Ilyen az igazán korrekt autóhirdetés

2018.01.16. 14:39

Amikor néhány napja megjelent a 6+1 ok amiért elegem van a primkó autóhirdetésekből című cikkem, biztos voltam benne, hogy eladók és vevők is hallatni fogják a szavukat és az érdekesebb levelek után még árnyaltabb képet kapok a használtautó-piac működési logikájával kapcsolatban.

Örülök az enyémtől eltérő véleményeknek és jó, ha sikerül értelmes gondolatokat felsorakoztatni a meglévők mellé. Bár sok levelet kaptam, hármat választottam ki. Az egyik írója megmutatja, mi mindent ír bele eladó Opel Astrája hirdetésébe, másvalaki már megpróbált őszinte lenni, de nem jött a vevő, míg egy harmadik olvasónk reményt vesztve keres egy nem szétberhelt, vagy korábbi balesetekből helyretákolt Lexus IS200-at. Egyelőre sikertelenül.

Azt érdemes felfogni a mostani, hazugságokra és illúziókra épülő helyzetben, hogy mindezt magunknak csináljuk és a részleges vagy teljes őszintétlenség elsősorban a következmények hiánya miatt vált általánossá. Azért tehát, mert tömegek nincsenek tisztában a vásárlói jogaikkal, vagy az eladói kötelezettségeikkel. 

Mindent leírok az autómról, nem akarom átejteni a vevőket

Feladó János

Címzett Zách Dániel

Tárgy 6+1 ok, amiért elegem van a primkó autóhirdetésekből

Kedves Dániel!


Nagyon megfogott a cikke, ugyanis én is autó vásárlás előtt állok. És az az érzésem, hogy mindenképpen darázsfészekbe nyúlok. Még nem hirdettem meg a kocsimat, de azért is örültem az írásának, hogy akkor nem én vagyok az egyetlen, aki szerint meg lehet/szabad/kell írni, hogy mi van a kocsival. A vevők is igénylik. Igénylik?

Illusztráció egy hasonló Astráról
Illusztráció egy hasonló Astráról

Az alábbi szöveggel teszem majd föl az autóm hirdetését:


Eladó egy 2003-as Opel Astra G, 1.4 benzines, 5 ajtós, manuális váltóval. 94 000 km-rel. Az autó idén ősszel tölti be a tizenötödik évét, ennek ellenére kifejezetten jó állapotban van.


Amiről azonban érdemes tudni: a szélvédőn van két kőfelverődés, melyeket gyantás módszerrel még az előző tulajdonos javított. Idén ősszel hibátlanul levizsgázott az autó. Egyszer belém jöttek hátulról, így a hátsó sárvédő cserélve lett. A légkondi két állásban működik, egy kisebb és egy nagyobb. A kisebb jelenleg nem jó, de ettől még a rendszer príma hideget vagy meleget tud csinálni az egész autóban. A karosszérián a belvárosi közlekedés és az idő természetesen meglátszik, de ennek ellenére jó karban van. Én a 3. tulajdonos vagyok, a szervizkönyv megvan, de nem vezettük, viszont az összes számla megvan a kocsihoz.


Az autót minden évben szervizeltem, így remek állapotban sikerült megőrizni. Én 50 ezer kilométerrel vettem, a többit én tettem bele, az óra nincs tekerve. Az autóért 950 000 forintot szeretnék kérni. Kérem, komoly érdeklődők keressenek!


Üdvözlettel: János

   

Lexus IS200-at keresek, eddig csak szemetet találtam

Feladó András

Címzett Zách Dániel

Tárgy Két Lexusból egy sem jó

Kedves Dániel!


