2017. november 6., 09:17 Módosítva: 2017.11.07 06:21
126
Lénárd napján kezdődik a Hidegindító. 1984-ben ezen a napon készült el a kétszázezredik Ikarus autóbusz, öt évvel később Magyarország az Európa tanács teljes jogú tagja lett, egy évvel később pedig Kuvaitban kioltják az utolsó olajtüzet, melyet Irak gyújtott az első öbölháborúban. A nap szülöttei Tolcsvay Béla magyar gitáros, énekes, dalszerző (1946) és Emma Stone amerikai színésznő (1988). A nap dala a Tolcsvay Triótól az Esőben.

Hírek autósoknak

Nagyon érdekes és a mai autóbolondok számára nem túl vidám jövendölést írt Bob Lutz a General Motors korábbi elnöke, aki szerint az autózás korszaka a végéhez közeledik. Lutz szerint 15-20 éven belül már szinte senkinek nem lesz saját autója, mert addigra az önvezető járművekkel dolgozó megosztó szolgáltatásoké lesz a főszerep.

onvezetes

Ezeket az utó-autókat házhoz lehet majd rendelni, itt a felhasználó beül, megadja az úti célját, a jármű pedig beavatkozás nélkül felhajt a sztrádára és ott a többi önvezető járművel konvojban gurul a megfelelő lehajtóig. A közlekedésbiztonság érdekei miatt törvényekkel fogják visszaszorítani az ember vezette autók használatát és saját önvezető autójuk is csak a leggazdagabbaknak lesz. A többiek kiszállnak majd az út végén a kölcsönjárműből, majd az visszatér a lerakóhelyére. (Autonews)

lexusLSPlus

A Toyota lényegesen óvatosabban közelít az önvezető autók kérdéséhez és például a legújabb Lexus LS modellbe szerelt, részleges önvezetésre alkalmas rendszerek működéséhez is fokozott emberi beavatkozást igényel. A cég szakértője szerint felelőtlenség volna ma meghatározni, hogy mikor jön el az ötös skálán ötös szintű önvezető rendszerek ideje. A csúcs-Lexus egyelőre 2020-ban egy szoftverfrissítés hatására lesz majd képes folyamatosan tartani a forgalom ritmusát lakott területen kívül, ekkortól lesz alkalmas az önálló sávváltásokra és a teljes előzési manőver kivitelezésére. (Autonews)

metro

Vissza a valóságba. Budapesten teljes erőbedobással megkezdődött a 3-as metró felújítása, ami miatt szombat óta pótlóbuszok járnak a Kőbánya-Kispest és Újpest közti vonalon. A Váci úton kialakított buszsávok miatt mindkét irányban három helyett csak két sávon lehet autózni mostantól, és az Árpád hídi felüljáró alatt is változott a lámpaváltások rendje, ezért a híd irányából érkezőknek és a híd felé tartóknak is gyakrabban vált pirosra a lámpa. A 3-as metrót több ütemben újítják fel, a munkálatok várhatóan három évig tartanak majd. (MTI)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 3., 08:52 Módosítva: 2017.11.06 06:23
137
Jó reggelt mindenkinek november 3-án, Győző neve napján. Ma délelőtt érkezik egy gyenge hidegfront, amely csapadékot hozhat magával, de délutánra az ország egész területén a napsütés lesz a jellemző. A legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul. 60 éve bocsájtották az űrbe Lajka kutyát a Szputnyik 2 fedélzetén, 128 éve született Seress Rezső, a Szomorú vasárnap szerzője, és ma lenne 96 éves Charles Bronson. Kávé t a kézbe, indulhat a Hidegindító.

Vegyél Civic motort!

Szerettük az új Civic Type-R-t, még úgyis, hogy a kaszni finoman szólva is megosztóra sikerült. A 305 lóerős, közel 400 newtonmétert kitekerő turbós négyhengeres most megvehető crate enginként, vagyis ládában, autó nélkül. Amerikában ennek nagy hagyománya van, ott többfajta V8-as elérhető úgy, hogy utána nekünk kell beépíteni valamilyen versenyautóba, vagy restaurált gépbe. Most már a Civic négyhengeresével is megtehetjük ezt: ez a motor kifejezetten kompakt, és kis méretei mellett nagyon erős. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy csak szabályozott versenysorozatokba versenyző magánszemélyeknek adják el a motort. Az ára mellesleg 1,7 millió forint körül alakul majd.  

sxgx6vsvr0usrdpkvdhm
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 2., 08:10 Módosítva: 2017.11.03 16:47
62
Szép reggelt november másodikán, a görög nevek névnapján: az Achilleszek, Achillészek és Aténák tartják ma a névnapjukat. Ez itt a Totalcar reggeli hírcsokra, a Hidegindító.

:(

Éppen csak megindult a Dodge negyedmérföldes gyorsulási versenyekre tenyésztett autójának kiszállítása, három máris odalett, mielőtt először elrúghatták volna neki. A 840 lóerős Demon a Dodge bevallottan drag specialista csúcssportautója: 9,65 másodperc alatt futja a műfaj legszentebb távját, a negyed mérföldet. Mindössze 3000 ezer példányt terveznek gyártani belőle, ennek az egy ezreléke lett oda ezen a tréleren Michiganben.

Az október 31-én történt trélertűzről egyelőre ellentmondásos hírek jönnek. Sok helyen arról írtak, az egyik autótól indult a tűz, méghozzá egy elektromos probléma miatt, de ezt a kezdetben még belső forrásra hivatkozott információt a Dodge hamar megcáfolta. A cégvezér Tim Kuniskis maga hívta fel a tűzben megsemmisült Dodge-ok tulajdonosait, hogy megnyugtassa őket, új autójuk hamarosan megépül. Kuniskis másrészt állítólag elmondta mindhárom tulajnak, hogy a Demonok nem tűzveszélyesek, a szállítócég volt a felelős a kárért.  

