti hirtelen fékezésre/irányváltásra a másikat. ezért szoktak a bringások fokozatosan behúzódni. azt meg gondold csak végig, ha egy bringás mellett elmész, akár sávon belül is, az előzésnek minősül, mégpedig te előzöl egy másik előtted (nem melletted) levő járművet.
2009.04.29 20:23:34Nancsi
don ciccio 2009.04.29 19:45:50
Régebben elég sokat bringáztam terepen (Bükkben), és állíthatom, hogy sz.ros csatornafedeleknél valamivel rosszabb terep mondjuk a Hór-völgye. Öklömnyi kövekkel megszórva egyes részeken, máshol 20 centis vízmosások - saját szememmel láttam ahogy Pug406 odamerészkedett, és kilyukasztotta az olajteknőt fél km után. Mindemellett 3 óra alatt lement 60 km, ami 20km/h átlag, emelkedőkkel tűzdelt terepen. Szóval aki nem tudja megülni a drótszamarat, az menjen BKV-val, ne az autósokat csesztesse a saját impotenciája miatt. Ennyit az úszómedence hiányáról. Nem kéne vetíteni, hogy a 28 teleszkóppal meg mindenféle goauld varázslattal ellátott mai bringákkal majd rögtön elesel az első huplin, amikor nekem sikerült sokkal rosszabb terepen 10 éve nem elesni egy 30eFts csotrogánnyal.
Az meg hogy mit találsz KRESZ könyvben az egy dolog, de ne feledd el, hogy a KRESZ egyes rendelkezései felülírják egymást, vagyis van egy prioritási sorrend. Pl jobbkéz-szabályt felülírja a rendőrbácsi, ha éppen beáll a kereszteződésbe. Ebben a prioritási sorrendben holmi apróbetűs "bringás kikerülheti a csatornafedelet" bőven az alatt van, amit én írtam, vagyis hogy nem szabad mást vészfékezésre, hirtelen kitérésre késztetni. Akár biciklis az illető, akár Neo, akár az atyaúristen - ha közúton közlekedik és nem repül, akkor neki is be kell tartania a KRESZt.
Aki meg edzőpályának használja a közutat, annak javaslom ugyanazt, mint amit hasonló autósoknak: fizessen be egy forgalomtól elzárt ringre, és gyakoroljon ott. Mert a közút az közlekedni van, nem pedig páváskodni.
2009.04.29 20:25:53Nancsi
ekutya 2009.04.29 20:15:16
Igazándiból azért nem válaszolok neked érdemben, mert előző hozzászólásaidból kiderült, hogy te egy kötekedő alak vagy, akivel nem lehet vitatkozni. Tudod, hülyékkel nem áll le az ember, mert legyőzik a rutinjukkal.
2009.04.29 21:48:04don ciccio
Nancsi: országutim van,kb 20mm-es gumikkal,merev vázzal,merev villával. kb 20 éve bringázok,indultam montis versenyeken is,pályán (Millenáris) versenyeztem. néhány évig sportállásom is volt a fradiban. szóval nem mondanám rutintalannak magam. gondolom te is rutinos sofőrnek gondolod magad. kérdés: mit tennél ha 1 kb 20cm mély kátyú állná az utadat. belemennél,és kockázatnál 1 defektet, 1 leszakadt futóművet,ezzel esetleg veszélyhelyzetet teremtve,v. kikerülnéd? 1ébként nem páváskodni járok ki az utakra,sőt szerintem 1ik bringás sem. nem a kerékpárosok villognak a lóbaszó dzsipjeikkel,sportautóikkal. a kerékpár nem státuszszimbólum (szerencsére),míg az autó igen. érdekes,hogy emlegetted az impotencia kifejezést! az autóra szokták mondani hogy farokhosszabbító.
2009.04.29 21:53:15ekutya
Nancsi 2009.04.29 20:25:53
"igazándiból azért nem válaszolok neked érdemben, mert előző hozzászólásaidból kiderült, hogy te egy kötekedő alak vagy, akivel nem lehet vitatkozni. Tudod, hülyékkel nem áll le az ember, mert legyőzik a rutinjukkal." (az okosokkal meg nem éri meg?)
hát ugye vagy ezért nem válaszolsz nekem, vagy azért mert nincs a tarsolyodban valódi érv, ami meg van azt nekem nem tudnád bebeszélni. majd ha összehoz a sors egy rendőrrel vagy bíróval, akkor rájössz hogy márpedig aki a szabályokhoz ragaszkodik az mind kötekedőnek fog tűnni veled szemben, és nem a te szintedet fogják nézegetni, hanem megmondják mi van és az lesz. sok sikert hozzájuk és a vitátokhoz. én azért válaszolgatok a beírásokra, mert nem mindegy mit lát az aki idetéved. nem szeretném hogy abba a tévedésbe kerüljön hogy az úgy igaz ahogy te leírod.
akkor a véleményt kiszedem abból ami most jön és leírom a tényeket. -a közutakon közlekedő összes engedélyezett civil jármű egyenrangú fél. mindenkinek pontosan ugyanannyi joga van ott közlekedni függetlenül az úthasználat céljától. tehát ha te munka miatt vagy ott, vagy levegőzni/nézegelődni akartál csak, vagy simán gyarapítani a dugót és idegesíteni a többieket, nincs különbség, amíg betartod a szabályokat. ha merci vagy csepel tacskó, nincs különbség. mind-mind egyenrangú közlekedő fél, mindenkinek ugyanannyi keresnivalója van az úton.
