750 ezerért, 4 éves kislánytól (is) vettem, 1,4 millió ment rá egy év alatt

Utólag az egyik leghasznosabb tanács, amit adhatok kezdő használtautó-vásárlóknak az az, hogy ne kapkodj. Abból mindig csak a baj van. A második ilyen tanács, hogy készülj fel jól szerelőkből, lehetőleg olyanokat találj, akikben bízol. Harmadrészt pedig ha kezdenek nagyon elszaladni a költségek, akkor azonnal szállj ki, még ha buksz is. Ha ezeket már csak nagyvonalakban betartod, akkor nem repülsz tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe, ahogy én is tettem.

Ha csak egy kicsit lettem volna türelmesebb

Az egész úgy indult, hogy volt nekem másfél évig egy Ford Streetkám, amit nagyon szerettem, egy igazi kis fickós roadster. Csak hát elég sokat fogyaszt, kellett volna még két ülés és rendszerint meghülyültem benne. Az autó penge és ez behúzza az embert, pedig a forgalomban mások között nem illik vadulni. Így hát elhatároztam, hogy eladom és keresek egy nyugodtabb, praktikusabb és takarékosabb autót.

Nem vagyok híve a normális autóknak, így hát a listámon szerepelt alternatívaként a ráncfelvarrt Fiat Multipla, a hidrós futóművel szerelt Citroën Xantia, a nyomokban terepjárót tartalmazó Renault Scenic RX4, az elfeledett utazóautó Kia Magentis, a híresen porrá rohadó Mercedes W210 E-osztály vagy az olasz átokkal sújtott 156-os Alfa Romeo. Nem akarok megsérteni senkit, de azért látszik, hogy van itt hülyeség a köbön.

Teltek a hónapok, és a hirdetés ellenére senkinek sem kellett a Streetka, ami valahol érthető. Épp egy válságot éltünk ott 2021 tájékán - kicsit még mindig -, ebben az időszakban az átlag használt autó vásárló nem a kétüléses hobbiautókat részesítette előnyben. Ha mégis megteheti, hogy ilyet vegyen, akkor nem ebben az ársávban mozog. Elkezdtem az autót felkínálni cserékre, de nem jártam sikerrel. Mindeközben felfedeztem a Peugeot 1007-est. Hogy az mennyire egy szórakoztató és praktikus eszköz, ráadásul az 1.4 HDi igen takarékos, miközben nélkülözi a legtöbb nagy pénzt felemésztő alkatrészt.

Épp készültem fel Budapestre, amikor reggel a hirdetéseket tekerve találtam egy kívánatos zöld 1007-est, amit pontosan annyiért hirdettek, mint én a Streetkát, 750 000 forintért. Felhívtam az eladót, aki belement a találkába. Megérkeztem, körbehümmögtük egymás autóját, kipróbáltuk őket és meg is köttetett az üzlet. Azzal a feltétellel írtuk alá a gyanús papírokat, hogy ha átvizsgálás során kiderül valami súlyos hiba, akkor elállhatunk a szerződéstől.

Másnap mentem a szerelőhöz időpontot kérni, aki harmadnapra várt egy alapos átvizsgálással. Elvittem, felemelték és unottan támolyogtak az autó alatt egy halványan pislákoló lámpával. Mintha inkább szédült volna, mint sem a dolgát végezte, aztán lezárta a témát egy jó lesz ez! kijelentéssel - spoiler: nem volt jó. Az átvizsgálás után kaptam néhány infót kisebb hibákról, de semmi komoly, vidáman mentem haza megtervezni a vásárlás utáni első szervizek költségét.

Egyszerre öt embertől vettem autót

Ugye említettem, hogy gyanús volt nekem az az adásvételi szerződés, és később szentségeltem, amikor rájöttem, hogy kitől vettem autót. Olyan embertől, akié nem volt hivatalosan, hiszen amikor ő vette, akkor neki egy nyitott szerződést adtak át, amit elfelejtett kitölteni és leadni az okmányirodába. Innen pedig mint a hullámvasút a csúcspont után, zuhanás kezdődött, hiszen mint kiderült, senki nem íratta a nevére korábban azt a szerencsétlen autót.

