Busszal tolták le a pályán

2010.12.14. 11:33

From: Imre

Date: 2010. december 11.

Subject: Féktelenül az M5-ösön

To: Winkler Róbert

Szia!

Bocsi, hogy a te levelesládat terhelem, de hirtelen nem is tudtam kihez fordulhatnék felháborodásommal. Sokszor volt már a Totalcaron szó arra, hogy a rendőrök valójában mit is csinálnak, amikor éppen nem tőlünk szednek be pénzt, vagy hogy milyen őrült ön és közveszélyes sofőrök vannak az utakon.

Történetem is ilyen, amit szerencsére sikerült is lencsevégre kapni.

2010. December 9-én haladtunk az M5-ösön Szeged irányába, amikor azt vettük észre, hogy a 130-as tempó nem elég a mögöttünk lévőnek, csakhogy ez most épp nem egy xenon lámpás bömös, hanem egy busz. Már csak a kíváncsiság kedvéért is magunk elé engedtük, hogy lássuk miről is van itt szó. Egy bécsi rendszámú busz volt a versenyző, mely nem mellesleg tele volt utasokkal. Bata Reisen névre hallgató cég busza volt, méghozzá ez. Egyébként a sejtés már akkor megvolt, hogy ez bizony sose volt bécsi, hanem valami szerb helyi gokart megyei bajnok kaphatott buszra jogsit. Gondoltam lencsevégre kapom a művelet, amint véleményem szerint ön és közveszélyesen 130-al köpetett Belgrád felé.

A videózás befejézse után eljátszottam a jó állampolgárt, és kíváncsi voltam, hogy a rend őrei foglalkoznak-e ilyen apróságokkal, minthogy 50 fős busz száguldozik és villog le személyautókat. A 107 bepötyögése után a központban kértem az autópályarendőrséget, majd közölték, hogy az már nincs. Egyébként vicces figura volt, igazából semmit nem mondtam, a diszpécser mondta is, hogy "hát azt még talán a Bene úr számolta fel, mi meg mondtuk is rendőrök, hogy pont pont pont, pont pont pont" Aztán miután megmondtam hanyas kilométernél járunk, kapcsolta a dabasi kollégákat, ahol már be is mondtam a rendszámot, meg hogy Bata Reisen. Erre meg is örültek, mert hogy ők már ismerik a Bata Reisen-t. Ez remekül hangzik mondtam, de hogy csinálnak is valamit, vagy ez így jó is lesz? Megígérte, hogy megpróbálják megállítani. Nos, Bata Reisen-t senki nem állította meg Kecskemétig az biztos, utána sem hiszem, hogy bárki foglalkozott a kérdéssel.

Alapvetően az egészből csak azt nem értem, hogy ha a traffipaxok, meg az állandó ellenőrzések a közlekedés biztonságát szolgálják, az ilyen sofőrök megállítása miért nem izgalmas annyira? Egyáltalán igaz az, hogy külföldieket meg sem tudnak büntetni? Nem lennék meglepődve, ha majd a fagyos idő beálltával a Bata Reisen-t emelnék ki az árokból 5 km-es torlódást okozva majd valahol a Bécs-Belgrád vonalon... Nem kellene nekünk az az autópályarendőrség az RS Octaviákkal?

Köszönöm, hogy elolvastad, vagy ha nem is, nekem jól esett leírni.

Üdv:

Imre