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 31., 09:13 Módosítva: 2017.11.02 06:29
125
Farkas napján kezdődik október utolsó Hidegindítója. 1952-ben ezen a napon robbantották fel az első hidrogénbombát a Marshall-szigeteken, két évvel később kezdődött az algériai forradalom, Franciaország ellen, majd újabb két évvel később, 1956-ban szintén ezen a napon angolok és franciák bombázták Egyiptomot, a Szuezi-csatorna visszafoglalásakor, Magyarországon pedig megalakult a Forradalmi Karhatalmi Bizottság. A nap szülötte Carlo Pedersoli (Bud Spencer) olasz színész-rendező, a nap dala pedig nagy kedvencem, az Elefánt zenekar Saiiddal közös legújabb dala, a Faun, hosszú intróval, filozofikus tartalommal és egy remek 190-es Mercedesszel.

Hírek autósoknak

Ezer mérföldes óránkénti sebességi rekordot szeretne beállítani a Bloodhound SSC nevű guruló repülőgép, melyet a Typhoon harci repülő sugárhajtóműve tol az aszfalton.

A következő években, Dél-Afrikában várható rekorddöntés felkészülése nemrég látványos szakaszához ért, amikor a még nem végleges járművet közönség előtt tesztelték egy reptéri kifutópályán. Az utánégetővel is ellátott hatalmas hajtómű a próba során 9 másodperc alatt gyorsította 200 mérföldes, vagyis 320 kilométeres sebességre a tizenhárom méter hosszú Bloodhoundot, amelynek pilótája, Andy Green saját, húsz évvel ezelőtti szárazföldi sebességrekordja megdöntésére készül. Akkor 763 mérföldes sebességgel száguldott a kéthajtóműves Thrust SSC-vel. A projekt teljes költsége 60 millió font, vagyis átszámítva 21 milliárd forint. (Autonews)

DSC00969

Leváltaná a levegővel töltött gumiabroncsokat a Toyota, amely a Sumitomo gumigyárral együtt 2025-re olyan abroncstechnológiát ígér kifejezetten a villanyautók számára, amely kerekenként nem kevesebb, mint öt kilogramm súlymegtakarítást jelentene, ami rengeteg és részben kompenzálhatja a kerékagyba épített villanymotorok okozta többletet. A Toyota erről a Tokyo Motor Show-n beszélt a Fine-Comfort Ride nevű üzemanyagcellás egyterű-koncepció kapcsán. A fejlesztés mostani fázisában azon dolgoznak a mérnökök, hogy csökkentség a levegőnélküli abroncs, hagyományos gumihoz képest jelentkező 10-20 százalékkal nagyobb gördülési ellenállását. (Autonews)

Az Európai Bizottság hamarosan új javaslatot terjeszt elő annak érdekében, hogy 2030-ig mintegy 25-30 százalékkal csökkenjen az autók átlagos széndioxid-kibocsátása az 1990-ben mért szinthez képest. Hét ország, köztük Franciaország, Olaszország és Németország most arra kéri a döntéshozókat, hogy még szigorúbb célt állapítsanak meg, vagyis vegyék rá az autógyártókat, hogy nagyobb ütemben térjenek át a környezetbarát hajtási rendszerekre, így a csökkenés mértéke érje el a 40 százalékot. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 30., 09:12 Módosítva: 2017.10.31 06:21
8
Jó reggelt! Október 30. van, hétfő, Alfonzok és Fánik névnapja. A nappali hőmérséklet 10, az éjszakai 5 fok körül lesz. 1988-ban ezen a napon rendezték a Japán Nagydíjat Suzukában. A futam Ayrton Senna és a McLaren Honda Turbo győzelmével zárult. 2002-ben pedig ezen a napon repült a Nemzetközi Űrállomásra az első belga űrhajós, De Winne egy Szojuz TMA-1-essel.

Happy Birthday Diego!

Diego-Maradona-Porsche-924-2

Ma 57 éves Diego Maradona. A világhíres focista szereti a jó autókat - minő meglepetés. Korábban volt Porsche 924-ese és Ferrari Testarossája is. Bár előbbi nem egy kiemelkedően értékes típus, jó pár éve félmillió dollárért kereste új gazdáját.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 27., 08:53 Módosítva: 2017.10.30 06:18
18
Jó reggelt! Október 27. van, péntek, Szabinák és Besék névnapja. Ma van az év 300. napja. 1938-ban ezen a napon mutatták be a nejlont, 1963-ban pedig ezen a napon nyerte meg a Mexikói Nagydíjat Jim Clarck Lotus Climax-szával. A nappali hőmérséklet 17, az éjszakai 7 fok körül lesz, az esernyőket ne felejtsék otthon. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító!

A nap képe

alpine cup

Alpine A110 Cup versenysorozatot indítanak Európában. Az Alpine márka neve korább igen jól csengett a motorsportban, talán éppen ezért indítják 2018-ban az európai kupát.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 26., 09:43 Módosítva: 2017.10.27 17:56
Jó reggelt mindenkinek október 26-án, Dömötör napján. 159 éve ezen a napon szabadalmaztatta H. E. Smith a forgótárcsás mosógépet, 138 éve született Fedák Sári színésznő, és 112 éve függetlenedett Norvégia Svédországtól. Ma az ország legnagyobb részén felhős időre számíthatunk, északkeleten még gyenge eső is előfordulhat. Napsütés csak nyugaton, délnyugaton lehet, de a hőmérséklet lassan emelkedik, délután 15-19 fok várható.

