Belefulladunk az illegális bontók szemetébe
2010.07.23. 13:45 - TotalCar
Feladó: T. Norbert
Dátum: 2010. július 20. 20:41
Tárgy: cikkel kapcsolatos kérdés
Címzett: Totalcar
Tisztelt Totalcar!
Alábbi cikkel kapcsolatban lenne kérdésem, észrevételem.
Érden lakom az autópálya felső részén (Parkváros). Sajnos nálunk komoly problémát jelent, hogy az illegális bontó(k)ból a felettünk lévő természetvédelmi területre hordják a vastelepen már nem eladható autórészeket. Műszerfalborítás, ajtókárpit, üveg, lökhárító.
Próbáltam kézbe venni a terület megtisztítását, de az alábbi problémákkal találkoztam: az önkormányzat településfenntartási, környezetvédelmi osztályának tippje sem volt, ki foglalkozhat ezen alkatrészek ártalmatlanításával. Annyiban segítettek volna, hogy adnak ingyen konténert és összeszedhetjük, ha akarjuk. DE pont ez az, ami nem megoldás, hiszen én pont a megfelelő helyre való szállítását szerettem volna megoldani.
Nincs értelme hulladéklerakóba borítani, ha csupa újrahasznosítható anyagról beszélünk. Többek között az autógumit is simán beletették volna. Viszonylag jól tudom használni a netes keresőket, információs adatbázisokat, de ezen probléma megoldására nem találtam választ.
Nem találtam olyan céget, aki pl. ledarálná a műanyag lökhárítót és újrahasznosítaná, mert színrefújt. Autógumiból is kb. 10 m³ biztosan van széthordva. Megoldásként egy helyi gumiszervizes tudott segíteni, de ő is csak korlátozottan tudja átvenni pár darabonként, amit önszorgalomból odaviszek.
Összefoglalva nem sikerült olyan helyet találnom, ahol a vastelepen nem értékesíthető, bontásból megmaradt autóhulladékot átvennék…
Szerintem ha már papíron ennyire fontos az újrahasznosítás, akkor ennek lehetőségét és elérhetőségét valahogy terjeszteni kellene.
Köszönettel:
T. Norbert
Tisztelt Levélíró,
Teljes mértékben megértem az olvasó felháborodását.
Jómagam is olyan utcában lakom, amely a Tétényi-fennsík Natura2000-es természetvédelmi területében végződik, ennek ellenére időről időre nagyobb mennyiségű, főként autóbontási hulladékkal hordják tele.
Az önkormányzatok mozgástere ez ügyben meglehetősen szűkös, nálunk rendszeresen civil kezdeményezéseken és vállalati felajánlásokon keresztül sikerül megtisztítani a hulladéktól az éppen aktuálisan beszennyezett területet. Ez időszakos és főként átmeneti megoldás, pláne annak fényében, hogy az eltakarítás után egyesek újrakezdik az illegális lerakást…
Megoldást jelenthetne, ha az önkormányzat mozgástere nagyobb lenne, pl. bekamerázhatná az oda vezető utakat, a közterület-felügyelők által tetten ért szemetelők ellen azonnal és hatékonyan felléphetne – pl. együttműködve a VP-vel lefoglalnák az illegális szemetelők járművét, mint bűnjelet, ahogyan ezt pár nálunk civilizáltabb országban szemrebbenés nélkül megteszik –, vagy a kiszabott büntetés nagyobbik része az önkormányzatot illetné meg, akkor nyilván nagyobb lenne a települési jegyzők elszántsága is az illegális szemetelők, engedéllyel nem rendelkező zugbontók elleni küzdelemben.
Ma egyelőre itt tartunk, sokszor a visszaélők, elkövetők jogai jobban érvényesülhetnek, mint az emberek alapjoga a tiszta környezetben, egészséges élethez való jognál.
A konkrét témakörben az jogosult eljárni, akinek a fennhatósága alatt eljáró területen a szennyezés található. Ha ez önkormányzati terület, akkor az önkormányzat, ha állami terület, akkor az illetékes eljáró állami szerv.
Bármilyen vállalat, csak úgy, nem mehet oda egy számára idegen területre, és nem végezhet ott – még jószándékú, civil kezdeményezés keretében sem – mentesítési tevékenységet.
