2015. november 2., 06:58 Módosítva: 2015.11.03 11:47
42
Célegyeneséhez közeledik a 2015-ös év, átléptünk november hónapba. Másodika van, Achilles és Tóbiás névnapja. Nincs mit szépíteni, egyre hidegebb lesz, az ország nagy részén most is nulla fok körül van a hőmérséklet. Didergés helyett szorítsuk magunkhoz a forró teát vagy kávét, és nézzük, mit tartogat a Hidegindító!

Autóipari hírsaláta

  • Jelentősen megnövelheti az elektromos járművek hatótávját a lítium-oxigén akkumulátorok használata. Ezen a technológián a cambridge-i kutatók dolgoznak jelenleg. Amellett, hogy hatékonyabb, még könnyebb és olcsóbb is lehet ez a megoldás a jelenlegieknél. (worldcarfans)
  • Már japán közutakon teszteli az önvezérlő Leaf prototípusait a Nissan. 2016-tól már a sorozatgyártású modellek is részben autonómok lehetnek. 2020-ra teljesen önállóan közlekedő autókat dobna piacra a távol-keleti gyártó. (autoblog)
  • Kereszteződésekkel és közúti jelzésekkel kommunikálnak a Toyoták. A piros lámpára, a gyalogosokra és egyéb veszélyekre is felhívja a vezető figyelmét a japánok rendszere. Igaz, most még csak nagyjából húsz tokiói kereszteződés rendelkezik a szükséges technikával. (autocar)
Távolról sincs vége, olvasson még

A tökéletes családi autó

2015. október 30., 07:53 Módosítva: 2015.10.31 12:03
23

Már csak hatvankét nap van hátra az évből, amikor önök a Hidegindító október 30-i kiadását olvassák, Alfonz napján. Ez a nap a takarékosság világnapja, de egyben fontos évforduló is, mert ötvenöt éve ezen a napon született Diego Maradona argentin futballista, akit a huszadik század egyik legnagyobb játékosaként tartunk számon. 1961-ben ezen a napon robbantotta fel a Szovjetunió a cárbombának is nevezett 50 megatonnás hidrogénbombát, amely azóta is a világtörténelem legnagyobb detonációját idézte elő. 

Az 1956-os magyar forradalom eseményeinek sorában is fontos ez a nap, hiszen ekkor hangzott el Nagy Imre és Kádár János beszéde a Magyar Rádióban, a felkelők megostromolták az MDP székházát a Köztársaság téren, közben Mindszenty hercegprímás kiszabadult házi őrizetéből és újjáalakult a Független Kisgazdapárt, illetve a Szociáldemokrata párt, utóbbi Kéthly Anna vezetésével.

Autóipari hírsaláta

Negyvenhét óra alatt átszelték az ausztrál sivatagot egy saját készítésű, napelemes villanyautóval a Kecskeméti Főiskola diákjai. A versenyző-hallgatók ezzel a hetedik helyet szerezték meg a Bridgestone World Solar Challenge több mint háromezer kilométeres távon zajló versenyén. Az első helyen holland diákok végeztek, akik harminchét óra után bukkantak fel a célban. A versenycsapatok reggel nyolc és délután öt óra közt hajtották autóikat.

A magyar autósok több mint fele használt téli gumit egy felmérés szerint, amely a Vredestein közleményében olvasható. Itt írják azt is, hogy nyolcvan százalékuk állítja, lecserélteti az abroncsokat autóján, amikor kezdődik a csúszós utak szezonja. A cég tesztje szerint csúszós úton, negyvenes tempóról fékezve a fékút hossza 75 méter nyári, és mindössze 28 méter téli gumival.

Tíz-húsz ember tudhatott arról, hogy a Volkswagen EA189 jelzésű közös nyomócsöves dízelmotorjainak vezérlőszoftvere üzemmódot vált, amikor az autót mérőpadon tesztelik, és a valósnál lényegesen alacsonyabb környezetvédelmi értékeket produkál, írja a Reutersre hivatkozva az Automotive News. A cég 6,7 milliárd eurót különített el eddig a botrány következményeinek elhárítására, de a végösszeg akár a 35 milliárdot is elérheti majd, egyes szakértők szerint.

110 éve gyártanak autókat a Skoda Mlada Boleslavban működő gyárában. A céget Václav Laurin és Václav Klement alapították tíz évvel korábban. Első közös termékük, a Voiturette A első fotója 1905. október 29-én jelent meg az Allgemeinen Automobil Zeitungban.

Voiturette A
Voiturette A

Duplakuplungos váltón dolgozik a BMW a francia l'auto-journal szerint, ahol azt is írják, hogy a cég két éven belül dobhatja majd piacra legújabb fejlesztését olyan modellekben, mint az X1 M, az X1 M40i, az újabb Mini John Cooper Works vagy éppen a 2 Active Tourer. Ezzel a megoldással a mostaninál is gyorsabb és simább váltásokkal akarják javítani egyes autóik menetdinamikáját.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 29., 07:14 Módosítva: 2015.10.31 13:37
144
Hűvös a reggel október végéhez közeledve, 29-én. Ha hinni lehet a szakembereknek, akkor azonban ma már néhány fokkal többet mérhetünk, mint az elmúlt napokban. Ne feledjük felköszönteni Nárcisz nevű ismerőseinket, ők ugyanis névnapjukat ünneplik ma. Most pedig kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!

