Rozsdaette Jaguar másfél millióért

2013.01.06. 06:17

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki régi sportautókra vágyik. Drága szerelem ez, persze nem annak, akinek egy rozsdaette kaszni is elég.

A Jaguar E-Type talán az egyik legismertebb, és legkedveltebb sportautó, amit valaha építettek a britek. 1961 és 1974 között gyártották, és hetvenezer készült belőle. Bár a márka azóta erősebb, gyorsabb, drágább és jobb autókkal állt elő, az E-Type megmaradt egy kor sportautó-ikonjának. Szerencsére rengeteg ép darab maradt fenn, így nem meglepő, hogy ötvenezer font (18 millió forint) fölött már jó állapotú, megkímélt első szériás példányokat lehet találni az interneten. A képen látható tragikus sorsú E-Type azonban nem közülük való, de legalább az ára is töredéke karbantartott társainak.

Ez az 1963-as modell az új-mexikói Santa Féből került elő, ahol láthatóan nem sokat törődtek vele az utóbbi években. Az eBay-re került E-Type-ot – amely egy kevés rosszindulattal inkább nevezhető fémkupacnak, mint sportautónak – 7601 dollárért (1,7 millió forint) vette egy vevő a napokban. Hogy mihez kezd vele, egyelőre nem tudni.