A műanyag hulladékok esetében immáron több olyan vállalkozás is van, amely főként a nagyméretű lökhárítók feldolgozásából terméket állít elő. A problémát általában mindig a kezelendő mennyiség jelenti. Ha az adott cégnek értelmes mennyiséget ajánlanak fel, akkor képes rá, hogy akár ingyen is elvigye az adott területről az ott éktelenkedő hulladékot, nyilván más egyéb, idegen anyaggal (festékesdoboz, kommunális hulladék… stb.) nem tud mit kezdeni. Általában ezek a vállalkozások nem ugyanazok, amelyek az életútjuk végére ért autókat előkezelik és feldolgozzák, bár ebben is vannak például kivételek.
A bontósoknál levő kapacitásokról, lehetőségekről a tisztelt levélíró az info@goe.hu címen érdeklődhet, elképzelhető, hogy egyes autóbontós cégek közreműködnének ilyen tevékenységben.
Ha energetikai hasznosításban gondolkodunk, akkor a cementművek ma visznek be alternatív tüzelőanyagként ilyen hulladékokat a cementgyártási folyamatba (gumiabroncsot és ipari eredetű műanyag hulladékot is), érdemes őket is megkérdezni. A két itthoni cementgyár a Duna-Dráva Cementmű, amely Vácon és Beremenden működik, illetve a Holcim, amely Lábatlanban és Hejőcsabán működtet cementgyárat.
A guminál is alapvetően a fellelhető mennyiség adja az első kérdést. A gumi termékdíjas termék, annak begyűjtését, kezelését, hasznosítását a gumis koordináló szervezetek koordinálják. Ők elsődlegesen a legális folyamatban keletkező hulladékokkal foglalkoznak, csak nagyon ritkán szembesülnek állampolgári visszaélésből (azaz szimplán illegális hulladéklerakásból) származó hulladékmentesítéssel. Érdemes kérdést feltenni az info@okogum.hu oldalon, bár gyanítom, hogy ez egy sokkal messzebbre mutató probléma, és az eseti felajánlások és felbuzdulások alapjában nem oldják meg a problémakört…
Dr. Lukács Pál
Car-Rec Kft.




Kommentek
2010.07.23 14:04:50Amusing
ilyen nállunk is van :(((
17.kerület
egyszer látnám ki rakja le, nem rendőrt kéne hívni annak a büdös parasztnak, hanem mentőt
2010.07.23 14:10:56Ixos
Itthon is ideje lenne egy ilyenbe belekezdeni...
Fantasztikus ötlet, és nagyon ráférne az országra egy közös cselekvés....
[link]
2010.07.23 14:29:38Slanger - Találtál egy jó kommentet?
Úgy látom Lukács Úr nem érti mi a probléma. Igaz, hogy a hazai cementművek energetikailag hasznosítanak műanyaghulladékot, viszont ezt nem ingyen teszik, illetve aprítva, kamiontételben fogadnak ilyen jellegű hulladékot. A műanyagra nem tudok megoldást javasolni, de a gumiabroncsnál járható út megkeresni nagyobb gumiszervizt, mert tőlük általában ingyen elszállítják a begyűjtők az abroncsokat. Ha ez nem megy, javaslom megpróbálni ezt a céget[link] , hátha sikerül megoldani a problémát.
2010.07.23 14:30:04Hurrá Torpedó
aki meg maradék nélkül bontaná az autóját otthon azt meg tiltják... a bontók meg kidobják az erdőbe.
tehát ha el akarom bontatni a kocsimat, akkor azt érem el hogy egy része az erdőbe kerül.
vagy a hasznosítható részeket valaki megveszi a bontóból, beépíti a sajátjába, és az ő rossz alkatrészei kerülnek az erdőbe.
fasza kis szabályozás itt...
2010.07.23 14:34:59Kalti
tényleg jól esett olvasni, hogy van valaki (a levélíróra gondolok) aki nem csak anyázik a szemétkupac láttán, hanem tesz is érte valamit, időt energiát belefektetve, holott nem kap érte semmit (a tiszta lakókörnyezetén és jó közérzetén kívül persze), de ő képes belátni, hogy nem csak anyagi haszon miatt érdemes tenni bármiért is.
Csak így tovább!