Kezdtünk egy nénivel, aki 15 évig hajtotta az 1007-est, először hozzá mentünk el. Kiderült, hogy pont előttünk 3 nappal íratta le a nevéről az autót, mert folyamatosan küldték hozzá a gyorshajtási csekkeket. Aki tőle megvette, az nem akart fizetni semmit, még meg is fenyegette szegény hölgyet. Szimpatikus úriembernek tűnt, ezért nála folytattuk, de nem volt hajlandó beengedni. Később aztán az is kiderült, hogy az ő nevén nem volt autó, az akkor 4 éves kislánya nevére íratták - említettem, hogy mennyire szimpatikus a tag?

Ezt követően eladták egy újabb embernek, aki eladta megint másnak. Ettől az embertől került végül az eladóhoz, akitől én vettem meg az autót és lényegében még az övé volt az 1007-es. Vagyis nem, mert a néni óta senki sem íratta a nevére, így az autó éppen senkié volt, miközben éltek bizonyos szerződések. Az eladó előtti tulaj ráadásul nem akarta, hogy tőle vegyem meg az autót, mert az utána következő belefutott egy komolyabb gyorshajtásba, ami így rászállt volna.

Teljes káosz és kétségbeesés uralkodott el rajtam, abban sem voltam biztos, hogy valaha enyém lesz a Peugeot - és talán így jártam volna jobban. Végül nagy nehezen az eladó előkerítette az összes adásvételi szerződést minden résztvevő aláírásával, így pedig öt papírral mehettem be az okmányirodába, hogy magam mögött tudjam ezt a káoszt. Az eladó megkapta a gyorshajtási csekket, a többi tulaj pedig a bírságot, amiért nem íratták át az autót. Nekem pedig volt egy Peugeot 1007-esem, mindenki boldog - még.

Ha az ára még egyszer rámegy, akkor pont jó

Vásárlás után azonnal kértem az időpontot a megszokott javításokra, karbantartásokra. Olajcsere, vezérléscsere, vízpumpa és így tovább. Cserélték elöl a stabilizátor pálcákat, néhány szilentet, a szűrőket, az akkumulátort, a hosszbordás-szíjat és elvittem felpolíroztatni a fényszórókat. Így az első kör nekem megállt bő 200 ezer forintba, ami sajnos ma már nem olyan kevés, ha ezeket a köröket az ember tisztességesen végigfutja. Tisztában voltam azzal, hogy francia autót vettem, és ezt minden előítélettől mentesen mondom. El kell fogadni, hogy ezek lehetnek nyűgösek, én erre felkészültem. Van egy jó villamossági szerelőm, és amíg csak az ára folyik rá az autóra, addig egy szavam sincs. Sajnos viszont itt nem állt meg.

És most szúrva keresztbe azt, amit előbb mondtam a francia autókról, nem ebből fakadóan folyt bele a legnagyobb költség. Néhány hónap használat után elkezdett csúszni a kuplung. Mindegy, legyen rendben, megcsináltatom. Elvittem egy dedikált váltószerelőhöz Esztergom környékén, aki többször is elmondta, hogy szétszedik, átnézik és ha van pontos költségszámítás, akkor szól. Én olyan maximum 150 ezer forintra készültem, mert a váltó leszedés/visszarakás nála fix 70 ezer forint, erre jön majd még egy kis munkadíj meg a kuplung. Természetesen nem szólt, hanem körülbelül egy hét múlva elém állt egy 201 ezer forintos számlával, amit remegő kezekkel fizettem ki.