Autóipari hírsaláta

  • Megosztja az Európai Unió tagállamait a dízelbotrány. Az eddigi javaslatok alaposan megszigorították volna a károsanyag-kibocsátás mérésének szabályait, az Európai Bizottság azonban most enyhít az előterjesztésen.
  • Bár két év múlva már valós körülmények között mérnék a nitrogénoxid-emissziót, a határérték túllépését egyelőre rugalmasabban kezelik a vártnál. A kilométerenkénti nyolcvan milligrammos uniós normát 2019-ig hatvan százalékkal haladhatják meg a gyártók, majd húszszázalékosra kell csökkenteniük ezt a többletet.
  • Az EU egyes tagállamai kiállnak a dízelek mellett. A németek például alaposságra intik a döntéshozókat. Kiemelik: továbbra is piacon kell tartani a dízelmotorokat. A spanyolok pedig attól tartanak, ha hirtelen szigorítanák a követelményeket, az nemcsak a gyártókra róna terheket, hanem az ország gazdaságát is visszavetné. Dánia ezzel szemben támogatja a keményebb intézkedéseket. (autonews)
  • Fontos hozzátenni, hogy itt egyelőre csupán javaslatokról, előterjesztésekről van szó. Az EU malmai lassan őrölnek, de addig is erre a linkre kattintva elolvashat mindent, amit a dízel-gate-ről eddig írtunk.
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 28., 08:12 Módosítva: 2015.10.29 06:33
25
Szép reggelt a Simonok, Szimonetták és Taddeusok neve napján. Az ország nagyobb részén olyan napos marad ez a szerda, amilyennek indult, egyedül a Balaton környékén ázik a haza. Ha még nem tudja, milyen okoskodással vágódjon be ma a kollégáknál, mondja el nekik, hogy a mai az animáció világnapja.

Hírsaláta

  • Többet várhattak a Ford-részvényesek. Az elemzői várakozásoktól elmaradó mértékben nőtt a Ford Motor Co. amerikai autógyártó vállalat nyeresége az idei harmadik negyedévben. A Ford nyeresége 1,9 milliárd dollárra nőtt július-szeptemberben, az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dollárról. Ez részvényenként 45 centes nyereséget jelent, ami 1 centtel elmarad az elemzők által várt 46 centtől. A vállalat szerint a tervezettnél magasabb adófizetési kötelezettség miatt lett alacsonyabb az egy részvényre jutó profit. A Ford bevétele amúgy 38,1 milliárd dollárra rúgott a harmadik negyedévben, ami 3,2 milliárd dollárral haladja meg a tavalyit. (MTI)
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 27., 08:12 Módosítva: 2015.10.28 08:16
56

Jó reggelt mindenkinek október 27-én, Szabina napján. Szerencsére csapadék az országban sehol sem várható, a Dunától keletre napsütésre számíthatunk, a Dunántúlon előfordulhatnak felhők, és hőmérséklet 12-17 fok között alakul majd. Ötvenhét évvel ezelőtt ma született Simon John Charles Le Bon Watford, a Duran Duran énekese:

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 26., 08:09 Módosítva: 2015.10.27 08:52
37
Október 26. van, hétfő. 1973-ban ezen a napon kedze meg működését az Ajkai Timföldgyár. Ma közepesen felhős idő várható, napközben 15 fok körüli hőmérséklettel. Dömötörök, Albinok, Szamanták és Armandok ünnepelhetnek ma.

Ez alkalomból küldjük jókívánságainkat a magyar Pierce Brosnannek és Tom Cruise-nak, azaz Kautzky Armandnak, aki nyitott a hazai popzenére és a humorra is.

A nap képe

"Útzár a Szegedről Kecskemét felé kivezető útnál." - 25 éve volt a taxisblokád, ezt idézte fel az Index nagyképes cikkében. Ez a kép tökéletesen példázza a kor hazai autóflottáját.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 22., 06:37 Módosítva: 2015.10.23 07:16
100
Egy nappal vagyunk a Vissza a jövőbe-nap után, eggyel pedig nemzeti ünnepünk előtt. Október 22-e van, és ami azt illeti, elég hideg a reggel. Nem segíthet más, csak a forró kávé és a Hidegindító. Szemeket megdörzsölni, Elődöket, Korinnákat felköszönteni, máris kezdünk!

Nyuszi vagy, McFly?