Keserű mosollyal olvastam végig a primitív autóhirdetésekről szóló cikkedet, hiszen ugyanebben a cipőben járok én is. Két rövid történetet szeretnék megosztani veled, leginkább saját célú szórakoztatásra, ugyanakkor ezek páros lábbal rúgják be a magyar valóság ajtaját. Használt autót keresek, 1,5-2 millió forintos keretből. Az ember azt gondolná, hogy ebben az ársávban már tisztul a kínálat, a bontószökevények és külföldi import romok vadhajtásait maga mögött tudhatja, és talán az autók tulajainál is még hívószó volt a karbantartás. A szomorú az, hogy ez a 3-4 millió forintos sávban sem lesz jobb. Így hát én is elmerültem a magyar szartengerben, egyre mélyebbre süllyedve. A jó öreg Lexus IS200 élő legenda, fennakadt a rostán, íme két kiváló sztori, két autó hirdetése és a valóságban szerzett tapasztalataim alapján.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

1. IS 200 Executive, full extra, hirdeti magát az autó. Telefon csörög, udvarias bemutatkozás után nem különösebben hallható fogadókészség. A hirdetésen túl kérdezem, még mit lehetne tudni az autóról, látom L-es rendszám, volt tulajváltás, mégis mi az autó históriája. "Hát, én vagyok asszem a 3. vagy a 4. tulaj, Olaszországból jött be, én meg ügyfelemtől vettem, mer' kertész vagyok. Ez az autó nem praktikus, mer' nem férnek be a kutyák, meg hát mégis bézs bőr, aztán nem tudok beszállni koszos ruhával, meg há' nem is kéne. Vigyáztam az autóra, nem koszoltam össze". -így a válasz.


Itt már éreztem, hogy kicsit más fogalmunk van a "megvigyázásról". Folytatjuk tovább: "Mégis mit kéne az új tulajnak cserélnie az autón?"-kérdezem. "Hát ráköltöttem 500 ezret csak a futóművére!". Mondom, hát igen, mégiscsak majdnem 20 éves autó, erre kell költeni. Kérdezem, hogy elektronikus gondok esetleg felmerültek? "Hát én ezt nem tudom, mire gondolsz. Ja, nem megy a tükörállító. De amúgy semmi." Megyünk tovább. "Látom, lámpamosós a lökhárító, de a lámpa ránézésre nem xenon, nem is úgy hirdetted." Ja hát igen, meg volt törve aztán ilyen lököst tudtam csak venni. De amúgy rendben van." Itt már éreztem, még 2-3 célzott kérdés, és hullanak a csontvázak a szekrényből. Megjegyezném, ez a példány a kínálat felső ársávjához közelít.


2. Nézzünk egy IS-t a kínálat aljáról! Kedves srác a telefon túlvégén, információból nem lesz hiány. Fogalma sincs, hányadik tulaja az autónak, ő még talán négy éve vette a Balatonnál, valami politikus fiáé volt, mert annak kellett az osztrák rendszámos kocsi Ausztriába. Lehet, hogy negyedik, de nem tudja. Nála, mint láthatom is a képeken, komoly melót jelentett a fék-futómű rendberakása. Képzeljem el, 380 ezret költött rá! Jön a szokásos mantra tőlem, hogy idős autó, erre néha költeni kell, értem én, de ezzel nem tudok mit kezdeni.


"Magyarországon még ennyi melót senki sem fordított a fékrendszerre... a féknyergeket is homokfujattam!". Gondoltam, ez nem semmi haver, remélem a Brembo-felirat nem matrica az Ebay-ről. Rákanyarodunk a futóműre, képekkel erősítve a műveletet. "Volt az autóban gáztartály, de az már az előző tulajnál se működött, így kidobtam. Ettől a kocsi orra állt, így gondoltam felújítom a futóművet."


Ez abból állt, hogy rendelt volna négy gyári teleszkópot, meg rugókat is, csakhogy gyári rugót csak az elsőre volt. Nehezen hittem el, hogy hátra nem lehet beszerezni, ilyen IS-t már bontanak és jönnek az angol jobbkormányosok is alkatrészbányának.


"Felmentem a xxxTUNING.-hu-ra (itt éreztem, hogy valami eltörött) és onnan rendeltem két rövidebb rugót. Így kicsit lejjebb ül a kocsi, de szerintem túl kemény lett, mindegy. Képzeljem el, milyen szigorúak így Győr környékén, mer' nem engedték át a műszakin így az autót!" "Fel kellett menjek Pestig, vagy nem Pestig, nem tudom már, de ott engedték át a kocsit". "Azóta ott kétszer leműszakizott". Say no more, itt már nagyon le akartam tenni a telefont, úgyhogy a további lelkesedést egy "Majd kereslek-kel" elütöttem.


