Megvan az év autóhirdetése

2017.05.03. 07:39 Módosítva: 2017.05.03. 07:39

Jó reggelt kívánunk május harmadikán, szerdán, Irma és Tímea névnapján. Ma van a Nap napja, valamint a nemzetközi sajtószabadságé is. Az előrejelzések szerint a csúcshőmérséklet a 20 Celsius fokot is környékezheti, viszont többfelé kialakulhatnak zivatarok, érdemes tehát magunkkal vinni az esernyőt. Jó hír, hogy a maival együtt már csak három munkanap van a héten, ráadásul a Hidegindító ezúttal is segít az ébredésben!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Nem szakít a tizenkét hengeres szívómotorokkal a Ferrari. Erről a márka első embere, Sergio Marchionne beszélt az Autocarnak. Konkrétan úgy fogalmazott: mindig lesz a kínálatukban V12-es, méghozzá feltöltés nélkül. Igaz, a jövőben ezek hibridhajtás részét képezhetik. (autocar)
  • Dél-Korea utcáin tesztelheti önvezető autóit a Samsung - erre a napokban kapott engedélyt az óriásvállalat. A cég autonóm járművéről egyelőre igen kevés információ áll rendelkezésre. A helyi média szerint egy Hyundait szereltek fel saját kameráikkal és szenzoraikkal. Tehát nem teljesen saját autóban gondolkodnak, ehelyett az autonóm technológiát fejlesztik ki más gyártó járműveihez. (carscoops)
  • Kizárólag villanyautókat lehetne forgalmazni Indiában 2030-tól. Az ország energiaügyi minisztere egy Újdelhiben rendezett konferencián fogalmazta meg az erre irányuló terveket. Hozzátette: két-három évig a kormánynak intenzíven kell támogatnia a villanyautó-szektort, de azt követően beindulhat a növekedés. (carscoops)

Anno – május 3.

  • 2007-ben Vlagyimir Putyin bejelentette az európai hagyományos erőket korlátozó szerződés teljesítésének befagyasztását.
  • Tizenhét évvel ezelőtt, 2000-ben indult útjára az Egyesült Államokból a geocaching játék.
  • 1899-ben ezen a napon alapították meg a Ferencvárosi Torna Clubot.
  • 1660-ban, a Gdańsk melletti Olivában megkötött békeszerződés értelmében a Lengyel Királyság elveszti uralmát Poroszország, Riga és Livónia felett.
  • Forma-1-es nagydíjból hármat rendeztek május harmadikán. 1981-ben Nelson Piquet, 1987-ben Nigel Mansell nyert Imolában, míg 1992-ben Barcelonában szintén Mansellt intették le elsőként.

Totalcar retró

  • Férfiak is járhatnak vele, és nemcsak a Gay Pride Day-re. A Lancia Y formája inkább kis elegáns, mint kizárólag nőies. Az olasz kiskocsi tesztjét tizenöt éve írta meg Winkler.
  • Öt évvel ezelőtt nagyon elsült a Becsületesnepper keze: A magyar használtautó-vásárló hülye című sorozat harmadik részét írta meg, de ezen a linken az első két epizódot is megtalálhatjátok.
  • Három esztendeje pedig egy olyan Fiatot mutattunk be, amilyen talán még a múzeumban sincs. az 1100D-t.

Tegnap a Totalcaron

Egy használt autónál - ha nem kimondottan problémás és drágán javítható motorral állunk szemben - az egyik legnagyobb veszélyt a rozsda jelenti a pénztárcánkra. A karosszériás segítségével körbejártuk, mely típusok bírják jól a strapát, és melyeket csócsál előszeretettel a korrózió.

Mai műsor

"Ha egy gyártó sikeres szeretne lenni, darabszámot kell produkálni. Azt pedig nem lehet különleges modellekkel: be kell állni a sorba. A Porschénak is kellet a Cayenne, mert ez most eladható, ebből most pénzt lehet csinálni" - Göbölyös Zsolt kipróbálta a Land Rover Discoveryt.

A Harley-Davidson pedig úgy tűnik, visszafoglalta saját történelmét a japánoktól: itt a Street Rod 750.

Cukor

  • Bár még nagyon sok van hátra 2017-ből, úgy tűnik, megszületett az év legjobb használtautó-hirdetése. Eugene Romanovsky a Youtube-on tette közzé a gondosan megvágott és effektelt összeállítást 1996-os Vitarájáról, amelyben bemutatja az együtt eltöltött éveket. Na jó, talán egy kis túlzással, hiszen a Vitara feltűnik a dinoszauruszok közt és a Holdon is. Kétségkívül kreatív.

Közlekedési koffein

  • Telítettek a sávok az M3-as autópályán a 15-ös km-től befelé, a 10-es főúton az ürömi elágazás előtt, valamint az M2-es autóúton a gödi felhajtónál.
  • Lassú a haladás Dunaharasztinál az 51-es főúton, valamint Halásztelektől befelé a II. Rákóczi Ferenc úton.
  • Az M5-ös autópályán, Budapest felé, a 20 – 17 km között aszfaltoznak, a belső sáv nem járható, ez az oka a torlódásnak. Körülbelül 2 km-es az araszoló kocsisor.
  • Az elválasztó korlátnak ütközött egy személyautó az M43-as autópályán az apátfalvai csomópont után a határ felé vezető oldal 47-es km-ében. Lezárták a belső sávot.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és belépő forgalom folyamatos. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

1933-ban ezen a napon született James Brown, a Soul Keresztapja. Tisztelegjünk előtte egyik legnagyobb slágerével, szóljon a Living in America.