  • Sajátos módon ünnepelte a Vissza a jövőbe-napot a Stanford Revs Center. Elkészítettek ugyanis egy olyan elektromos DeLoreant, amely driftelésre is alkalmas – sofőr nélkül. Marty McFly és a Doki igazán menő lehetett volna, ha így közlekedik az idősíkok között. Az autót egyébként MARTY (Multiple Actuator Research Test bed for Yaw control) névre keresztelték. (autoblog)
  • Ha már önvezérlő autó: gyorshajtáson értek egy Autopilot módot használó Teslát. A 7.0-s szoftverfrissítés mindössze néhány napja teszi lehetővé a részlegesen autonóm közlekedést, a Drag Timesnak azonban sikerült összeszednie egy bírságot. A 60 mérföld per órás zónában 75-tel haladt a Model S. (autoblog)
  • A budapesti Uber-utazások közel harmada a metróállomások közeléből indul, vagy ott végződik – derül ki a friss statisztikákból. Az átlagos érkezési idő tíz percről négy és félre csökkent. A tavaly novemberi indulás óta egyébként mintegy 600 ezer utazást tettek meg a magyar fővárosban a mobilalkalmazás segítségével.
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 21., 08:10 Módosítva: 2015.10.22 06:39
377
Szép reggelt szerdán, ami a héten első napként hozta el a napot nekünk. Október 21 van. Legalábbis a Gergely-naptár szerint, amire 428 éve épp ezen a napon állt át Magyarország. Nem mellesleg a mai a Földünkért világnap, de olyan van minden évben, Vissza a jövőbe-nap viszont csak egy lesz az emberiség történelmében: ma.

Marty McFly érkezik

Akkor még egyszer jó reggelt mindenkinek a jövőben. Ha nem érti, miért olvas ma mindenhol légdeszkákról és DeLorean-ekről, kérdezze meg magától, mit csinált az elmúlt harminc évben, hogy nem volt háromszor másfél órája a filmtörténelem egyik legjobb soft sci-fijére. A trilógiát nálunk sem látja majd, de mindent megtudhat róla ma az Index tematikus napján, amihez egy videós DeLorean-teszttel mi is hozzáadjuk majd a magunkét.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 20., 08:08 Módosítva: 2015.10.21 08:14
21

Jó reggelt október 20-án, Vendel napján. Ha az ablakon kinézve elromlik a kedvük, csak gondoljanak arra, hogy ezzel együtt már csak három napot kell dolgozni, és indul a háromnapos hétvége. Ráadásul délutánra lassan, de biztosan elvonulnak a felhők, és csak a Dunától keletre marad esély záporok kialakulására. Hogy az örömünk ne legyen korlátlan, az észak-északnyugaton élők combos széllökésekre számíthatnak. Reggel 5-11, délután 7-13 fok várható. Ma van a születésnapja egy bizonyos ifjabbik Calvin Cordozar Broadusnak, akit a világ Snoop Dogg-ként ismer. Következzen a legjobb száma, ami főleg azért király, mert egy kicsit Doors is. Riders on the storm:

Autóipari hírsaláta

  • CNG-kút nyílt Gödön. A töltőállomást az Eco Smart CNG vállalat nyitotta meg, október 16-án. 
  • Bővülhet a Mirai család: a modell vezető tervezője, Yoshikazu Tanaka egy interjúban beszélt arról, hogy több modellbe is szeretnék beépíteni az üzemanyagcellás hajtásláncot. Reméljük, a formatervező addigra megnyugszik. (Autoblog)
  • Különleges kiadású 5-ös BMW készül Japán számára. A Maestro Editiont állítólag egy szmokingot viselő karmester inspirálta - muhaha -, épp ezért fényezték a fekete egy különleges árnyalatára, és a bőrkárpitot is ehhez igazították. Ezen felül még az M-es lökhárítók, és a kétliteres turbódízel különbözteti meg a mezei 5-ösöktől a Maestrót. (Carscoops)
     
  • Kombit épít a McLaren? Ha hinni lehet a gyáriaknak, jövőre egy új modellel bővülhet a paletta, ez pedig egy shooting brake lehet. A viszonylag ritka karosszéria-kialakítás egy kombiszerű, de kétajtós autót takar. Nem olyan elrugaszkodott az elképzelés, mint elsőre hangzik: a Ferrarinak is van ilyen modellje, az FF ráadásul még összkerékhajtásos is. (Motorauthority)
  • Oszló belvárosában 2019-re a tervek szerint megszüntetik az autós forgalmat. A norvég főváros természetesen ezt a tömegközlekedés és a kerékpárutak fejlesztésével párhuzamosan hajtja végre. A változtatás napi szinten 350 ezer autóst érint majd. (Jalopnik)
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 19., 08:13 Módosítva: 2015.10.20 08:21
36
Október 19. van, Nándor napja. A Nándor régi magyar személynév, amit a 19. században újra elővettek a Ferdinánd magyarosítására. Bár ma még csak 10 fok körül lesz a hőmérséklet, a hét második felére már melegebb lesz, és a Napot is kevésbé takarják majd a felhők. Bár hétfő van, már csak négyet kell aludni és jön a hétvége, mert péntek október 23., nemzeti ünnepünk, munkaszüneti nap. Így máris könnyebb, ugye?