Semmi sem tart örökké

Didier Leroy, a Toyota európai részlegének igazgatója beszélt egy interjúban a Tokiói Autoszalonon arról, hogy ha rajta múlna, a japán gyártó nem készítene több dízel autót az európai piac számára. Leroy kiemelte, hogy ez szigorúan a saját véleménye, ám elmondása szerint nem a dízel-botrány miatt gondolkodik így. Elmondása szerint jók voltak a visszajelzések, amikor 2014-ben a C-HR hobbiterepjárót csak benzines és hibrid hajtáslánccal kezdték kínálni. Leroy elmondta, hogy ezzel a döntéssel még a viszonteladók sem értettek egyet, de akkor is a környezettudatosság felé kell mozdulni, hisz benne, hogy a modellváltással minden modellből eltűnik a gázolaj. (CArscoops

toyota-chr
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 25., 09:31 Módosítva: 2017.10.26 17:55
93
Szép reggelt október 25-én, a Biankák, Blankák és Dömösök neve napja a mai. Ma 27 éve hirdették meg blokádjukat a taxisok és tört ki a taxisblokád, valamint ma 62 éves az első mikrohullámú sütő. Ez itt a Hidegindító, a Totalcar reggeli hírvegyese.

Pegasót találtak Kaliforniában

Ilyen szépen dokumentált barn find is kevés akad: egy kaliforniai családi ház garázsából, a lomok alól került elő egy Pegaso Z-102-es. A spanyol autógyártás egy alig ismert darabja, amiből az ötvenes években mindössze 85 készült. Legerősebb változata 360 lóerős volt, felépítésében pedig nagy rokonságot mutat a kortárs Alfákkal – nem véletlenül, tervezője, Wifredo Ricart maga is dolgozott az 512-esen.

Sok egyéb ritkaság mellett talált Pegaso-ról azt mondják, a hetvenes évek óta nem használták; a kasznija egész rendben van, a hajtás elemeivel már lesz munka. Megéri viszont foglalkozni vele, egy kiadós restaurálás után dollármilliókért kerülhet majd a gyűjtők elé.

tom-cotter-uncovers-priceless-barn-finds-on-his-show 100625660 l
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 24., 07:21 Módosítva: 2017.10.25 09:10
73
Jó reggelt kívánunk október 24-én, kedden, a Salamonok névnapján. Ma van továbbá a Magyar Operett Napja is - ez Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulójához köthető. Mikronézia és Zambia pedig a függetlenséget ünnepli ma. A tegnapihoz képest kicsit javul az időjárás, csökkenő felhőzetre és kevesebb csapadékra számíthatunk. A csonka hét kezdéséhez a Hidegindító ad egy kis segítséget!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Félreteszi az amerikai álmot a Škoda. A cseh márka már jó ideje tervezgeti a visszatérést az Egyesült Államokba, és azt ígérték, év végéig végleges döntést is hoznak az ügyben. Most azonban kicsit elhalasztották a dolgot, és inkább arra koncentrálnak, hogy kifejezetten olcsó autót fejlesszenek az indiai piacra. Az USA kapcsán annyit mondtak: nem kell elkapkodniuk a döntést. (leftlanenews)
  • Egészen furcsa büntetést kapott egy kanadai autós. A 38 éves Taoufik Moalia gyanútlanul autózott, énekelgetett, amikor négy montreali rendőr leintette. Nekiszegezték a kérdést, hogy mégis mit csinál, erre persze azt felelte: semmit. De az egyenruhások nem hagyták annyiban: "Maga hangosan ordítozott?" Moalia elmondta, hogy csak kedvenc számát énekelte, azonban vélhetően akkor hibázott, amikor ismét előkapta énekhangját: "Everybody dance now!" Produkcióját végül 117 kanadai dolláros, azaz harmincezer forintos csekkel díjazták. (autoblog)
  • Kéne már a Porschédhoz egy rendes okostelefon? Ne is keresgélj tovább, itt van! A német autógyártó dizájnerei egy Huawei Mate 10-et vettek kezelésbe. Üvegborítás, gyémántfekete fényezés, foltmentes kijelző és elég komoly hardver jellemzi a Porsche Design Huawei Mate 10-et. Persze nem lesz olcsó, sőt: az iPhone X-nél is többet, 1395 eurót kérnek érte, ami átszámolva 430 ezer forint. Egy sima Mate 10-es amúgy 290 ezer körül kapható. (motor1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 20., 09:12 Módosítva: 2017.10.24 06:45
161
Vendel napján kezdődik a Hidegindító. 1900-ban ezen a napon adták át a Duna-parti villamosvonalat Budapesten, az Erzsébet híd és az Akadémia tér közt. 1949-ben szintén ezen a napon jelenik meg a Nők lapja első száma, mely ma is a legnépszerűbb magyar női hetilap. 1995-ben pedig Nagy-Britannia, Franciaország és az USA aláírják az egyezményt, mely szerint nem végeznek több nukleáris kísérletet a Csendes-óceán térségében. A nap szülötte Katona Klári a legjobb hangú magyar énekesnő. Tőle és Somló Tamástól szól a nap dala a Boldog dal a Moziklip lemezről.

