Jay megkapta élete harmadik McLarenét

2014.03.27. 06:16

Az eddig sem volt titok, hogy Jay Leno, aki évtizedeken át showmanként és komikusnként kereste a pénzét, és a legritkább autók közül is megszámlálhatatlan mennyiségűt birtokol, eddig is beszerzett minden utcai McLarent. Az F1 és az MP4-12C mellé tavaly megrendelte a P1-est is, ami úgy fél év várakozás után meg is érkezett.

Persze szépen becsomagolták, majd leleplezték a vulkán-sárga színárnyalatú szupersportkocsit, amellyel ismét teljes a McLaren kollekció. Mr. Leno persze nem vásárolt zsákbamacskát: már tavaly szeptemberben kipróbálhatta a gépet a Top Gear tesztpályáján, az angol Dunsfold reptéren. Nyilván elégedett lehetett azzal, amit tapasztalt, ha kifizette érte az egymillió font feletti, bár egész pontosan nem ismert vételárat. Az egykori showman a legelső vásárló az Egyesült Államokban, aki megkaphatta a McLaren csúcsmodelljét, bár nyilván nem az utolsó: várhatóan a 375 példánynak legalább az egynegyede itt talál majd gazdára.

Egy ilyen autó persze nem csak hobbitárgynak jó, de befektetésnek is megfelelő lehet, hisz az évek előrehaladtával az efféle autó-ritkaságok ára is csak felfelé szokott változni.