Ezt követően a kuplung finom lett, de a javítás után valami mindig rázott, amikor csúsztattam. Visszavittem a szerelőhöz, hogy ez mi? Eddig ilyen nem volt. Gyári hibás lenne a kuplungtárcsa? Hisz nem spórolt rajta, jó márkás - és drága - alkatrésszel rakta össze. Kis vizsgálat után a szerelő a nyelestengely csapágyra tippelt. Na mondom remek, ez sem lesz két forint - gondoltam magamban. Habogott, hogy nem tud összeget mondani, hiszen van csapágyszett 50-ért és 150-ért is. Ahogy ismerem magam, úgyis utóbbi lesz az én autómba való.

Elvittem az autót a megbeszélt időpontra, megint szétszedték. A telefonba elmondta nekem a szerelő, hogy igen, ez bizony a csapágy, kicseréli. Mondtam, hogy először azért kalkuláljunk már egyet, mert ha olyan veszélyesen drága, akkor hagyjuk a francba, hozok egy bontott váltót 30 ezerért. Megint megbeszéltük, hogy majd felhív, ha tudja a számokat, és mit gondolsz, mit csinált? Hát mindent, csak nem hívott fel. Hanem elhívott egy próbakörbe, majd az utastér fogságában szembesített egy 370 ezer forintos végösszeggel. Volt ugye a leszedés 70 ezerért, a csapágyszett 120 és még a szimeringek, na meg a munkadíj... Hát nekem ott helyben majdnem megállt a szívem, és talán pont ezért nem voltam elég tökös ahhoz, hogy azt mondjam: én ezt nem fizetem ki.

Csak csöndben elmentem az automatához, felvettem a pofátlanul rengeteg pénzt, és visszavittem a szerelőnek, aki még azt is elmondta, hogy adott egy kis kedvezményt, mert megsajnált. Talán ő nem érezte a dolog súlyát úgy mint én, mert akkor tudta volna, hogy egy ilyen beszólás után nem hála, hanem egy súlyos jobbegyenes szokott következni - persze én nem vagyok olyan típusú ember. Én csak csöndben elköszöntem, és a továbbiakban kerültem a konfrontációt, mindenkinek jobb ez így.

A villamosságisnál futott tiszteletkörök

Ezen a ponton már kezdtem megbánni azt, hogy végül sikerült megvennem ezt az autót. A kezdeti 200 ezer forintos számlára még ráment 570 ezer és némi apróság, így már 800 körül járunk, és ugye mit mondtam? Maximum az ára, és akkor nem panaszkodok. Meg persze ott voltak a saját hülyeségeim, mint a Bluetooth-os fejegység, a JBL Stage 3 hangszóró szett meg a csinosítgatások. Megjavíttattam az első lökhárítón egy törést és a doblemezekből, haspáncélból is újat vettem a rommá repedt, helyenként törött darabok helyett. Kellett egy új kilincs, mert az előzőt valaki törésig feszegette - pedig az ajtók elektromosan nyílnak - és a régi váltógombnak is vége volt. Ezek apróságok, de így is belefolyt kerek 200 ezer forint, tehát most tartunk milliónál.

Azt már meg sem említem, hogy aki először nézte át az autót, az annyira magasról szart az egészre, hogy az hihetetlen. Nem tudtam az évszázados olajfolyásokról, a folyó hátsó gátlókról, a rozsdás alkatrészekről és egy marék ínyencségről sem. Ráadásul éppen elkezdett felvillanni egy légzsáklámpa is az autóban, úgyhogy irány a villamosságis. Illetve pont akkor szereztem be egy tempomatkart az autóba, ami elvileg plug and play, csak fel kell programozni.

Hónapokig járkáltam vissza a szerelőhöz, és egyszerűen egyik hibát sem sikerült megcsinálni. Az autóban már új légzsákvezérlő volt, de olyan légzsákokat keresett a rendszer, amik soha nem kerültek bele gyárilag. Illetve a tempomat sem volt hajlandó soha életre kelni, de ez kevésbé zavart. A végeredmény az volt, hogy az autó BSI modulja - tehát a központi vezérlő számítógépe - egyszerűen hibás és ezt kell kicserélni. Na erre már egyszerűen nem volt gyomrom, úgyhogy még várat magára.

