Másfél millió ablakon kidobott dollár

2011.02.20. 17:28

Rossz szellem lengi körül az Uwe Gemballa után maradt céget. Az új tulajdonos igazi hülye módjára csukta össze vadonatúj Zonda F Clubsport Roadsterét Olaszországban.

A történet legbonyolultabb része a tény, hogy egy 29 éves, német állampolgár, Steffen Korbach törte össze monacói rendszámos Paganiját Olaszországban, az A10-es autópálya Spotorno közeli szakaszán február 17.-én éjjel.

A olasz rendőrség közlése szerint mintegy 320 kilométer/órás sebesség mellett vesztette el uralmát a vizes aszfalton megcsúszó Pagani felett, majd megpördülve a szalagkorlátnak vágódott, ahol autója alól kiütötte az első futóművet és összetörte az orrát, majd átcsúszott az úttest másik oldalára, ahol ismételten nekiütközött a szalagkorlátnak.

Eközben összeütközött egy Mercedessel, mellyel feltehetőleg a baleset előtt versenyzett. A karbonszálas utascella szinte érintetlen maradt, így lehetséges, hogy a 29 éves sofőr és a mellette ülő, 21 éves, litván nemzetiségű férfi is túlélték a balesetet, csakúgy, mint a Mercedes pilótája.

Az eset után a vétkes sofőr elmondta, hogy a nedves útburkolat miatt csúszott meg, arról valahogy megfeledkezett, hogy közben 320-szal döngetett. Az alig pár napja vásárolt Zonda F Clubsporttal amúgy - potenciális vásárlóként - a Pagani Huayra privát bemutatójáról tartott hazafelé.

A rendkívül fiatalon és hirtelen meggazdagodott fiatalember csak nemrégiben vette át a néhai Uwe Gemballa cégének tulajdonjogát, ahogy a Prestige Cars Magazinét is. Társa, Andreas Schwarz (40) lett a vezérigazgató és már azelőtt bejelentették a cégcsoport megvásárlását, mielőtt még Uwe Gemballa műanyagzsákba csomagolt holttestére rátaláltak volna Johannesburgtól nyugatra.

Schwarz és az ingatlanbefektetésből meggazdagodott Korbach tagadják, hogy egy befektetői csoport áll mögöttük, de az bizonyos, hogy szembetűnően sok - a volt keleti blokkhoz tartozó - személy mozog körülöttük. Külön érdekesség, hogy a súlyosan eladósodott - és német adóhatóságok vizsgálata alatt álló - céget meglepően gyorsan mentették meg a felszámolás alól.

Cseh lapértesülések szerint nem kizárt, hogy Korbach - üzleti ténykedése során - kapcsolatba került azzal a Radovan Krejčíř-rel, aki Uwe Gemballa meggyilkolásával hozható összefüggésbe . A cseh keresztapa annak idején a piszkos pénz transzportálására használta Gemballát, egészen addig, amíg el nem tűnt egy szállítmány. Ez pedig akár azt is jelenthetné, hogy a transzport-útvonal újra járhatóvá válik. Ezt az összefüggést azonban eddig senkinek nem sikerült bizonyítania.

Korbach komoly gyűjtő hírében áll, hiszen garázsában - többek között - két Bugatti Veyron, egy Gemballa Mirage GT, Gallardo, Murciélago és egy Gemballa Avalanche BiTurbó mellé hamarosan érkezik egy új McLaren MP4-12C is.

De azért csak fúrja az oldalunkat, hogy milyen Mercedes lehetett az, amelyik versenyre kel egy Zonda F-fel, melyben szintén Mercedes a motor?