Autóipari hírsaláta

  • Szabó Krisztián megszerezte a Ralikrossz Európa-bajnokság bronzérmét. Gratulálunk neki! „Az utolsó hétvége sikerülhetett volna jobban is, de a szezonnal összességében elégedett vagyok... Mindenképpen itt szeretném folytatni, ugyanezzel a csapattal és autóval” – mondta a versenyző, akinek egy fontos versenye idén még hátravan, az Amerikai Kamion Bajnokság szezonzárója két hét múlva Las Vegasban.
  • Tegnap elkezdődött a World Solar Car Challenge, azaz a napelemes autók világversenye Ausztráliában. A megmérettetésen a Kecskeméti Főiskola autója is részt vesz másik 24 ország 44 autója mellett. A versenytáv 3000 kilométer. Sok sikert kívánunk a magyar csapatnak! MTI
  • Vennél egy F40-es Ferrarit? Itt a vissza nem térő alkalom! A H&H aukciós ház kínálatában bukkant fel egy példány a 1311 gyártott darabból. A 478 lóerős szupersportkocsiért 1,2 millió euró, azaz 360 millió forint körüli összeget vártak az eladók. Bár ez nem számít soknak a legendás Ferrariért, mégsem akadt vevőjük. Carscoops
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 16., 08:08 Módosítva: 2015.10.17 06:29
93
Szép reggelt mindenkinek október 16-án, az ENSZ Világélelmezési napján. A szervezet jelentése szerint, ha ön most épp reggelizik, akkor egymilliárd embernél garantáltan jobban indul a napja. Az se szegje kedvüket, hogy folytatódik a november végére emlékeztető ősz, az ország legtöbb pontján számíthatunk esőre, és a hőmérséklet is 12-16 fok között ingadozik. Ha van Gál nevű ismerősük, ne felejtsék felköszönteni névnapja alkalmából. 1939-ben ezen a napon támadta a német légierő először Angliát, erre emlékezünk most az Iron Maiden egyik klasszikusával. Jöjjön az Aces High:
Távolról sincs vége, olvasson még

Íme, az új magyar harcjármű

2015. október 15., 07:32 Módosítva: 2015.10.16 08:11
90
A Thrust SSC egy korabeli felvételen
A Thrust SSC egy korabeli felvételen

Hihetetlen, de már csak hetvenhét nap van hátra az év végéig, másfelől már olyan mélyen csoszogunk az őszben, mintha november közepe lenne. Jó reggelt mindenkinek, ez itt a Hidegindító október 15-én, csütörtökön, a Terézek ünneplik névnapjukat. Fontos nap ez a mai, hiszen 1894-ben ezen a napon tartóztatták le az Egyesült Államokban Richard Dreyfust, kémkedés koholt vádjával, 1944-ben ezen a napon történt a nyilas hatalomátvétel Magyarországon, 1971-ben kétezer-ötszáz éves fennállását ünnepelte Irán, 1990-ben Nobel békedíjat kapott Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet pártfőtitkár, 1997-ben pedig a világtörténelem során először száguldott egy ember építette szárazföldi jármű a hang terjedési sebességénél gyorsabban. 

Nagyon rá tudok tekeredni az ilyen őrült szerkezetekre, ezért most önöket is behívom a jóba. A Thrust SSC-ről van szó, amelyet autónak neveznek ugyan, pedig valójában egy több mint tíz tonnás, két darab Rolls-Royce Spey, utánégetős sugárhajtóművel felszerelt, szárnyak nélküli repülőgép, amely Nevadában, sivatagi körülmények közt tudta, amit tudott. Ez a lélegzetelállító alkotás tizennyolc liter kerozint fogyaszt másodpercenként, teljes gázon (az iszákossága miatt kritizált Concorde eközben hárommal is megelégszik, bár ott fent kisebb a közegellenállás), 110 000 lóerő az összteljesítménye és így éri el fantasztikus, 1227,985 kilométeres sebességet. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 14., 08:09 Módosítva: 2015.10.15 06:59
70
Az ország nagy részén esővel indul ez a szerda, és várhatóan az egészén azzal zárul majd. Az Ilonák és Helének napja ez, egyben a szabványosítás világnapja. Vajon ez az október 14-e lesz akár fele annyira emlékezetes a történelemben, mint az 1964-es volt? Aznap történt, hogy Nyikita Hruscsov megbuktatása után Leonyid Iljics Brezsnyev lett az SZKP főtitkára, azaz a Szovjetunió első embere; Martin Luther King megkapta a Nobel-békedíjat, és Japánban üzembe helyezték a világ első gyorsvasútját, a Tókaidó Sinkanszent. 220 km/h-s végsebességével az akkor Tokió és Oszaka között közlekedő vonatokat ma sem mondanánk lassúnak, de tempójuk csak csoszogásnak tűnne a mágnesvasútak 500+ km/h-s sebessége mellett.

Hírsaláta a kutaktól a disznóólig

  • 8,8 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyagfogyasztás január és szeptember között a tavalyi év azonos időszakához képest. Eszerint az idei első három negyedévben 2363 millió liter üzemanyagot tankoltunk a kutaknál, ami a kicsit több mint 3,5 milliós közúti gépjárműállományra (autók, buszok, motorok) vetítve azt jelenti, hogy minden egyes közúti közlekedésre alkalmas jármű elégetett átlag 675 liter üzemanyagot az eddigi kilenc hónapban. A benzin az összfogyasztásból 937,4 millió litert tett ki, míg a gázolajra lényegesen nagyobb volt a kereslet: 1426 millió liter. Részletesebb adatok a Napi.hu-n
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 13., 07:03 Módosítva: 2015.10.14 08:13
44
Hideg októberi reggelre ébredtünk, és napközben sem számíthatunk sokkal többre 10-12 Celsius foknál. Ráadásul borult is lesz az ég felettünk, úgyhogy jobban tesszük, ha ki sem mozdulunk, hacsak nem muszáj. Azért Kálmán és Ede nevű ismerőseinket ne feledjük felköszönteni. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!