Hab a tortán, hogy a BSM modulban - motortéri biztosítéktábla - a klíma reléje kiégett, és az egyik előző tulaj ahelyett, hogy megcsináltatta volna, megkerülte egy lengő relével, így a klíma egy kormány alatti 600 forintos kapcsolóról indul - onnan legalább szépen. Persze nem akartam, hogy így maradjon, csak aztán jött egy még fontosabb probléma. Lejár a műszakim.

Versenyfutás az idővel

Azt be kell vallanom, hogy nem mindent időrendi sorrendben meséltem el, de csak az apróságokkal ferdítettem. A műszaki miatt kellett megcsináltatnom az első lökhárítón tátongó nagyjából 8-10 centis lyukat, hiszen azzal súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot jelentek, és nem engedik átfolyni az autót a műszakin. A másik ilyen világrengető probléma a törött bal első kilincsem volt, így azt is mihamarabb meg kellett oldani. Ezeken túl pedig már csak a világító légzsáklámpa volt hátra, itt csak a szerelőre számíthattam.

Az idő amiatt is feszített, mert én éppen nyaralni készültem az autóval, volt egy befizetett szállásom szeptember 9-étől. Az autó 3-án még sehol sem tartott, csak ült rajta a szerelő, hogy rendben legyen a légzsák. A körmeimet lerágtam és szinte naponta hívogattam, hogy ugye meglesz szombatra. Régen éltem ilyen stresszbe, mert ha ilyen hülyeség miatt ugrik a nyaralásra befizetett összegem, akkor gyűlölet-bűncselekményt követek el.

Az indulás előtti utolsó napon a zárás előtt egy órával hívtak fel, hogy elkészült az autó és friss műszaki van rajta. Hatalmas kő esett le a szívemről, másnap elindulhatok párommal Horvátországba.

Majdnem elmentem nyaralni a Peugeot-val

Egy karácsonyi gyűjtőposztban kifejtettem már, hogy kellemes hajnali indulás után kigyulladt az autó valahol Székesfehérvár környékén az M7-es autópályán. Az ijesztő fehér füstről hamar kiderült, hogy a tűzálló anyag kapott lángra, amit sietősen tépkedtem ki egy benzinkúti parkolóban. Annyira gyorsan reagáltam le a helyzetet, hogy megijedni sem volt időm, mire lenyugodtam, már végeztem a problémával, és az autó újra hibátlan volt.

Végül nem ezzel mentem nyaralni, hanem anyukám 2011-es Honda Civicjével, míg a Peugeot-val, és egy akkor vásárolt tűzoltópalackkal ő óvatosan hazalobogott. Otthon szembesültem vele, hogy a hiányzó burkolat - ami lángra kapott - valójában három darabból áll, és ha mindet szeretném visszatenni a helyére, akkor 42 ezer forint lesz az anyagköltség. Ez az a tétel, amihez már szintén nem volt gyomrom, itt döntöttem el azt, hogy az autónak mennie kell. Meguntam a folyamatos harcokat, hiába nem jó a BSI vagy a BSM modul, inkább eladom nyomott áron, mint hogy tovább küzdjek.

Amit tudok, azt magamnak csinálom

Ilyen élmények után az ember elkezdi átértékelni az autószerelés szépségeit. Az évek alatt egészen tisztes szerszámarzenált gyűjtöttem össze, és akna is van otthon az egyik garázsban. Apám gyakran segít előre megtervezni a szerelős projekteket, és különböző helyről összeszedett tutorialokkal a fejemben simán nekiesek egy unalmasabb hétvégémen.