-a gyalogos nem jármű, a kerékpár az
"Szóval aki nem tudja megülni a drótszamarat, az menjen BKV-val, ne az autósokat csesztesse a saját impotenciája miatt."
-lehet hogy te így jobban szeretnéd, de ez nem számít (az sem számít hogy én mit szeretnék). bárki ülhet kerékpárra, akár 80 évesen is. semmi nem tiltja, és mégcsak nemis etikátlan. ez van.
"nem szabad mást vészfékezésre, hirtelen kitérésre késztetni"
-ebben tökéletesen igazad van, ezt le is írtam. valamint veszélyeztetni sem szabad. ebből következik hogy nem előzhetsz úgy kerékpárost hogy éppen elférj, rá kell hagynod kb. 1 métert, és mivel te előzöl, ezért a te felelősséged meggyőződni a biztonságos körülményekről. ha minden elővigyázatosság és igyekezet ellenére a biciklis úgy bekormányoz eléd, hogy esélyed se volt kikerülni, akkor a biciklis a hibás természetesen. ami a fékezést illeti, egy bringás 30 felett ritkán megy. ha te ezt a féktávot se tartod, akkor nehezen lesz a biciklis a felelős ha felökleled. még az előzéshez annyit tennék hozzá, hogy jelezni a kerékpárosnak is kell, ahogy az autósnak is ha manőverezik:
· Kanyarodás
· Sávváltás
· Kikerülés
· Sávon belül balra húzódás (nem az ott haladásért, hanem az irányváltásért)
· Megállás
Azonban ha nem az út szélén van a kerékpáros amikor utolérjük, akkor nem szabad rádudálni, és mégha nem teljesen szabályos is minden mozzanata, akkor se nevelheted/büntetheted (ez nem az én véleményem, hanem ez a közlekedés szabálya). ha veszélyhelyzetbe sodrod a kerékpárost, akkor készülj fel rá, hogy rendszám alapján feljelentést tehet ellened.
"Aki úttesten közlekedik, az próbáljon már meg felnőttként viselkedni, ne taknyos gyerekként, akinek mindent szabad."
Ez az én véleményem lesz: egyetértek veled. a közlekedés felelősségteljes dolog. az autó sokkal nagyobb felelősség mint a kerékpár, ezért lenne mindenkinek érdeke, hogy az autósok jobban odafigyeljenek a kisebb, gyengébb társaikra. de persze bőven elég ha betartod a kreszt, és annál többet senki se követelhet rajtad, azt viszont bármelyik résztvevő. a bizalmi elvre már utaltam, ami benne van a kreszben.
2009.04.29 22:16:06don ciccio
"Aki meg edzőpályának használja a közutat, annak javaslom ugyanazt, mint amit hasonló autósoknak: fizessen be egy forgalomtól elzárt ringre, és gyakoroljon ott. Mert a közút az közlekedni van, nem pedig páváskodni." ehhez annyit hozzáfűznék,hogy az országúti kerékpáros szakág,mint olyan létezik! a nevében is benne van,hogy hol tartják a versenyeket. sőt! mondok még vlmit: Magyarország benne volt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) alapítói között. habár ez a fajta sport kb 1idős az autózással,csak mostanában lett vitatéma. szerintem az utóbbi több mint 100 évben egész jól elfért 1más mellett a kerékpár és az autó. mostanában van az,hogy jön néhány magát félistennek képzelő egyén,és a saját törvényei alapján azt mondja: takarodj hülye bringás az utamból,mert jövök!
2009.04.29 22:29:40don ciccio
Winkler úr szent tehenezéséhez még annyit,hogy ez így elég dehonesztáló lehet bárki számára is! az autósok csak abba gondoljanak bele,amikor leszorítanak,ledudálnak 1 bringást,hogy az a bringás az Ő saját testvére,gyereke,hozzátartozója is lehetne. nem másé! a sajátja! ha ezt megtanulná mindenki akkor kevesebb lenne az ilyen gond. még nem láttam,hallottam kerékpárral elgázolt,volánja mögött ülő sofőrt. fordítva már viszont igen. sajna
2009.05.08 22:59:57AtoszMester
Winkler az egy seggfej.