Autóipari hírsaláta

  • Közel kétmilliárd dollárt fektet a kutatás-fejlesztésbe a Ford Kínában. Elsősorban a gördülékenyebb városi közlekedés lehetőségeinek vizsgálatára, az önvezérlő technológiák fejlesztésére, és az autók egymás közötti kommunikációjának megoldására megy majd a pénz. (leftlanenews)
  • Két limitált szériás M4-est dob piacra a BMW. Bár ezek csak Japánban lesznek kaphatók, azért búsulni nem kell. Jó eséllyel akkor sem jutottunk volna hozzá, ha Európában is árulják. Az M4 Coupe M Performance Editionből ugyanis mindössze 17, míg az M4 Coupe Individual Editionből csak tíz példány készül. (carscoops)
  • Szintén korlátozott számban gyártják majd a Range Rover Evoque tetejétől fosztott változatát. Itt a pontos darabszámot még nem lehet tudni, az azonban biztos, hogy mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a leendő vásárlóknak. Az alap Evoque tízmillió forint körül indul, de a Convertible vélhetően drágább lesz. (carscoops)
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 12., 08:14 Módosítva: 2015.10.13 06:22
94
Október 12. van, Miksa, Edvin, Maximilán és Szerafin névnap. Bár mára már kevesebb csapadékot ígérnek, mint az elmúlt napokban, meleg azért még nem lesz: 8 fok körül fog alakulni a hőmérséklet. Jó hír viszont, hogy ez hétvégére 15-ig kúszik fel. 1492-ben ezen a napon kötött ki a Bahama-szigeteken Kolumbusz, és fedezte fel Amerikát. Hogyan is emlékezhetnénk meg stílusosabban erről az eseményről, mint a Neoton família örökzöldjével, a Santa Mariával? Kellemes dallamtapadást mindenkinek!

Ez történt a TC-n hétvégén

  • Vályi Pista leírt 10 okot, melyek miatt muszáj szeretni az új V8-as Mustangot. Tovább>>
  • Sips Úr házilag kuplungot cserélt az Octavián. Tovább >>
  • Zomborácz Iván pedig megmártózott a terepmotorozás süppedős iszapjában. Tovább>>
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 9., 07:52 Módosítva: 2015.10.10 07:14
38

Szép reggelt mindenkinek október 9-én, az év 283-adik napján. Sehol sem lényegesen jobb a helyzet annál, mint amit az ablakon kinézve látnak, de a Dunántúlon és a Duna-Tisza közében előfordulhat némi napsütés. Esőre leginkább az északkeleti országrészben számíthatnak, és a levegő is párás lesz, ködfoltok képződhetnek. Ha mindez megnehezíti a kelést, gondoljon arra, hogy péntek van, a hét utolsó napja. Dénes nevű ismerőseik se felejtsék felköszönteni névnapjuk alkalmából, és ha már névnap, következzen valaki, akinek olyan sosem lesz. Rap, az elgondolkodtató fajtából, szépen hangszerelve:

Távolról sincs vége, olvasson még

A VW dízelek egy része javíthatatlan

2015. október 8., 07:41 Módosítva: 2015.10.09 08:03
210
Nyakunkon az igazán kellemetlen, szürke és hideg ősz, de ma, október 8-án még tizenhat fok lesz és legfeljebb enyhe esőre számíthatunk. 1954-ben ezen a napon született Michael Dudikoff az amerikai B-filmek sztárja, ma harminchárom éve mutatták be Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét a Broadwayn, és ünnepel déli szomszédunk, Horvátország is, mert huszonnégy éve ezen a napon vált függetlenné az egykori Jugoszláviától. Kavarjanak egyet a kávén, kezdődik a Hidegindító.

A ma hetvenhat éves Bergendy Istvánnak is jár a pacsi, szóljon először egy sláger a Demjénnel befutó zenekarától.

Autóipari hírsaláta

A német közlekedési miniszter tegnap bejelentette, a Volkswagen a határidőt betartva benyújtotta részletes cselekvési tervét a csalós szoftverrel eladott autóinak javítására. A terjedelmes tervezet szerint a kétliteres motorokon elég lehet egy egyszerű szoftverfrissítés, más esetekben, vélhetően az 1,6 TDI-k esetében akár a befecskendező-rendszer és a katalizátor cseréje lesz a megoldás, míg bizonyos esetekben egyszerűbb lesz az egész autót kicserélni, áll a miniszter közleményében. 