Szóval így tört meg a lelkesedésem a magyarországi IS200-ak iránt, a kecskeméti kereskedéseket pedig már rutinból kerülöm. Egy város nőtt ki az olasz-német autók importjából, az előéletet pedig bemondásra higgyem el, és a gyári fény csak azért nem stimmel, mert kicsit felpattogott a lakk és újra kellett fújni. Hogyne!


Üdvözlettel: András

   

Az átlagvevő hülye és azt akarja, hogy átverjék

Feladó Zsolt

Címzett Zách Dániel

Tárgy reakció - 6+1 ok, amiért elegem van a primkó autóhirdetésekből

Szervusz Dani!


Bocsánat, hogy rögtön tegezéssel kezdek, de mivel sokat olvasom a Totalcart és a te cikkeidet is, úgy gondolom, hogy ez nem lesz gond. A 6+1 ok cikkedre szeretnék pár szóban, mint eladó reagálni, gondolom nem én leszek az egyetlen.

Csak illusztráció
Csak illusztráció

Le kell szögezzem, hogy teljesen egyetértek a mondottakkal, de az élet sajnos nem egyszerű. Eddig három azaz három darab autót adtam el életemben, ebből egyet másik országban, potom pénzért, azt lehúzhatjuk a listáról. Később itthon, egy régi, törött autót fillérekért, amely szintén nem tipikus. Így maradt az egyetlenegy, jelen témához vágó autó, amit el szerettem volna adni. Egy 99-es G-Astráról van szó, melyet második tulajdonosként, nyolc év használat után, 2016-ban hirdettem meg és mivel tudtam milyen az autó MINDENT leírtam róla. Így a nyolc éve cserélt bal első ajtó, a cserélt első lámpák, az újrafújt motorház tető, a hátul lévő horpadás, illetve az újrafújt, csöppet elálló csomagtérajtó is szerepelt az első hirdetésben.


Tökéletesen a kínálat aljára pozicionáltam az autót, 380 ezer forintot kértem érte 2016-ban. Egyrészt mert nem is ért többet, másrészt mert nem árulni, hanem megszabadulni akartam tőle. Minden jó volt vele kapcsolatban, de sokat is futott, 360 ezer kilométer volt benne, már elkezdett rozsdásodni a kerékíveknél, nem ment a klíma, és a vezérműszíjat is cserélni kellett már éppen. Cserébe a gumik újak voltak, nem volt kiülve az ülése, nem volt kilyukadva a kormány a dudánál (mint kb. a többi autó 50%-án), és mivel magamnak szereltem az autót, műszakilag tökéletesen rendben volt egyébként.


Erre a hirdetésre 0 (nulla, zéró, nix) telefonhívás jött. A kereskedőket nem számolom, akik azt ígérték telefonon, hogy 200 ezerért azonnal megvették volna, ha elviszem hozzájuk.


Es itt a baj. Aki nem akar kamuzni, annak is azt kell, különben még olcsón sem tudja eladni az autót, ami egyébként -szerintem- jobb állapotban volt így is, mint a kínálat alsó harmada. A második hirdetésbe csak az alapdolgok kerültek, sőt, új képek is készültek. Ezúttal 410 ezer forintért raktam fel az Opelt, direkt, hogy szűrésnél más kategóriába kerüljön.


Ekkor sok érdekesen beszélő "kolléga" hívott, hogy jönne és 250-ért elvinné azonnal. Ezekkel sem tudok mit kezdeni. Ezután került bele a hirdetésbe a mondat: "alkudni csak az autó mellett".


Körülbelül kilenc nap után jött egy srác a faterjával, akik valahol tök máshol néztek meg két ilyen G-Astrát, és már hazafele mentek, mert azok roncsok voltak. Beírták a Hahun a keresőbe az útvonal melletti városokat, hátha találnak még valamit. Megnézték az autómat és három perc alatt megegyeztünk 390 ezer forintban, rögtön fizettek, vitték és mentek. Elmondták hogy örülnek, mert jobb állapotban van, mint a másik kettő amit 500 ezer körül néztek.


Az a baj, hogy a vevők átlagosan hülyék és azt akarják, hogy átverjék őket. Sajna ilyen ez a magyar piac, így pontosan így is kell hozzáállni mint eladó, s mint vásárló. Én próbáltam változtatni rajta, nem ment.


Üdvözlettel: Zsolt

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.