Hírek autósoknak

A nagy tekintélyű amerikai fogyasztóvédelmi magazin a Consumer Reports idén is elkészítette jelentését az USA-ban újként kapható autókkal kapcsolatos vásárlói elégedettségről. A márkák versenyében öt éve a Toyota és a Lexus áll az élen. Az előbbi ezúttal 80 pontot kapott a lehetséges 100-ból, míg a második helyezett Lexus 77-et, és érdekes, hogy egy éve fordított volt a két márka pozíciója. Mindez nem csoda, hiszen a Toyota GT86 (Subaru BRZ) a második a legjobb típusok toplistáján, ráadásul két Lexust, az ES-t és a GS-t előzi meg.

subarulevorg (65 of 89)

A márkák versenyében harmadik a KIA (a legjobbnak ítélt új autó a Niro benzin-elektromos hibrid modell), a legjobb európai márka az Audi lett a maga negyedik helyével (egyebek mellett azért, mert a Q3 lett az ötödik legjobb modell) , mögötte pedig a BMW végzett, de ezek a gyártók együttesen az erősen ajánlott tartományba esnek a 400 ezer autótulajdonos 640 ezer autóval kapcsolatos beszámolói alapján végzett felmérésben.  

A huszonöt hely fennmaradó részén évről-évre nagy a mozgás, mert a gyártók igyekeznek gyorsan reagálni egy-egy visszatérő vásárlói kifogásra. Ilyen például a Hyundai Tucson automata váltójának esete, melyre tavaly még sokan panaszkodtak, ám az idei modellben a váltóval kapcsolatos panaszok száma a felére csökkent. Ugyanígy sokat változtathat egy márka és típusai megítélésén a modellváltás is. A Honda Civic idei változatában harmadannyi panasz érkezett a fedélezeti elektronikával kapcsolatban, mint az egy évvel ezelőtti kapcsán. A középmezőnyben olyan márkákat találunk, mint a Subaru, a Mazda vagy a Volkswagen, a sereghajtók közt pedig a Tesla (például a Model X szárnyas ajtómechanizmusának hibái miatt) és a Volvo (az XC90 fedélzeti rendszerének és elektromos rendszerének hibái miatt), de az amerikai vásárlók a Cadillac-kel voltak a legkevésbé elégedettek, sokan panaszkodtak az Escalade SUV váltójára és a klímára. A tíz legjobb autóról szóló részt itt érthetitek el, a legrosszabbakról szóló összeállítást pedig itt. (Consumer Reports, Autonews)

DSCN7194

Folytatódott a használt autók magánimportjának növekedése az idén az első háromnegyed évben. Januártól szeptember végéig 115 396 használt autó érkezett a külföldről, a növekedés 7,8 százalékos a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva - a Datahouse szerint. Az idei összesített szám várhatóan az év végére meghaladja majd a tavalyi rekordot, amikor 142 000 autót honosítottak összesen. A 2012. évi importrobbanás óta ezzel már mintegy 600 000 használt autó került Magyarországra, átlagosan 60 százalékuk - öt év alatt mintegy 360 000 jármű - 2007 előtti. A Das WeltAuto MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az import használt autók közt még mindig sok a rossz állapotú, sok példánnyal csalnak mindenféle módon, mert az autók előélete sok esetben nem tisztázott, ezért Frank György márkaigazgató azt javasolja, hogy a vevők csak Magyarországon már forgalomba helyezett autót válasszanak, magyar szerződést írjanak alá és esetleg lehetőleg vigyék el állapotfelmérésre is az autót. (MTI)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 19., 08:23 Módosítva: 2017.10.20 17:51
146

Ez majd segít?

A HVG értesülései szerint Bús Balázs, a harmadik kerület polgármestere bejelentette, hogy VÉDA kamerát telepítenek a Szentendrei útra, ezzel akarják visszaszorítani az éjszakai gyorshajtásokat. Régóta téma a kamera felszerelése, de az idén márciusban történt, két halálos áldozattal járó baleset után kezdtek el komolyabban foglalkozni a törekvéssel. Bús elmondta, hogy már megvan a bővítéshez szükséges pénz, ennek felét a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a minisztérium, a másikat a harmadik kerületi önkormányzat állja majd. Már a helyszínt is kijelölték: a kamerákat a Záhony utcához telepítik, kérdés, hogy a 154 millióért telepített rendszer valóban elég lesz-e ennyi a száguldozók ellen. 

15283853 d9ba0c6991b241710c6ce24bf46ff1a7 wm

Biztos finom

Kár kerülgetni, ezt a hírt egy mondatban el lehet mesélni: egy amerikai lány egy mcdonald'sos mártogató szószt elcserélt egy négyes Golfra. Mielőtt még a hülyék országát kezdenénk emlegetni, ismerni kell a történet hátterét. Fut jelenleg egy rendkívül szórakoztató sorozat, melynek címe Rick and Morty. Hazai adón nem adják, röviden arról van szó, hogy a zseniális, de alkoholista tudós, Rick különböző interdimenzionális utazások során kalandokba keveredik az enyhén tufa unokaöccsével, Mortyval. Az egyik ilyen kaland központi eleme a szecsuán szósz, amelyet a McDonalds a Mulán című animációs film promóciójaként adott a menükhöz, még 1998-ban. Ahogy lefutott a Mulán kampánya, el is tűnt a szósz a menüről, viszont miután a Rick and Mortyban feltűnt, tömegek kezdtek posztolni arról, hogy visszatérjen a szósz, és a gyorsétterem engedett is: 2017 október 7-én néhány étterem kapott a szószból, de többnyire csak húsz csomagot, ezért rengetegen zarándoklatot kezdtek, hogy beszerezzék. A 23 éves grafikus tervező, Rachel Marie is betárazott az ereklyéből, de végül nem tudott ellenállni egy Rick and Morty-rajongó ajánlatának, és elcserélte egy 2000-es évjáratú Volkswagen Golfra. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 18., 08:03 Módosítva: 2017.10.19 06:21
37
Szép reggelt október 18-án, a Lukácsok, Ambrusok és Jusztuszok neve napja a mai. Ez itt a Totalcar reggeli vegyese, a Hidegindító.