2010.07.23 14:43:13MTFUN
Ott lakom én is ahol a levélíró, egy csodálatos levendulás síkság van tele hordva szeméttel!Az igazsághoz tartozik,hogy amíg 30e forint egy konténer szemét elszállítása, addig mindig lesznek olyanok akik ide hordják a szemetet.A cigányok rendszeresen járják a környéket,és ide hozzák azt ami nem eladható a hulladék telepen.Ezért van ennyi szétbuherált roncs mindenfelé.Rendőrt persze pont annyit látni mint a Bosszúvágy 1-2-3 ban,tehát lehet a piros zsigával fordulni kettőt hármat kényelmesen egy este!
2010.07.23 14:51:25Urv
Én telepeket hoznék létre, ha valaki veszélyes hulladékot ad át, fizetnék érte. Egy rális összeg esetén, azt is el tudom képzelni, hogy sokan az erőket is megisztítanák.
2010.07.23 14:54:09Slanger - Találtál egy jó kommentet?
@Urv: ez jó ötlet, már csak szponzor kellene hozzá.
2010.07.23 14:54:53MTFUN
urv@
ez jelenleg pont fordítva működik,és elég borosos árat kell fizetni a hulladék lerakásért.A csóró népek pedig,akik a rezsit sem tudják lassan fizetni inkább az erdőben rakják le a szemetet.
2010.07.23 15:00:34LewisFM
Én a XVII. kerületben lakom, s sajnos ott is vannak ilyen hulladéklerakások. Egyszer látnám, hogy ki rak le szemetet...
Az ilyen remélem szintln szemétdombon végzi...
2010.07.23 15:01:32Urv
Tudom, sajnos, csak ha mindenféle környezetvédelmi adókat fizetünk, talán ennyit tehetnének a környezet védelméért mondjuk állami vagy úniós szinten.
Persze tudom, nem ideális világban élünk,
2010.07.23 15:03:02Grapee
Igazából az a gond, hogy minden féle-fajta hulladékot le lehet már adni, de pl. a PET palackon kívüli műanyag hulladék az, amit sehol nem akarnak átvenni.
Én is feltúrtam már a netet, de még a műanyagos ismerős sem tudott olyan céget mondani, akik lakosságtól átvennének egyéb műanyag hulladékot. (cégektől is csak nagyon szűk kereteken belül)
Pedig ezeket is 100%-ban újra lehetne hasznosítani, csak a vashoz hasonlóan kicsit elő kéne válogatni. 99%-ban úgy is benne van a műanyagban, milyen anyagból van, tehát még nagyon gondolkodni sem kéne....
vicc, hogy ezt is meg tudják oldani tőlünk kicsit nyugatabbra.....közben meg papolnak a környezetvédelemről, de leadni nem lehet sehol....
2010.07.23 15:05:44GYUSZI BACSl
van aki már kitalálta, hogy lehet szemetet hasznosítani, például így:[link]
volt gumitömlő, nincs gumitömlő és még az autógumi sem szennyezi a környezetet (:
2010.07.23 15:08:51Zsoca-M5
@T.Norbert és MTFUN:
Én is azon a környéken lakom és bár a probléma konkrét megoldásában nem tudok segíteni, de ammenyiben az elszállítás megoldott lesz és szükség van plusz 2 segítő kézre összedni sötétbőrű fajtársaink "elhagyott" hulladékát én szívesen segítek, mert az én szemem is nagyon szúrja!
Ha úgy alakul, írjatok ide:
zsoca pont m5 kukac gmail pont com
2010.07.23 15:29:19rekszem
A XVIII. kerülteben is ez megy, komplett karosszériákat os kitesznek az erdőbe :(
Pár ember kéne, egy furkósbot és elintéznénk az egészet pár nap alatt.
2010.07.23 15:32:58lastech
Szerintem nagy előrelépés lenne az ügyben, hogy ha magánszemély nem vonhatná ki forgalomból a személygépkocsikat s egyebeket. Csak hivatalos bontó. És csak akkor, ha igazolja, hogy átvette bontásra. Rögtön megszünnének a zugbontók, ha minden ilyen roncs után fizetni kéne a kötelezőt, súlyadót etc.
2010.07.23 15:36:30MTFUN
Zsoca M5
Mi lenne ha szólnánk az érdi Önkormányzatnak,hogy rakjon ki egy konténert és mi társadalmi munkában megpakoljuk?!
2010.07.23 15:44:28Zsoca-M5
@MTFUN:
Jó ötletnek tartom.
Dobj egy mail-t és a többit megbeszéljük ott!
