Miért rosszabb a gyári hifi?
A drágább készülékek kijelzői gyakran sokkal fényerősebbek, így van esély rá, hogy napsütésben is el tudjuk olvasni. A mechanika sokkal gondosabban van megépítve, így a CD nem ugrik, és nem csak a garanciaidő lejárta után egy napig fog működni. Több kimenetet találunk rajta, így nagyobb szabadságot kapunk komplett hifirendszerünk kiépítésénél. A felhasznált alkatrészek között pedig végre akad néhány olyan is, ami nem az árlisták legeslegalján tanyázik.
Ami viszont biztos: akármennyiért veszünk fejegységet, a beépített erősítő teljesítménye sokkal kisebb lesz, mint amennyit ígértek. A mostanában divatos 4x50 watt helyett meg kell elégednünk ennek az ötödével és az ehhez társuló dinamikahiánnyal, na meg torzításokkal.
Ezért érdemes erősítőt is beépíteni az autóhifi-rendszerbe. Sokat hallottam már azt a kifogást, hogy minek nekem még erősítő is, hiszen ennél hangosabban nem fogok zenét hallgatni. Nem is kell. A külön erősítő ennek csak a lehetőségét adja meg, mint ahogy sok másét is. Például, hogy halkabban is tudjunk zenét hallgatni. Bizony a torzítások hiánya, az elégséges tartalékok lehetőséget adnak arra, hogy a hangerőszabályzó eddig soha ki nem használt részén is zenei élményhez juthassunk.
Erősítőt venni nehéz. Egy nagy elektronikai boltban lenyűgöző a választék. És nincs olyan támpont, ami segítene a döntésben. A wattszám a legkevésbé. Merthogy ez szörnyen becsapós, amit a gyárak pofátlanul ki is használnak. A leglehetetlenebb szabványokat ássák elő, hogy minél több wattot hirdethessenek öles betűkkel az erősítők dobozán. Persze ennek fele-harmada sem igaz, így fordulhat elő, hogy a 25 wattos kis erősítő vidáman elzenél egy brutális szubládával, míg az ötszáz wattosra mondott kolléga után csak egy összeégett alkatrészhalmaz maradt. Az azért már megfontolásra készteti az embert, hogy az előbbi, aprócskának tűnő erősítő jó kétszer annyiba kerül, mint elpárolgott társa.
Szubláda. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy a hatvan, hetven hertz alatti mély hangokat megszólaltassa. Az emberiség egyik része szerint ennek semmi értelme, és csak azok lelik benne örömüket, akiket kéjes borzongás önt el, ha autójukból kiszűrődő zene háromszáz méteres körzetben rázkódnak az ablaktáblák, és ötven méteren belül még az ágyból is ki lehet esni - hála a rezgéseknek. Az emberiségnek ez a része még nem hallott jó szubládát. Merthogy akkor tudná, hogy az selymesen simul az első szetthez, szinte észre sem lehet venni, hogy szól, csak valamiféle a többletenergia árad szét bennünk zenehallgatás közben, ami oly kellemes...
A jól szóló autóhifi viszont eléggé megfoghatatlan valami. Vajon létezik valamiféle szempontrendszer, ami alapján ítélni lehet? Egy biztosan akad, ez pedig a hangminőség-versenyzés. Bizony akad ilyen állatfaj is. Komoly nemzetközi szervezete is van, a szép nevű EMMA, aminek a magyar szervezete a Humma. Még Eb-ket is rendeznek, csekélység, pár száz, már jó alaposan előválogatott és arra érdemesnek tartott autó részvételével. Érdemes egy ilyen versenyre kilátogatni, megszállott őrültek és lelkes amatőrök békés egyetértésben hódolnak az autóhifi szenvedélyének. Felettébb mókás, amikor két becsukott szemű ember ül az autóban, rendkívül koncentrálnak, de szemmel láthatóan jó neki odabenn. Merthogy zenereprodukció folyik, gyakran olyan szinten, hogy jó néhány otthoni rendszer bekéredzkedhetne tanulni dinamikát, felbontást, színpadképet, jó atmoszférát.
Merthogy autóban zenét hallgatni lehet jó és kellemes élmény. Egy statisztika szerint az átlag európai hímnemű autós majd egy évtizedet tölt autóban, mire nyugdíjba megy. Érdemes ezt az időt egy jó hifi társaságában, kellemesen tölteni.