Öltözz Steve McQueennek

Árverésre kerül Steve McQueen teljes versenyruhája az 1971-es Le Mans-ból. Mármint Lee H. Katzin filmjéből, ami McQueen szereplésével Amerikában is ismerté tette a világ legnevesebb hosszútávú futamát. A decemberi aukción a színész forgatás alatt viselt Bell kesztyűjét, sisakját és Hinchman versenyoverálját lehet majd megvenni. Ezt itt, amit a trailer borítóján is visel:

A szervező RM Sotheby's nagy reményekkel indul neki az árverésnek, úgy számolnak, 400 ezer és 500 ezer dollár között jön majd a legnagyobb ajánlat a szettre. McQueen ruhásszekrényéből amúgy össze lehetne még szedni jó néhány olyan overált, amik élesben kapták a nyüstölést. A színész már a '71-es forgatás előtt komolyan érdeklődött az autósport iránt. Sőt, mire a filmben eljátszotta Michael Delaney fiktív autóversenyzőt, már túl volt versenyzői karrierje legnagyobb sikerén, egy második helyezésen a Sebring-i 12 óráson.

680d430672962cfadac771ac724cbe30256f3892-1508274574
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 17., 09:39 Módosítva: 2017.10.18 11:13
67
Szép reggelt október 17-én, az év 290. napján, a Hedvigek, Ignácok és Rolfok neve napján. Várhatóan a idén már nem lesz melegebb nap a mainál: 24 fok is lehet ezen a felhőmentes kedden.

Aasbo lefűzte a Millbrookot

1150 lóerős, brutális GT86-osával ment neki egy kiadós természetközeli driftnek Fredric Aasbo Formula Drift bajnok. A helyszín a világ egyik legkomolyabb tesztközpontja, a Millbrook Proving Ground, annak is hegyi utakat szimuláló Alpine Route-ja. 

Egy hónapja ilyenkor egy Ferrari-GT86 öszvér esett neki hasonló lendülettel egy hegynek. Az a videó kicsit nehezebben indult, de aztán abból is egy hasonlóan erős csapatás született.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 16., 07:48 Módosítva: 2017.10.17 09:45
220
Jó reggelt kívánunk október 16-án, hétfőn. Még 76 nap van hátra 2017-ből, ma Gál ünnepli névnapját. 1979 óta ilyenkor van az élelmezési világnap, egyben a kenyér világnapja is. Az ébredésben a Hidegindító segít.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Először adtak el tízezernél több villanyos BMW-t egy hónapon belül. Szeptemberben egész pontosan 10786 példányt sikerült értékesíteni a teljesen elektromos vagy hibrid modellekből. Az év első kilenc hónapjában közel 69 ezer talált gazdára - ebben a BMW i és iPerformance modelljei mellett az alternatív hajtású minik is benne vannak. A tavalyi esztendő azonos időszakához képest 64 százalékos a növekedés, sőt már eddig is több fogyott, mint 2016-ban összesen. Cél, hogy év végére meglegyen a százezer. (leftlanenews)
  • Új vezetői pozíciót hozott létre a General Motors. Mostantól elektromos járművekért felelős globális alelnöke is van a vállalatnak, méghozzá Pamela Fletcher személyében. Ő volt az, akinek irányítása alatt az elektromos Chevrolet Boltot is piacra dobták. Mostantól minden GM villanyautó bevezetését ő felügyeli - a cég célkitűzése, hogy 2023-ra világszerte több mint húsz elektromos modellt forgalmazzanak. (autoblog)
  • A dolgozók közel negyedét bocsáthatja el cheshire-i üzeméből a Vauxhall. Az Ellesmere Port gyárban mintegy 400 munkahely szűnhet meg. A márka új tulajdonosa, a PSA csoport ugyanis felülvizsgálta a működést, és úgy vélik, a versenyképesség érdekében szükség van erre a lépésre, más üzemekhez képest ugyanis Cheshire-ben túl magas a bérköltség. A létesítményben egyébként jelenleg a Vauxhall Astrát gyártják, évi 140 ezer példányban. A leépítés előtt 1800 fővel üzemelnek. (autocar)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 13., 08:41 Módosítva: 2017.10.16 06:41
148
Jó reggelt mindenkinek péntek 13-án, Kálmán és Ede napján. Érkezik ma egy hidegfront, amely néhány felhővel töri meg a napsütést, az északkeleti országrészben egy-egy záport is magával hozva. Az északnyugati szeleket helyenként erős lökések kísérhetik, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul. 92 éve született Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök, 34 éve mutatták be Chicagóban az első kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefont, és ma van a nemzetközi öltönynap is. Kávét a kézbe, indul a Hidegindító!

Mennyi?!?!?!

A BMW M1 a BMW egyetlen középmotoros sportkocsija, emiatt aztán súlyos összegeket szánnak a vevők egy-egy darab birtoklására. Mielőtt 1981-ben nyugdíjazták, mindössze 431 darab készült belőle, ráadásul itt egy eladó példány, amely egyik annak az 58 darabnak, amely sötétkék színben készült. Az autót egy újságíró vette meg, akinek maga a gyár ajánlotta fel a lehetőséget hogy vásároljon a 3,5 literes sorhatosból. Ő aztán karrierje során a világ több országában élt, Új-Zélandtól Mexikóig, és az autót mindenhova magával vitte, viszont nem a saját lábán, hiszen a kocsiban mindössze 8000 kilométer van, még a gumik is eredetiek. Az autót az eBayen hirdetik, jelenleg 171 millió forintnál jár a licit. 

imageshandler (1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 12., 09:09 Módosítva: 2017.10.13 21:52
27
Miksa napján kezdődik a Hidegindító. Némi hitetlenséggel írom, de Kolumbusz Kristóf 1492-ben éppen ezen a napon kötött ki San Salvadornál és ezzel felfedezte az új kontinenst, Amerikát. 1933-ban szintén ezen a napon nyílt meg az Alcatraz nevű szövetségi börtön, majd Michael Schumacher megszerezte hatodik Formula-1 világbajnoki címét. A nap szülötte Parti Nagy Lajos magyar író, költő.