2010.07.23 15:46:15Lusta_Dick
dejó elveszett a 2000karakteres hozzászólásom. na megírom mégegyszer
2010.07.23 15:52:56Jani123
Sziasztok, Tudnátok nekem segíteni abban hogy a lecserélt motorolajat hová lehet leadni ahol környezetbarát módon újrahasznosítják?
Már érdeklődtem szervizekben de nem szivesen veszik át, benzinkutakon pedig egyeltalán nem foglalkoznak ilyesmivel.
Akkor hová tegye az ember?
Szerintem ez is egy megoldatlan probléma azoknál akik maguk cserélik le....
2010.07.23 15:54:53EG0
Tipikus példája, amikor a szabályozás nem működik. Akkor tényleg nincs más hátra, mint adópénzből fizetni minden leadott veszélyes hulladékért, annyit, hogy jobban megérje elvinni ilyen gyűjtőkbe pár 10 km-re is, mint a legközelebbi erdőbe.
A cigányság problémáját pedig máshogy kell megoldani, a 0 segély, 100% közmunka pénzért helyette, drasztikus büntetések legapróbb vétségért is pl. jó irány hasznos munkavégzés irányába.
Ja, és a börtönökben is lehetne választani, hogy kurvakemény kötelező munka, vagy fizettetni a napidíjat szállásért, kosztért.
2010.07.23 16:04:07kutya_zzr
Egyszer a Quadosok összefogtak, és utánfutókkal, gépekkel megtisztították a területet...
Utána hónapokig jártak a hatóságokhoz, ugyanis FELJELENTETTÉK őket, hogy azon a védett területen járművel RONGÁLTÁK a környezetet!
A kedves előadó hölgy akkor vonta vissza, amikor a "miért nem gyalog szedték a szemetet?" kérdésre a "háromszáz kilós traktorkereket, hölgyem?" válasz érkezett...
agyrém, kis magyar valóság.
2010.07.23 16:14:32Lusta_Dick
Dr. Lukács sajnos szörnyen rossz irányba akar megint menni. Nem megoldást akar a problémára, hogy ez még ha illegális is, valahogy kordában tartható legyen, hogy a szemét ne az erdőbe az út szélére vagy csak a lakótelepi kuka mellé kerüljön, hanem szépen ahogy kell leadható legyen. Ma volt egy tv müsor a közszolgálati adón. Osztrákiában teljesen megoldott, hogy ingyen lehet nagy 160-200 literes zsákokat kapni az önkormányzattól amibe építési törmeléken kivül mindent bele lehet pakolni majd elszállítják, és egy olyan telepre kerül ahol szétválogatják bálázzák majd villamosított VAsÚTON! elszállítják a megfelelő feldolgozó egységbe.
A levélíró problémáját teljes mértékben megértem és együtt érzek vele sajnos Dunaharasztiban is úgyanígy vannak problémák.
Egyet értek azokkal is akik pedig külföldről alkatrésznek behozott autókat bontanak. Azzal egyáltalán nem aki mint ahogy a képeken kidobja az út szélére vagy az erdőbe a maradékot.
Megoldás az lehetne, ha nem büntetnénk mindent hanem a problémákat megoldanánk. Lásd minden nagyobb városban lenne egy lerakó telep persze a vasút közvetlen szomszédjában és elég lenne 4-5 nagyobb komissiozó telep ahova elszállítanák majd szétválogatnák és a megfelelő helyekre megsemmisítésre vagy újrafeldolgozásra.
A lényeg, hogy leadható legyen és az emberek egy nagy része már nem a tehetetlenség miatt kidobná, hanem leadná. Na és itt jöhet a büntetés, aki továbbra sem hajlandó erre azt közmunkára és szemétszedésre kötelezni a lehető legszarabb helyeken és majd megtanulja mikor csinál legközelebb ilyet.
2010.07.23 16:16:31Zsola777
Ez akkor lenne jó, ha a Totalcar felhasználná a népszerűségét (közben még növelné is) ennek az ügynek a tisztázásával. Mondjuk lobbizhatna ezen a téren is, nem csak a kresz módosításainál. Igazi sikertörténet lenne. Én szurkolok ez ügyben is!
2010.07.23 16:16:59Grape
Sziasztok!
Ajánlom figyelmetekbe a következő lapot:
[link]
Az adott műanyaghulladék összegyűjtését követően ezzel a módszerrel ártalmatlanítható.