Matthias Müller, a VW vezérigazgatója egy szerdai lapinterjúban azt mondta, hogy az érintett autók visszahívása januárban kezdődhet és 2016 végére javíthatják meg valamennyi motort, ha a KBA elfogadja a javaslataikat. Közben a Die Welt egy cikkében azt írja, a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű környezetvédő civil szervezet szerint a közlekedési minisztériumban évek óta tudtak a VW csalásáról. Ezt egy jegyzőkönyv is bizonyítja, amely a DUH és a minisztérium képviselőinek egy 2011-ben folytatott megbeszélésről készült. A tárca tagadja a DUH vádját. (MTI)

Az Iszlám Állam kedvenc autómárkája a Toyota, írtuk tegnap azok után, hogy egyre több orgánum foglalkozik a ténnyel, hogy az ISIS propagandafilmjeiben rengeteg új Toyota Hilux pickup és Land Cruiser terepjáró látható, szinte nem is mutatnak más járművet. A világ legnagyobb autómárkája tegnap bejelentette, segíteni fogja az Egyesült Államok vizsgálatát az ügyben, írja az Autonews

A lehetséges ötből négy csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén a Mazda MX-5 roadster. A tesztről írott összefoglalójában a francia l'auto-journal kiemeli, hogy a kis kétüléses, felpattanó motorháztetejének köszönhetően kiváló minősítést szerzett a gyalogosvédelmi vizsgálaton, ugyanakkor a kis sportkocsi azért nem kaphatta meg a legjobb minősítést, mert a sebességkorlátozó és sávelhagyásra figyelmeztető elektronika feláras és nincs automatikus vészfékező rendszere sem. (l'auto-journal)

Tovább tart a Takata légzsákbotrány, amelynek legújabb állomásaként ezúttal összesen 280 ezer darab, 2003 és 2008. közt gyártott Mazda 6-ot hívnak vissza és cserélik ki bennük a balesetveszélyes alkatrészeket, Kínában. (Autonews)

Érdekes vitába keveredett a Motor Trend autós portál és a Google, miután az előbbi szerzője az új Porsche 911 menetpróbáján azt írta, a gyár azért nem használja az Android Auto fedélzeti szoftvert, mert az kémkedik a vezetési szokások és a Porsche üzemállapota után, majd az adatokat a Google központjába továbbítja. A cég határozottan cáfolja az állítást. (The Guardian)

1 millió euró

Akár egymillió euróért is elkelhet egy salzburgi árverésen az a csodás, 1963-as Shelby Cobra 289 Mk1, amellyel eddig mindössze kilencezer mérföldet mentek, vezetett szervizkönyve van és női tulajdonos használta, sosem indult versenyen. Az autó különlegessége nem is csak ez, hanem, hogy a maga korában rendkívül ritka guardsman blue vagyis kék fényezéssel készült. (MTI)

Kerüld el a dugót!

A nővel az ágyban, a gyerekkel a játszótéren vagy a kollégákkal egy fontos kávé mellett? Nem kérdezzük, hol töltené a dugókban elvesztegetett félóráit, csak segítünk őket visszaszerezni. A Hidegindító partnere, a WAZE közösségi navigációs szolgáltatás felhasználói folyamatosan segítik egymást: jelentik hol láttak igazoltató rendőrt, útfelbontást, forgalomelterelést, a program pedig megtervezi a leggyorsabb útvonalat A-ból B-be, és teljesen mindegy, hol autózunk éppen. A WAZE-nek Budapesten már több mint 130 ezer felhasználója van, és a tábor folyamatosan bővül. A trükk egyszerű: ez a megoldás tényleg működik. Aki még nem töltötte le a telefonjára, itt kipróbálhatja, aki már használja, indulás előtt gyorsan megnézheti, mi vár rá a forgalomban. Nagyítson bele a térképbe, vagy írja be, hová indul ma.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 7., 07:00 Módosítva: 2015.10.08 07:53
97
Köszöntjük az Amáliákat október hetedikén, szerdán. Változékony időnk lesz ma, a napsütéses órák mellett időnként csúnyán beborul az ég, sokfelé még eső is lehet. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!
Mazda MX-5 egyenesen Tannisbyből
Mazda MX-5 egyenesen Tannisbyből

Autóipari hírsaláta

  • Elindította információs oldalát a Volkswagen. Ide kattintva most már bárki megnézheti, hogy autója érintett-e vajon a dízelbotrányban, és ha igen, akkor milyen tennivalói vannak ezzel kapcsolatban. A németek persze mindenkit megnyugtatnak arról, hogy az autók biztonságosan használhatóak a károsanyag-kibocsátás gatyába rázásáig is.
  • Ha eddig lakatlan szigeten élt, vagy egyszerűen csak jól kerülte a híreket, de végre már megnézné, milyen botrányba is keveredett a Volkswagen, akkor erre a linkre klikkelve elolvashat minden cikket, ami a témában eddig megjelent a Totalcaron.
  • Feltűnően sok Toyotát használ propagandavideóiban az Iszlám Állam – erről a korábbi amerikai ENSZ-nagykövet, Mark Wallace beszélt az ABC Newsnak. A japán gyártó erre úgy reagált: szigorú előírásaik vannak, így nem adnak el autókat félkatonai, vagy terrorista szervezeteknek. A továbbértékesítést vagy lopást viszont nem tudják megakadályozni. (autoblog)
  • Megszületett az egyezség a Ford és a szakszervezetek között, így nem áll le a termelés a kansasi gyárban. Zavartalan marad tehát az F-150-esek összeszerelése. (leftlanenews)
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 6., 08:20 Módosítva: 2015.10.07 07:07
381
Szép reggelt október hatodikán, a Brúnók és Renáták napján. Az ország nagy részén köddel indul az év 279. napja, ami egyben szomorú emléknapja a nyitott tudatnak: napra pontosan 49 éve történt, hogy az USA-ban betiltották az LSD-t.