Hírek autósoknak

torokvillanyauto

Saját elektromos autót fejleszt Törökország, ahol tavaly másfél millió autót gyártottak külföldi autógyárak, A Ford, a Fiat a Renault és a Toyota üzemei. A saját török autóipar kiépítése Recep Tayyip Erdogan elnök egyik dédelgetett projektje. A török autómodell bemutatását eredetileg 2016-ra tervezték, ami azonban számos okból, egyebek között pénzügyi nehézségek és a helyi autógyárak vonakodása miatt meghiúsult. A Xinhua hírügynökség beszámolója szerint a projekt tervezői ezt követően nagy lépést tettek előre: a tudományos, ipari és technológiai minisztérium a belsőégésű motorok leáldozóban lévő korszakára hivatkozva saját török elektromos autó kifejlesztését tűzte ki célul. Mivel azonban a fejlesztési költségeket túl magasnak ítélték, a svéd Saab 9-3 technológiai platformját vették meg a kínai NEVS (National Electric Vehicles Sweden) konzorciumtól. Egy másik forrás szerint a török Saab-alapú villanyautóba hatótávnövelő benzinmotort is építenek, de egy feltöltéssel akár 100 kilométer megtételére is alkalmas lesz és 2019-ben jelenik majd meg. (MTI)

ikea

Elektromos töltőállomást telepített az Ikea legújabb áráruháza parkolójában az észak-rajna-vesztfáliai Kaarst városban. Az üzlet környezetbarát technológiák alkalmazásával, a fenntarthatóság jegyében épült, és a vezetőség lehetőség szerint helyi beszállítókat választott partneréül. (MTI)

1,7 milliárd eurót vagyis átszámítva több mint 500 milliárd forintot fektet elektromos hajtású kis és közepes méretű teherautók fejlesztésebe a Volkswagen Truck & Bus, vagyis a német konszern haszonjárműves részlege. Ebből az összegből nemcsak hajtásláncokat fejlesztenek majd, de önvezető rendszereket és felhőalapú szoftveres hátteret is. Azután döntött így a cég, több német városban is bejelentették, hogy hamarosan korlátozni fogják a dízelmotoros járművek közlekedését és bár ezek a korlátozások egyelőre a személyautókra vonatkoznak, a helyi szállítási feladatokra használt járművek zöme szintén dízel így idővel ezek kiváltásáról is gondoskodni kell. A cég előrejelzése szerint 2025-re, amikor a személyautók negyede elektromos hajtású lehet, minden huszadik haszonjárművet hajtanak majd villanymotorok. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 11., 08:36 Módosítva: 2017.10.12 17:50
162
Szép reggelt október 11-én, a hét várhatóan egyetlen esős napján, egyben a Brigitták, Placidák és Zelinák neve napján. Ez itt a Totalcar reggeli hírcsokra, a Hidegindító.

Ez már a Tesla kamionja?

A héten már megtudtuk: nem sikerül tartania az eredeti bemutató dátumát és október 26-ról november 26-ra tolódik a Tesla nyergesvontatójának nagy leleplezése. A Tesla épp azon igyekszik, hogy a hurrikán sújtotta Puerto Rico áramellátását segítse, van elég dolguk a Model 3 bevezetésével is – ez viszont nem jelenti, hogy a villany-kamion fejlesztése ne folyna csúcstempón a háttérben. Az egyelőre Seminek becézett kamion bódéját nemrég már elkapták a lesifotósok, most viszont valami olyat videózott valaki egy parkolóból, ami könnyen lehetett a villanyhajtás közúti tesztje. 