Cseréltem már gátlókat és külső díszelemeket, de a motorba is belenyúltam. Kapott új üzemanyagszűrőt és kézipumpát, illetve az olajcserét is levezényeltem házilag. Ami komolyabb munka volt, hogy elkezdett sziszegni az egyik befecskendező, ezt pedig eladás előtt érdemes volt helyrehozni.

Felkészültem, hogy minden lebontott alkatrészt friss tömítésekkel akarok majd a helyére tenni, így alaposan bevásároltam a manőver előtt, és rászántam egy egész napot. Teljes arzenállal álltam a nyitott motorháztető előtt, és kezdtem a legelején. Szűk motortere van az 1007-esnek, néhány művelet elég körülményes, és fentről lefele sok a bontanivaló. A zseniális franciák például egybeépítették a szelepfedelet a szívósorral, hogy esélyed se legyen bontás nélkül hozzáférni a porlasztókhoz. Persze ehhez az EGR csövét is le kell szedni, a kézipumpát és még egy rakás üzemanyag-vezetéket.

Súlyos küzdelmek árán de eljutottam a befecskendezőkig, és hamar rájöttem, hogy melyik alatt kell tömítést cserélni. Fellazítottam a tartóvilláját, minimális erőkifejtéssel kihúztam a helyéről, és már csak az alatta lévő réz alátétet kellett kiemelnem - ugye azt akartam kicserélni. Ez természetesen nem jött ki, pedig megpróbáltam szinte mindent. A végső megoldás az volt, hogy egy beszakadt menetszár-kiszedőt belehajtottam az alátétbe a 7-8 centis lyuk mélyén, és megtöltöttem az üreget motorblokkmosó folyadékkal. Amikor az elillant, akkor újra, és újra, és újra, és ezt három napig. Akkor ugyanis roppant a kőkeményre égett korom és odaadta az alátétet.

Nagyon szeretem, de megbántam

Akármennyit is szenvedtem az autóval, annyira kreatív, ötletes és jópofa, hogy őszintén sosem tudtam rá haragudni. Inkább azokra haragszom, akik hagyták idáig süllyedni, és azokra, akik át akartak verni. Volt olyan eset, amikor a kopogó futómű miatt kormányművet akartak vetetni velem 200 ezer forintért, de végül csak az axiálcsuklót kellett cserélni néhánytízezerért. Volt, aki egy sor gyújtógyertyát akart cseréltetni velem, de ott inkább nem mondtam semmit, csak csöndben elsétáltam. Az utóbbi néhány hónapom már nyugalomban telt együtt az autó hibáival, tudva, hogy bárki is veszi meg hamarosan, ő már közel lesz ahhoz, hogy remek autója legyen.

Pont a rettegett elektromos ajtók miatt volt a legkevesebb gondom, azokkal csak kisebb karbantartási feladataim voltak. A francia autóssága is csak a BSI hibában jött ki, de ha az lett volna a legnagyobb baja, akkor még egy jót mosolygok is rajta. Néhány izzó és elkopott szilent már nem is zavart, csak beletörődve cseréltem, amikor az időm engedte. Az átírási költségek ezután fel sem húztak, pedig egy év kötelezővel együtt erre is elment majdnem 130 ezer forint, de egye franc, valamiből az eredetvizsgáztatóknak is kell fizetést adni.

Tehát ez lenne az én történetem, kedves olvasó, bő egy év kínszenvedés egy autóval, amit nagyon tudtam volna szeretni, ha harmad ennyi hibája van. Kreatív, ügyes, jól fogyaszt, van benne valami kis extra és mégsem építkezik beszerezhetetlen, ritka alkatrészekből. Továbbra is azt gondolom, hogy az 1007-es Peugeot egy remek autó, csak nekem sikerült csúnyán belenyúlnom, így költöttem el 1,4 millió forintot egy 750 ezer forintos autóra bő egy év alatt. Remélem elég átláthatóan adtam át a hibákat, amiket elkövettem, emiatt bízok benne, hogy ezekbe te már nem futsz bele.