Nem merem elhinni: üvölt, hörög, megy a Peugeot!

2017.06.18. 00:03
Félve ültem be a Rulettkerék-Peugeot-ba, és nagyon óvatosan fordítottam el a kulcsot. Az elmúlt hetek, mit hetek, hónapok eseménysora megtanított a gyanakvásra, nem mertem elhinni, hogy ez most tényleg működni fog.

Szia Zsolt!

Az autótól távol állva, suttogva jelzem – nehogy meghallja Őpözsósága – ELKÉSZÜLTÜNK! Ma jöttök érte, vagy csak a napokban?

Üdv: Márk”

Ezt az sms-t kaptam egyik nap kora délután az Autódokitól. Működhetett a gondolatátvitel, hiszen Nyegleo éppen érdeklődött, hogy mikor lesz kész a kocsi. Nem tagadom, meglehetősen be voltam tojva, amikor elindultunk. Nem azért, mert nem bízom Márkban, hanem mert annyiszor voltunk már nagyon közel ehhez az állapothoz, hogy nem mertem elhinni, hogy most már tényleg minden rendben lesz.

Aztán Százhalombattán ott állt a 205-ösünk a műhely udvarán, frissen lemosva, rajta egy óvatos üzenettel: „To nagyonmessze, or bust.” Annyira rég vártuk ezt a pillanatot, és most, hogy eljött, hevesen kalapáló szívvel fogtam meg a kilincset, és ültem be a vezetőülésbe. Közben a Doki néhány jó tanáccsal látott el, kérte, hogy egy-két tanknyi üzemanyag kiautózása után menjünk vissza, hogy a csöveket, kötéseket még egyszer átnézhesse.

A legutóbbi poszt dramaturgiai csúcspontját jelentő féltengelyprobléma megoldódott, bár nem egyszerűen. Végül egy féltengely-javításra, -gyártásra és -felújításra szakosodott műhelyt kerestek meg Márkék, ahol brutálgyorsan elkészítették a megfelelő méretű alkatrészt. Ez be is került a kocsiba, így már csak a kilométeróra-spirált kellett cserélni – az egyik végén a menet el volt törve, ezért állt elő az a nem kívánatos helyzet, hogy egyszer mért, másszor fityiszt mutatott.

Miután a Dokiék ellenőrizték a féket, beállították a futóművet, éppen kicsúszott volna a kocsi az aznapi műszakiról. Márk kollégája odatelefonált a vizsgaállomásra, ahol Attila – történetesen Rulettkerék-olvasó – jelezte, nincs gáz, megvárják a 205-öst, az nekik még be van tervezve aznapra. Ahogy a Peugeot sikeres vizsgát tett, már kaptam is az infót tőle, hogy nem kell tovább aggódnom.

Na de vissza a battai műhelyudvarra: azért még egy utolsó riadalmam támadt, amikor beindítottam az autót. Pöccre indult, ezzel nem is volt semmi gond. Utána viszont csak reccsent, amikor hátramenetet szúrtam volna, de a sebesség nem volt meg. Még egyszer – nem. Aztán csak összejött, és onnantól nem is volt semmi gond hazáig. Talán egy kicsit már paranoid lettem, de mintha valamit hallottam volna a jobbos féltengelytől, illetve bizonyos helyzetekben még a kipufogó ér bele kicsit valahova.

Meg persze amikor megálltam a parkolóház tetején, kicsit lefittyent az addig betonbiztosnak hitt térképzseb. Megigazítjuk, nem tragédia. Vannak még apróságok, a hátsó ülés szakadása, az utastéri műanyagok, a kesztyűtartó ajtaja, ezekkel még kell foglalkozni, de most nem ez a legfontosabb.

A lényeg, hogy a hazaúton teljesen stabil volt az alapjárat, nagy kedvvel vette a GTI a fordulatot is, és úgy általában jó volt vezetni. Nem olyan értelemben jó, hogy a borzasztó előző két hónap után már ez is előrelépés, hanem tényleg, igazán jó volt menni vele. Körbe is adtam aztán a szerkesztőség éppen bent lévő tagjainak, a többit már mondják el ők.