A Jalopnik találata a videót, amin egy mezei nyergesvontatót látni egy gyanúsan nagy és furán pozicionált dobozzal a hátán. Bár konkrétumokat még nem tudni, várhatóan a Tesla valahogy így helyezi majd el villany-kamionja akkumulátorait, legalábbis azok jó részét igaz, várhatóan azokat majd eltakarja a hosszú, csinos bódé. A videózott kamionnak ráadásul gyanúsan nincs motorhangja, amikor elindul, így könnyen lehet, hogy a Semi hajtását kapta el a videós, de ha így is volt, Elon Muskék valószínű sosem vennék a nevükre ezt a fura hibridet. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 10., 07:20 Módosítva: 2017.10.11 08:38
75
Szép reggelt mindenkinek október 10-én, kedden. Gedeon ünnepli ma névnapját, ma van a látás és a lelki egészség világnapja is. Túlnyomórészt felhős időnk lesz, a nap csak néhány órára süt ki. Cserébe viszont csapadékra sem kell sokfelé számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 Celsius fok körül alakul. A meglehetősen szürke nap elindításában a Hidegindító segít.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Már házon belül is feszültségek alakultak ki a dízelbotrány miatt a Volkswagen-csoportnál. A Porsche kétszáz millió eurót követel az Auditól, hogy helyrehozzák a károkat, amiket a dízel-gate okozott a márkának. Azzal indokolnak, hogy a háromliteres V6-os motorokat a négykarikás konszerntárstól szerezték be - később ezekről is kiderült, hogy csalószoftverrel működnek. A Volkswagennél egyelőre nem kommentálták a vitát. (leftlanenews)
  • Tovább csúszik a Tesla nyergesvontatójának bemutatása. Az eredetileg október 26-ára tervezett leleplezést Elon Musk bejelentése alapján november 16-ára tolták el. A cégvezető szerint ennek több oka is van. Egyrészt a Model 3 sorozatgyártásának beindítása nem volt zökkenőmentes, erőforrásaikat a fennakadások kiküszöbölésére fordítják. Emellett pedig Puerto Ricónak is igyekeznek segíteni a Maria hurrikán által okozott károk helyreállításában. (autocar)
  • Nyolcmillió forint gyűlt össze a Hankook "Tekerd Jobbra!" programjában. A kezdeményezés keretében a jelentkezők egy-egy kerékpárra rögzíthető digitális kilométerszámlálót kaptak a gumigyártótól, minden egyes letekert kilométerrel jótékony célokra gyűjthettek pénzt. Végül 216 ezer kilométer jött össze, aminek köszönhetően nyolcmillió forintnyi adomány jutott el a Mosoly Alapítványhoz és a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz. (Hankook)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 9., 08:17 Módosítva: 2017.10.11 06:34
242
Jó reggelt mindenkinek október 8-án, Dénes és Sára neve napján. Ma hosszabb időre kisüt a nap, eső csak nyugaton és délen fordulhat elő. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul. 77 éve ezen a napon született John Lennon, a Beatles egyik alapítója, 1015 éve szállt partra Leif Erikson Észak-Amerikában, és 31 éve mutatták be Andrew Lloyd Webber talán leghíresebb művét az Operaház fantomját. Kávét a kézbe, indul a Hidegindító!

Búcsúajándék

Most, hogy Ken Block és csapata kiszáll a rali világbajnokságból, meglepte magát a Ford talán legemlékezetesebb versenyautójával, egy Escort RS Cosworth-tel. Az autó eredetileg egy 1993-as, A-csoportos autó volt, de most egy 1997-es WRC autó motorját építették bele. Ez valamivel több mint 400 lóerős, nyomatéka pedig 550 newtonméter, ezt pedig egy hétsebességes, szekvenciális váltó juttatja el a négy kerékhez. Block leginkább murván fogja használni a kocsit az R5-ös Fiesta mellet, de várhatóan Gymkhana eseményeken is rajthoz áll vele. (Carscoops)

ken-block ford-escort-rs-cosworth
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 6., 08:53 Módosítva: 2017.10.07 21:02
117
Október 6. van, péntek, Renáták és Brúnók névnapja. A nappali hőmérséklet 14, az éjszakai 11 fok körül várható. Az évből még 86 nap van hátra. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc 12 tábornokát és egy ezredesét. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot emiatt a magyar Golgotának nevezte.

A nap képe

sm
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 5., 07:50 Módosítva: 2017.10.06 09:07
445
Szép reggelt október 5-én, az Aurélok, Pálmák és Placidok neve napján. Október 5-e 1994 óta a Tanárok Világnapja, kezdjük hát a mai Hidegindítót egy tanári önszívatással.

Turbóhibás(?) Audi utolsó méterei az M7-esen

Minap filmeztem az M7-en egy Audi motorjának utolsó kilométereit. Turbóhiba lehetett, a sofőr szépen megetette vele az olajat. Pár km-el később értem utol. A leállósávban vesztegelt így az olvasó, Zsozsoboy, a videó pedig:

Szerintem...

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 3., 09:19 Módosítva: 2017.10.05 06:19
339
Helga napján kezdődik a Hidegindító, a Totalcar reggeli összeállítása. 1975-ben ezen a napon tették le a paksi atomerőmű alapkövét, két évvel később letartóztatták Indira Gandhi kétszeres indiai miniszeterelnöknőt, 1985-ben pedig szintén ezen a napon indult első útjára az Atlantis űrrepülőgép. A nap szülötte Tommy Lee amerikai énekes, dalszerző és dobos, egyebek mellett a Mötley Crüe zenekar alapítótagja, most tőlük jön a nap dala, a Wild side.

Hírek autósoknak

Nagy érdekes korszak a villanyautóké és erre ezúttal a Nissan ad jó példát. A cég tegnap bejelentette, hogy a következő 18 hónapban mintegy húsz százalékkal bővíti saját gyorstöltő-hálózatát, vagyis az eddigi 4600 állomáson felül újabb ezret építenek szerte Európában. 

leaf

Ezzel próbálják tovább pörgetni a teljesen elektromos hajtású Leaf második generációjának eladásait, mely amúgy a korábbi széria 250 kilométeres feltöltések közti hatótávjára is ráígér a maga 375 kilométerével. Az új Leafben mutatkozik be a Nissan ProPILOT nevű félönvezető rendszer, ezen kívül jövőre 7 kilowattos töltőt is gyártani fognak hozzá, mely az otthoni töltés eddigi 16 órás töltési idejét öt és fél órára csökkenti. Az új modell tegnap óta kapható hivatalosan, olaszországi ára kicsit több mint 11,5 millió forint. A cég 2019-ben egy erősebb és még nagyobb hatótávú Leaf alváltozattal is előáll majd, de erről egyelőre nem tudunk több részletet. (Autonews)

Minimálisan csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Magyarországon, az év első nyolc hónapjában, derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közléséből. Idén ebben az időszakban 10640 eset történt, ami a tavaly 10798 balesethez képest mindössze másfél százalékos eltérést jelent, vagyis a VÉDA rendszer intelligens forgalomfigyelő kamerái nem hozták el az előre beharangozott drámai javulást. Szomorú tendencia az is, hogy tízzel többen haltak meg az utakon és minimális mértékben ugyan, de a súlyos sérüléses balesetek száma is nőtt. Ezekből tavaly 3184 történt, idén pedig 3206. (ORFK-OBB)