"Cégünk tevékenysége és az általunk 2008-ban elindított nemzeti program, megoldás a kialakult hulladékgazdálkodási helyzetre környezetvédelmi, gazdasági, energetikai és társadalmi szempontból egyaránt. A program lényege: a hulladék műanyag frakciójának 99%-ából energiahordozót, ennek nagy részéből üzemanyag adalékot állítunk elő."
Szerintem ígéretes és a tervezett telephelyek alapján már a kezdetekben jó a lefedettség.
Üdv,
2010.07.23 16:17:44Balt
lastech: ez pont így van: csak akkreditált bontós igazolás után lehet a gjmű végleges kivonását kezdeményezni.
2010.07.23 16:20:14Balt
Jani123: a hulladékudvarok átveszik a motorolajat:
[link]
2010.07.23 16:36:48czejp
Borzasztó, hogy mik nem vannak, pedig erre már egyszer megoldás született, de legalábbis régóta fizetünk érte. Apropo, és mi van a környezetvédelmi termékdíjjal, azt meg elvitte a cica ?
[link]
[link]
2010.07.23 16:41:53Jani123
Balt, köszi a javaslatot! Budapestieknek előnyös ilyenről tudni. Kár hogy a vidékieknek továbbra is problémát jelenthet a dolog. Annak viszont örülök, hogy legalább már elindult egy ilyen kezdeményezés!
2010.07.23 16:42:12tophill
Elkellene már kezdeni nagyon komolyan bűnteti az ilyet, mert a gyerekeinknek már csak egy szemétdomb marad. Az a baj, ha a szemetelők szemetelnek mások pedig összeszedik helyette azzal csak segítünk nekik és megoldjuk a problémájukat. Ebben az országban még mindig meglehet úszni mindent, egy kis szemetelés, egy kis tolvajlás, egy kis adónemfizetés stb. Ott kellene kezdeni a rendrakást, hogy a legkisebb szemetet sem lehet eldobni és egy almát sem lehet ellopni a másiktól.
Nem hiszem, hogy olzan ördöngősség lenne megnézni az osztrák vagy német gyakorlatot és alkalmazni. Nincs kis szemét, nincs kis értékű lopás csak szemetelés és lopás. Ne keressünk állandóan kifogást, hogy valaki ezért szemetel, meg azért lop. Nem lehet, kész.
2010.07.23 16:55:56Harcimaci
Urv nem minden veszélyes hulladék leadásáért kell fizetni! A rossz akksiért még pénzt is adnak
2010.07.23 17:05:18Gyurma73
asszem nem lehet már csak úgy elbontani a kocsit mert úgy emléxem hogy a kocsinak 80%ban meg kell lennie.
Persze a kamu lopásra nincs megoldás,mert ha valaki szétbontja otthon és bejelenti akkor ki kell vonni a hatóságnak.És ha nincs raJta bankhitel,meg casco nem foglalkoznak vele.
2010.07.23 17:10:59no_holy_shit
"Egy rális összeg esetén, azt is el tudom képzelni, hogy sokan az erőket is megisztítanák."
meg sok sem kell, mert vannak raero nyugdijasok. fesztivalokon, amiota nem eldobhato muanyagpoharban van a sör, hanem betetdijas kemenymuanyagban, azota megjelentek a nyugdijasok... A nagyreszet visszaviszik azok akik megittak (leven penz!), a masik felet meg a nyugdijasok napkozben.
nemetorszagban kidobott akksit is ritkan talalni, mert ha uj akksi vasarlasakor nem adod le a regit, akkor +8€. (ha van epp egy keznel, akkor mindenki visz egyet magaval)
Mo-n meg nem tom hol szabaduljak meg tole. (meg szoktam szabaulni töle, de inkabb nem mondom hogy hogyan...)
nemetorszagban az olaj forgalmazojanak vissza kell vennie a faradtolajat. Multkor ebay-n vettem egy kanna olajat. Olajcsere utan felmentem az elado honlapjara, bejelentkeztem az olajjal kapott koddal es kertem a faradtolaj elszallitast, a faradtolajat visszacsomagoltam a kartonba (amiben a frisset kaptam) rairtam amit kellett, kiraktam az ajto ele es estere eltünt.
