Folyamatos hátszélben

2003.02.14. 09:53

 
 

Mielőtt valaki emailt ragad, hogy a vízbontás útján nyert hidrogén csakis veszteséggel hasznosítható, és az egész egy csalás, össze kell foglalni, mit okoz az égéstérbe jutó durranógáz. Tényleg nem ez hajtja az autót, és az én ízlésemhez képest túl kevés is képződik belőle, de a hatását lehet érezni a motor üzemén. A hidrogén és az oxigén keveréke katalizálja az égésfolyamatot, és ahogy tapasztaltam, néhány hetes használat után egy kicsit valahogy fel is gyorsítja. Legalábbis hagyományos Hall jeladós elosztó mellett egyre inkább becsörgött, visszább kellett vennem az alapelőgyújtást. Van, aki szerint fehér lerakódás (vízkő?) képződik a motorban, és emiatt nőne a kompresszió, de ellenőrizni most nem tudom, mert a hengerfejem 150e km óta nem volt levéve, és ez nincs is tervben még egy ideig.

 
   
 

Annyit még lehet tundni, hogy a durranógáz szélsőséges koncentrációk mellett belobban. A benzin-levegő keverék sokkal makrancosabb, ráadásul nagyobb energiájú szikrát igényel. Ha már működő láng van az égéstérben, azzal bármilyen keverék meggyújtható, lásd a réteges keverékképzésű motorokat. Ez így együtt esetünkben azt jelenti, hogy a csökken a HC értéket emelő, égés nélküli halott munkaütemek száma.

A vízbefecskendezés nem vethető össze a durranógáz bevezetésével, mert a víznek a hengerbe jutás közben apró cseppekre kell bomlania. A gőzbefecskendezés, sőt a benzingőzök forró gőzzel macerálása már érdekesebb, de ez most mellékszál.

Valószínűnek tartom, hogy a vegyszer koncentrációja a berakás utáni ellenőrzésnél túl lett emelve. Ezután alakult ki ugyanis az a kellemetlen szokása, hogy jól bírta a több órás országúti haladást, de 10 percnyi dugóban állástól felborult benne valami egyensúly. Főtt és habosodott , miközben bármilyen magas fordulaton képes volt a piros tartományba nyomni a feszmérőt. Mindig azt hittem, hogy a töltés tojt be, de nem, a doboz ilyenkor néhány száz wattot vehetett fel. Egy ilyen rohama alkalmából volt kedves leütni a 20 amperes biztosítékot.

 
   
   

Az állandó felforrás olyan mumus lett, hogy saját szakállamra megfeleztem, és vízzel felöntöttem a benne lévő elektrolitot. Ekkor egy ideig teljesen jó volt, majd onnan számítva két hónap és 10 ezer km múlva leállt a működése, és az elektrolit áramfelvétele valahogy visszagyengült a csapvíz szintjére.

Nyár közepén a Hallos gyújtást felváltotta a mai napig használt világbajnok orosz rendszer , ami miatt később Szentpétervárig zarándokoltam, hogy beszélhessek a feltalálóval. Az orosz fejlesztők fejcsóválva vizsgálták a motortér bal sarkában meghúzódó fura szerzetet. Azt viszont elismerték, hogy porlasztós Ladán a hengerek között ennyire egyenletes keverékeloszlást még nem láttak.

 
   
 

A berakás után néhány ezer kilométerrel a készülék doboza meglehetősen szétrázódott. A folytonos felforrástól a kimenő cső forrasztása fellazult, és kicsit folyni kezdett a doboz rozsdaportól vörösre festett tartalma. Lehet, hogy ekkor a légszűrőig már alig jutott el a gázból, hiába próbáltam tömíteni.

Június végén még jó volt minden, Németországot 6,5 (magyar benzin) és 6,2 literrel (osztrák benzin) megjártam, 120-as utazót tartva. Ez volt az egész tesztperiódus csúcsa. Július végén Oroszországba menet gyengén ugyan, de még működött a készülék, hazafelé viszont már levettem a csatlakozóját, mert egyáltalán nem pezsgett. Az egyhetes szabadságom 5000 kilométerén 6,6-os átlagfogyasztás jött ki.

Augusztus elejétől decemberig ki volt kötve a készülék. Ez alatt az idő alatt garantáltan elmúlt minden utóhatása is, úgyhogy a vegyszer újbóli feltámasztása megint hirtelen javított az autó gyorsulásán.

 
   
   

Egy ideig mechanikus áramkorlátozóval használtam (a feltöltés után fél órával máris forrni kezdett) percenként többször néhány másodpercre lekapcsolt. Végül az hozta be viszonylag stabilra, hogy házilag megint megfeleztem az elektrolitot, és vízzel kipótolva most sem vesz föl többet 6A-nál. Bár még nem sikerült elérni a nyári állapotot, amikor minden rendben volt (hónapok óta szenvedek a porlasztóban egy vándorló dugulástól), a fogyasztás ismét fél litert javult, 8 alá ment.

Hiába most a rossz idő, a cél megint az, amikor július vegén városban is 7 liter alatt fogyasztott, országúton 100-as tempó körül pedig 6 alatt.

 
  Egyéb javaslatok
 
  A 12V feszültségen a 4-6A elég nagy pocséklással bontja a vizet. A gázfejlesztést megturbózni egy konkrét vízautó gázfejlesztő áramkörével lehetne. Ebbe az oldalba ezt a számot kell beírni: 3980053. A rizsa alatt van a képekhez menő link.

Az adott amerikai tanulmány gazdája 10 ezer/perc áramirány váltással egy víz alá merített különleges trafót kíván meghajtani. Reményei szerint annyi gáz keletkezik, ami elviszi a V8-as blokkot (hogy ez mennyire lehet/nem lehet, javaslom ebben a fórumban megvitatni). Amúgy alighanem a bontás alatt levő vizet érő gyors üzemben változó mágneses mezőkre is számíthatott az illető.