Már a német autós többsége sem akarja, hogy továbbra is fennmaradjanak az ország sebességkorlátozás nélküli autópálya-övezetei, ez derül ki a Német Közlekedésbiztonsági Tanács (DVR) reprezentatív felmérésből. A válaszadók 52 százaléka szerint a sebességkorlátozások kiterjesztése csökkentené a halálos balesetek számát, míg 47 százalék tartja megfelelőnek a mostani rendszert, melyben sokszáz kilométert tehetünk meg akár padlógázon, bizonyos autópályaszakaszokon. Ezeken a helyeken a 130-as csúcssebesség csupán ajánlás. A sebességmaximum bevezetését egyébként 67 százalékban nők támogatják és csak 38 százalékban férfiak. A tamogatók korcsoportonkénti eloszlása is érdekes: az 55 év felettiek többsége szeretné a sebességkorlátozásta, a 18-34 éves korosztály tagjainak kétharmada viszont megtartaná a mostani rendszert. Németországban tavaly, összesen 393-an haltak meg autópályán történt balesetekben. (ORFK-OBB)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. október 2., 09:01 Módosítva: 2017.10.04 06:13
Szép reggelt az október első munkanapján, 2-a van, a Petrák, Örsök és Tomajok neve napja a mai. Ez itt a Hidegindító, a Totalcar napindító hírcsokra.

Így szól a Bloodhound

Már nagyon készülnek a britek a jövő évi szárazföldi sebességrekord-kísérletükre. A Bloodhound SSC nevű projekt terve az, hogy a Bloodhound nevű szuperszonikus járművükkel jövőre egy percen belül elérjék az 1600 km/h-s sebességet – ezzel messze túlszárnyalnák az aktuális világrekordot, a Thrust SSC 1997-ben futott 1227 km/h-s csúcsát, és övék lenne a rekord, egyben a világ leggyorsabb szárazföldi szárműve. A tíz éve épülő projekt már a hajrában van, egymást érik a YouTube-videók a rekordra készülésről. Most például kiadtak egy videót a Bloodhound hangjáról.

A Bloodhound hajtásáról sokat elmond, hogy van benne egy ötliteres Jaguar motor, aminek egyetlen szerepe pusztán az üzemanyagellátás működtetése. Az érdemi hajtás lelke amúgy egy Rolls-Royce-tól kapott erőforrás, egész pontosan az, amit a Eurofighter Typhoon vadászbombázóban is használnak. Arról is vannak jóféle videók a projekt YT-csatornáján, errefelé.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. szeptember 29., 09:11 Módosítva: 2017.10.02 06:17
Mihály napján kezdődik szeptember utolsó Hidegindítója. 1977-ben ezen a napon lőtte fel a Szovjetunió a Szaljut-6 űrállomást, 1988-ban pedig szintén ezen a napon háromezer egyetemista tüntetett Budapesten a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése ellen. A nap szülöttei Erika Eleniak amerikai modell-színésznő és Szabó Simon magyar színész-rendező. A nap dala Billy Idoltól a Rebel Yell abból az apropóból, hogy ezen a felvételen Miley Cyrusszal adja elő, ráadásul jól.

Hírek autósoknak

hatz

A német ügyészség letartóztatta az Wolfgang Hatzot, aki az utóbbi tizenöt évben az Audi, majd a Volkswagen motorfejlesztő mérnöke, később a fejlesztési részleg vezetője volt. Hatz a dízelbotrány eddigi legmagasabb rangú letartóztatottja, aki 2001 és 2007 közt az Audinál dolgozott motorfejlesztőként, majd innen került a VW motorfejlesztési vezetői székébe. (Autonews)

A korábbi 52,7-ről 47,8 százalékra csökkent az újként eladott dízelautók aránya, Franciaországban, miközben a kormány már a jövő évtől literenként 2,6 eurocenttel emelni fogja a gázolaj adótartalmát. Hogy mindez ne okozzon katasztrofális következményeket a francia gyártóknál és beszállítóiknál, a kormány munkahely-védelmi csomagot állít össze, hogy ne kerüljenek ezrek utcára a dízeltechnológia visszaszorítása miatt. (Autonews)

Dánia enyhít egy kicsit az új autók regisztrációsadó-tételein, így az olcsóbb, legfeljebb 14200 eurós (kb. 4,4 millió forint) újkorú árú autóknál bevett 105 százalékos adó helyett a tervezet szerint októbertől már csak 85 százalékot kell majd fizetni, és ez az adótétel minden, legfeljebb 24860 euróért kapható új autóra vonatkozik majd, miközben az ennél drágább modelleknél megmarad a 150 százalékos adómérték. (Autovistagroup)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. szeptember 28., 09:15 Módosítva: 2017.09.29 11:06
Szeptember 28. van, csütörtök, Vencelek névnapja. 1895-ben ezen a napon avatták fel az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat a Dunán, 1958-ban pedig ezen a napon kiáltották ki Franciaországban az Ötödik Köztársaságot Charles de Gaulle elnökségével. 1959-ben ezen a napon halt meg Rudolf Caracciola német autóversenyző, az európai autóversenyzés F-1 előtti legsikeresebb versenyzője. Visszatérve a jelenbe: a nappali hőmérséklet 20, az éjszakai 10 fok körül lesz. Ez pedig nem más, mint a Hidegindító.

A nap képe

 Kappadókia - On the run blog

Távolról sincs vége, olvasson még