(persze tudom futeni is lehet vele HTO-s kazanban - igy szabadultam meg 180 litertol :-) )
2010.07.23 17:13:47no_holy_shit
@lastech:
"Szerintem nagy előrelépés lenne az ügyben, hogy ha magánszemély nem vonhatná ki forgalomból a személygépkocsikat s egyebeket. Csak hivatalos bontó. És csak akkor, ha igazolja, hogy átvette bontásra. Rögtön megszünnének a zugbontók, ha minden ilyen roncs után fizetni kéne a kötelezőt, súlyadót etc."
ez kb 2006 ota igy van. persze ha bejelented, hogy elloptak, akkor nem tudnak mit csinalni. meg az illegalisan bontott autok 80%-a kulfoldrol erkezik. (meg aztan egy magyar autot minek szetbontani? az mar tenyleg csak szemet(a legtöbb meg muszakival is))
2010.07.23 17:39:28Tipo16v
XVII. kerületiek, érdekelne,ogy melyik erdőban vannak ilyenek?
2010.07.23 18:02:41wajzy
@Jani123
Én Győrben a MOL kúton adtam le a fáradt olajat, és átvették. Talán érdemes próbálkozni más városokban is.
2010.07.23 18:18:16no_holy_shit
"XVII. kerületiek, érdekelne,ogy melyik erdőban vannak ilyenek?"
lecci nekem is dobjatok dzsipiesz koordinatat, hogy a next kanyarral oda tudjam küdeni a Sanyeszt
2010.07.23 19:31:49Mike_TDi
Pont Érd környékén szoktak szervezni quados barátaim ilyen gumiösszeszedési akciót. Eddig már 2x gyűjtöttek össze a környéken több kamionra valónyit autógumit... :-S
2010.07.23 20:12:20gnme
nem értem mit kell ezen csodálkozni
nálunk berény határában, központilag támogatják hogy így nézzen ki minden
betelepítették pest alól a hajléktalanok egy részét és a a jászság több településéről a legproblémásabb legnagyobb egyedszámú tücsökcsaládokat
és így is néz ki a neszűr
2010.07.23 22:06:50AtoszMester
""egyszer látnám ki rakja le, nem rendőrt kéne hívni annak a büdös parasztnak, hanem mentőt""
Kikérem magamnak a dolgozó Magyar Parasztok nevében. Az egy semmirekellő hulladék aki odavitte, és nem mentőt, hanem hullaszállítót érdemel, a kiccsaládja többi tagjával egyetemben.
2010.07.23 23:55:33kkn
Én Nagytarcsa mellett láttam ilyet tavaly, olyan bő 30 EcoTec motorburkolat volt egy rakáson, meg sok minden, ami nem kellett az autókból, és a földút mentén jó hosszan.
[link]
2010.07.24 00:22:22Begérke
Ezzel a forgalomból való kivonással az a baj, hogy könnyedén megkerülhető és akkor már jönnek az illegális bontók. Még mindig nem jó a renszer.
2010.07.24 07:48:57BUBISBUBLEK
az ember úgy van vele hoogy ha van egy autója akkor azt ne má ingyenbe vigye el az a bontós izémizé meg még vigye oda, meg legyen benne 80%,meg ez, meg az, lófasz.
okosba szétkapja otthon ! és jönnek a gondok. hova tegye ezt,meg azt.. a büdösbunkója , ki baxa itt meg ott. ezért mondjuk meg is rohadhatna vagy egyéb szintén jó dolog is lehetne vele ....
de ha belegondolunk hogy van egy kis tulajdonkája ,és azért egy krajcárt sem kap mikor leadja, hát a fene tudja . talán ha kapna némi pénzt ,akkor tán oda is vinné hogy nesze .
csóróság van ! a csóróságban meg nem biztos hogy foglalkozik azzal hogy hova is teszi a műszerfal kárpitot és egybeket .mert, azt nem veszik át a méhben . a "tücsök" meg ki is fogja baxni bárhol nyugi ! a kerted alá is ha úgy hozza a dolog.....
2010.07.24 08:22:38Bodzaszedő Manager
"BUBISBUBLEK"
méghogy ingyé viszik el, még nekem kellett fizetnem hogy elvigyék az udvarról a rönó 5öst anno + forgalomból kivonás díja
2010.07.24 09:21:32mükkemakk
A hulladék válogatást rabokkal végeztetném, csinálnák, ha ezért kapnának jobb kaját, cigit.
Nem kerülne sokba...