Ne dühítsd fel a gyári munkást!

2013.05.30. 17:24

A Fiat szerbiai üzemében, leánykori nevén a Zastavánál akadnak feszültségek bőven. Amióta az olasz gyártó átvette az üzem irányítását, különösen az idősebb dolgozók zúgolódnak a csökkentett munkabérek miatt.

Egyes feltételezések szerint ez is közrejátszott abban, hogy valaki fogott egy csavarhúzót, és a frissen összeszerelt Fiat 500L-eken töltötte ki a dühét. Hogy pontosan milyen kifejezéseket használt, azt nem tudjuk, de a beszámolók szerint annak rendje és módja szerint televéste káromkodásokkal az autók festését. „Úgy véljük, egyetlen személy felelős az esetért, mivel egyetlen ember írását találtuk mindegyik autón.” – mondta a helyi Fiat képviselet szóvivője a helyi szakszervezeti újságnak.

Az autókat persze kijavították, de az esetet nehéz lesz bizonyítani, hisz csavarhúzóval fémlemezre ritkán írunk ugyanúgy, mint tollal papírra. A tanulság inkább az, hogy az alulfizetett munkaerő, bár jelentős haszonforrás az autógyárak számára, néha többe kerül, mint az elégedett.