Nyolc órát ült a lopóautón, győzött

2014.12.25. 08:25

Maratoni csatát nyert egy szabálytalanul parkoló autós Birmingham belvárosában kedden. Matthew Sanders helyi médiasztár lett, miután Vauxhall Tigrájába ülve blokkolta, hogy elvontassák az autót.

Egy rosszul sikerült parkolással indult, nyolc órán át tartó makacs közdelem lett Sanders és a parkolóhatóság között. A Birmingam Mail beszámolója szerint a történet reggel indult. A 34 éves tigrás mozgáskorlátozott helyre parkolta le az autót, amiért nem sokkal kilenc óra előtt meg is kapta 80 fontos (30 ezer forint) bírságát. Sanders ezt még kész lett volna befizetni, akkor pattant el benne valami, amikor a büntetésvégrehajtás gépezete egy nagy lopóautó emelőjén érte utól. Az elszállítással járó procedúra és költség már túl sok lett volna a férfi idegrendszerének, ezért hirtelen felindulásból bemászott a teherautóra emelet Tigrába, ezzel lényegében patthelyzetbe hozva a szállító sofőrjét.

Az állóháború nyolc órán át tartott. A félnapos performansz alatt Sanders-t felkapta a helyi média, egymás után adta az interjúkat a Tigra ablakából. Bár jól hozta a sértett kispolgárt, annak ellenére sem lett hőssé, hogy az egyetemes szabadságjogok védelmezőjeként állította be magát. Végül azért elérte célját, hat óra előtt nem sokkal a parkolóőr megelégedett az eredeti, 80 fontos bírságban, Sanders pedig visszakapta autója szabadságát. Itt akár vége is lehetne a történetnek, de könnyen lehet, hogy lesz folytatás. Sanders ugyanis még fontolgatja, hogy beperli a helyi tanácsot, kárpótlást kérve a kiesett munkaórákért.