A Nap Hirdetése

26 éves E30 3,5 millióért? Nem tudom, ezen akad meg előbb a HaHu-t böngészők szeme, vagy a hirdetés címébe írt Elektromos egyedi jelzőkőn. A pécsi E30 akár kamu is lehetne, de este sikerült elérni a hirdetőt, Zsoltot, aki az építő és az ötletgazda is egyben. Informatikai vonalon dolgozik, az átépítés eredetileg csak hobbi volt. Mint mondta, a sokból ez volt az első BMW-je, szerelemből épült elektromossá, és kényszerből árulja.

Érdeklődők állítólag vannak bőven, de igazán komoly még nem volt. Pedig jó lenne minél előbb túladni rajta, mert egy barátjával nagy terveik vannak, és kell a tőke. Azt mondja, az USA-ban már egész sokan foglalkoznak ezzel, azaz, hogy autókat építenek át elektromos hajtásúvá, de Európában még nagyon kevesen csinálnak ilyet, ezért sem késő belevágni. Zsolték azt remélik, pályázati pénzeket is megcsípve kinövi magát az ötletük. A szaktudás és a tapasztalat már megvan, a technológiára még remélnek támogatást. Ha jól értettem, a cél, hogy az Opeltől a Porschéig bármit átépítsenek, amit az ügyfél kér. Ehhez viszont jó volna túladni ezen a full elektromos E30-on, ami ugyan még nincs egészen befejezve, így még papírja sincs. A hatótávja 90 kilométer, az átalakítás óta mindössze 1500 kilométert futott, és az extralistája sem egyszerű: tolatóradar, állítható combtámasz, fedélzeti komputer...

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 5., 08:15 Módosítva: 2015.10.06 08:26
62
Október 5. van, hétfő. A hétvége nyárias időjárása után ezen a héten fokozatos lehűlésre és csapadékra is számíthatunk. Ma legfeljebb 22 fok lesz, de vasárnapig ez 12-re csökken. Ma van a tanárok világnapja. Auréloknak, Eteléknek, Palmiráknak és Tuplipánoknak pedig boldog névnapot!
"Nem ezt vártad, de a Vitara a 140 lóerős turbómotorral fix összkerékben remek móka a tengerparton. Holnap megyünk már egy karikát az MX-5-tel és az ötliteres Mustanggal, mert kezd telefutni a hócipőnk a hétköznapi, ásítozós dolgokkal." - Vályi István
"Nem ezt vártad, de a Vitara a 140 lóerős turbómotorral fix összkerékben remek móka a tengerparton. Holnap megyünk már egy karikát az MX-5-tel és az ötliteres Mustanggal, mert kezd telefutni a hócipőnk a hétköznapi, ásítozós dolgokkal." - Vályi István

Elkezdődött az idei Tannisteszt, ahol az Év Autója szavazásban részt vevő autókat lehet kipróbálni. Szerkesztőségünkből Csikós Zsolt zsűritag és Vályi István utaztak idén Dániába. Az első kinti bejelentkezést ide kattintva olvashatják.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 2., 06:47 Módosítva: 2015.10.03 13:14
118

Jó reggelt Totalcar-olvasók! Október 2. péntek van, a Petrák ünneplik névnapjukat. Fontos dátum ez a mai, mert 1869-ben ezen a napon született Mahatma Gandhi indiai békeharcos, az ő emlékére nyilvánították a mai napot a béke világnapjává. Hatvanöt éves Szurdi Miklós rendező, akinek színpadon egyebek mellett a Dzsungel könyve musicalt, tévében a Linda-sorozatot, a moziban pedig a Casinót köszönhetjük. A verekedős rendőrlány helyett én most október 2. egy másik szülöttét a ma hatvannégy éves Stinget hallgatom, kövessenek.

Autóipari hírsaláta

A román környezetvédelmi miniszter a Volkswagen-csoporttól és nem az autók tulajdonosaitól szeretné behajtani annak a 105 ezer autónak a környezetvédelmi illetékét, amelyek után többet kell majd fizetni, mert ezekben is ott a csalós szoftver. Amúgy van még 300 eladatlan, átsorolásra váró Euro 5-ös TDI is az országban, ezeket egyelőre nem regisztrálják, írja az MTI-re hivatkozva a Napi.hu.

