Bemutatták a legerősebb Nissant

2016.03.24. 08:39

Gábor napján, öt fokos kinti hőmérséklet mellett kezdődik a mai Hidegindító. Március 24. van, amely világszerte a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. 1992-ben ezen a napon szűnt meg a vízumkényszer Magyarország és az NSZK közt, hét évvel később a NATO bombázni kezdte Belgrádot, 2008-ban pedig Bután is demokráciává vált, története első demokratikus választásai után. A nap szülötte Kiss János honvéd tábornok és a Nena művésznéven ismert német popénekesnő, akitől most nem a 99 luftballont hallgatjuk meg, hanem egy későbbi slágert, amelyet Kim Wylde-dal közösen adnak elő.

Autóipari hírsaláta

Az éppen most zajló New York Auto Show-n mutatta be a Toyota a negyedik generációs Toyota Prius, konnektorról is tölthető (plug-in hibrid) változatát, amelyet arrafelé csak Prius Prime-nak neveznek.

Az autó nemcsak korrekt, 35 kilométeres villanyos hatótávval és 1,4 liter/100 km vegyes fogyasztással, illetve akár 1000 kilométeres elméleti összhatótávval kecsegtet, de alaposan átszabták az orrát, ahová most a Bugatti Chironéhoz hasonló ledes fényszórócsoport került. A szuper lapos hűtőnyílás lezárul, ha nincs szükség a menetszélre, ráadásul a Prime fara is új, sokkal emészthetőbb, vízszintesen elnyújtott zárófények kerültek rá. A beltérben a kifejezetten a plug-inbe szabott 11,6 colos érintőképernyő a domináns, és az autó bizonyos funkcióit (például a töltési folyamat állását) mobiltelefonos app segítségével is követhetjük. Ez egy kicsit teslás, de nagyon is racionális ötletnek tűnik egy hálózatról tölthető autó esetében. (Autonews)

Szintén New Yorkban mutatták be a 2007-óta kevés változtatással gyártott Nissan GT-R utódját. Az autó teljesen új, hangsúlyosabb orr részt, a nagy tempónál szükséges leszorítóerőt fokozó motorháztetőt, szélesebb küszöböket és kapott. Motorja alapvetően ugyanaz a 3,8 literes, V6-os turbómotor, amely az első generációban, de rengeteg ponton továbbfejlesztették. Most 565 lóerő a legnagyobb teljesítménye és 633 newtonméter a legnagyobb forgatónyomatéka, és teljesen új, hatfokozatú, dupla kuplungos váltót kapcsoltak hozzá. Később nyilván az új GT-R-ből is készül még keményebb, Nismo változat, de erről egyelőre nem ír a tengeren túli sajtó. Érdekesség még, hogy az átdolgozott kipufogórendszer mennydörgése gombnyomással visszafogható, így 3000 fordulat alatt szomszédbarát lesz a Nissan. Az utastérben kevesebb a kapcsoló, több funkciót vezérelhetünk a nagyméretű tabletről, csökkent a menetzaj, kényelmesebb a sportautózás. Az autó ára Amerikában körülbelül 29 millió forint lesz. (Autonews)

Nissan Juke-méretű apró hobbiterepjárót mutat be hamarosan a Seat, amely a nemrég bemutatott Ateca kistestvére lehet. Valószínű, hogy a nagy iramban bővülő szegmensbe érkező mini-SUV is ugyanúgy a Volkswagen-féle MQB platformra épül majd, mint megannyi hasonló modell a konszernen belül, a megjelenésére azonban a jövő évig várnunk kell. Akkor kezdik majd az egyelőre ismeretlen nevű Seat gyártását a márka spanyolországi Martorellben található gyárában. (Autonews)

Közlekedési koffein

Nem tett eleget a szerződésben vállalt kötelezettségeinek az Orangeways mert a határidő előtt nem mutatta be a fővárosi B9 jelű menetrend szerinti buszvonalre szánt RÁBA S91 típusú dízel midibusz típusengedélyét. A BKK közleménye szerint, ha az Orangeways Hungária Kft. 2016. április 1-jén nem kezdi meg az eredeti szerződésben vállalt feltételeknek megfelelő teljesítést, úgy bukhatja a városi buszoztatásra vonatkozó megbízását. (BKK)

Az M0-s autóúton az M1-es autópálya felé a Gyáli csomópontnál a 34-es km-nél két személyautó összeütközött. A balesetnél csak a leállósáv járható, 6 kilométeres a torlódás. Kerülni a 31-es főúton vagy az M4-es autóúton lehet. Az 5-ös főúton Kecskemét és Városföld között a 90-es kilométernél egy busz személygépkocsival ütközött össze. A rendőrség a fél útpályát lezárta. A 4-es főúton Újfehértónál a 255-ös km-nél három személygépkocsi ütközött össze. A helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 26-os km-nél egy kamion és egy tehergépkocsi ütközött egymással. A sérült járművek a külső sávot foglalják el. (Utinform)

Totalcar Retro

Ki az isten vesz Suzuki Altót? Ezt kérdezte Winkler a kereskedőtől 2004-ben, amikor elhozta az indiai törpe-Suzukit. A meglepő válasz szerint azok, akiknek a Swift túl nagy. A klasszikus TCTV-s tesztben lesz még történelmi párhuzam, képi gegek és persze minden, amit a manapság baromi olcsón kapható városi Suzukiról tudni érdemes. 

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre és töltsétek le az alkalmazást Android vagy iOS operációs rendszert futtató telefonotokra! A Waze térképén megtaláljátok az összes új, rendőrségi fix traffipax helyét. Ezeket április 5-től élesben használják majd.

Egyre jobb kilátások

Fokozatosan javuló időjárás várható március utolsó hétvégéje előtt. Az Időkép szerint ma főként keleten, északkeleten, esetleg a nyugati határszélen alakulhat ki kisebb eső, egy-egy zápor, ugyanakkor jelentősen csökkenni kezd a felhőzet. Erős, nyugaton és keleten, északkeleten gyakran viharos lesz az északias szél. Hűvös időre, 7-13 fokra van kilátás.