Közben Olaszországban 600 ezer dízel autót hívnak vissza, szintén a német konszern gyártmányai közül, Nagy-Britanniában pedig felfüggesztették az új TDI-k árusítását. (MTI)

Az amerikaiak tudni akarják, hogyan kerültek az autóikba ezek az eszközök, hogyan született meg a döntés, hogy beépítsék őket (a csalós motorvezérlőket) és hogyan lehetséges, hogy ilyen sokáig nem derült ez ki. Idézet Tim Murphytől, aki az Egyesült Államok egy szenátusi albizottságának vezetője, amely a Volkswagen-ügyben vizsgálódik. (Autonews)

Martin Winterkorn négy fontos pozíciót is megőrzött a Volkswagennél, miután múlt héten, a dízelbotrány kirobbanásakor távozott a cég elnöki székéből. Hogy melyek ezek? (Katt ide)

Az utolsó ezer darab Lancer Evolution, vagyis a kizárólag Japánban kapható Final Edition tiszteletére készített hangulatos kisfilmet a Mitsubishi. Mindenki japánul beszél benne, mégis érdemes megnézni, ahogy a világ legjobb utcai raliautója lemezekből, csavarokból és öntvényekből néhány perc alatt kész járművé válik. (R&T)

A dízel autók által kibocsátott mérgező gázok mennyisége akár négyszerese lehet az eddig számított mennyiségnek Nagy-Britanniában, ami a nitrogén-oxid esetében jóval meghaladhatja az 1,1 tonna éves mennyiséget, állítják brit szakértők a The Sunday Times cikkében.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. október 1., 08:15 Módosítva: 2015.10.05 17:39
128
Szép reggelt október elsején, a zene és az idősek világnapján, a NASA ötvenhetedik születésnapján!

Dízel-gate frissek

Ha lemaradt volna, vagy csak nem bírja követni a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatos hírdömpinget, a Hidegindító minden nap összefoglalja önnek a lényeget. Ez történt az elmúlt 24 órában:

  • A spanyol kormány ipari minisztere jelezte, visszakérik a VW-csoporttól azt az autónként 1000 eurós (313 ezer forint) összeget, amellyel az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását támogatta.
  • Hasonló lépésre készülnek a franciák is. A francia kormány is visszafizettetné a Volkswagen csoporttal az állami támogatást, amelyet az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlásához nyújtott - jelezte szerdán Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter. "Összeírjuk az elmúlt években átutalt bónuszokat és a csalásnak megfelelő mértékben fogjuk kérni a visszatérítéseket" – mondta Royal, és úgy tudni, közel egymillió autóról van szó.
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. szeptember 30., 07:05 Módosítva: 2015.10.07 05:49
111
Hűvös reggelre ébredtünk szeptember utolsó napján, de azt mondják a meteorológusok, hogy sokat fog sütni a nap. A munkahét közepe van, szerda, ilyenkor vagyunk a legszorgalmasabbak. De a nagy sürgés-forgásban ne felejtsük felköszönteni a Jeromosokat. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!
Távolról sincs vége, olvasson még
2015. szeptember 29., 07:54 Módosítva: 2015.09.30 16:01
45

Szép reggelt mindenkinek szeptember 29-én, Mihály napján. Egyre kíméletlenebbül kopogtat az ősz: északon még csak-csak előbújik a nap, máshol borult idő várható, a déli országrészben még akár eső is előfordulhat. Húsz évvel ezelőtt, ezen a napon már egy olyan szám uralta a Billboard Top 100-at, amelyet életében egyszer garantáltan hallott mindenki. Jöjjön Coolio, és a Gangsta’s Paradise. A refrénig mindenképp hallgassák, az a néhány másodperc maga a kilencvenes évek.

Távolról sincs vége, olvasson még
2015. szeptember 28., 08:10 Módosítva: 2015.09.29 08:05
113
Szeptember 28. van, Vencel napja, hétfő. Mire a Hidegindító első sorait olvassák, már túl vagyunk ma egy szuperhold-fogyatkozáson. Erősen felhős lesz az ég, de az ország nagy részén 14-19 fokos hőmérsékletet ígérnek. A hallássérültek világnapja van.
A nap képe
A nap képe

Füstben az erő

Már több mint egy hete robbant ki a Volkswagen dízelbotránya, de még mindig ettől hangos a világsajtó. Vannak, akik már temetik a wolfsburgi gyárat, mások Európa és Amerika közötti összeesküvés-elméleteket gyártanak. Összefoglaljuk, hogy mi történt eddig:

  • A német gyártóóriás lebukott, hogy 2009 óta trükközött a kétliteres, négyhengeres dízelmotorjainak károsanyag-kibocsátásával. Tovább>>
  • Lemondott Martin Winterkorn, a Volkswagen csoport vezérigazgatója. Tovább>>
  • Az EU is közbeszólt: céljuk, hogy 2017-től új mérési szabványok lépjenek életbe. Tovább>>
  • További autómárkák keveredtek gyanúba a The Sunday Times saját tesztje alapján. Tovább>>
  • A német kormány ultimátumot adott a VW-nek: október 7. előtt vázolja fel, miként szándékozik megfelelni a nemzeti környezetvédelmi előírásoknak a kérdéses dízelek esetében. Tovább>>

A dízel-gate történet további cikkeit ide kattintva érheti el.

Távolról sincs vége, olvasson még