Előlapos Darth Vader

Ekkor jelent meg a Chameleon sorozta, amik közül a KD-LX3R rögtön el is hozta az EISA díjat, mint a legjobb autóhifi berendezés. Persze ez már rég volt, idén új sorozat jött ki, a típusszámok gyarapodtak egy nullával, de a lényeg nem változott.

Az El Chameleon kinézete úgy készülhetett, hogy a marketingosztály egyre nagyobb és nagyobb kijelzőt követelt, végül is a formatervezők sóhajtottak egy nagyot, és az egész, rendelkezésre álló helyet besatírozták feketére, hogy majd itt villog, meg ugrál, meg kijelez. A marketingesek, látva, hogy több hely tényleg nincs, kényszeredetten rábólintottak: jó, ennyi talán elég lesz. Az előlap nem más, mint egy nagy, fényes plexilap. Alaphelyzetben ezen semmi nem látszik, csak az ujjlenyomataink.

Bekapcsolás után aztán megélénkül a dolog. Alul egy kis pult fordul ki, rajta a nyomkodnivalók, középen nagy kék gombbal, az előlap két szélén a hangerő meg a hangológombok. A kijelzőn válogathatunk az egérmozik sokaságából: a csíkok bentről kifelé fussanak, avagy kintről befelé, esetleg kergetőzzenek egymással, amíg csak rájuk nem ununk.

Szerencsére ezt ki is lehet kapcsolni, akkor az adó nevén, vagy a számcímen kívül semmi izgő-mozgó nem marad a kijelzőn, és így decensen elegánssá válik El Chameleon. Ezt azzal fokozhatjuk, hogy a menüben beállítjuk, a kis pultocska is csak akkor jöjjön elő, ha nagyon muszáj. Ezt hívják Flat Panelnek, és ilyenkor az LX 50 olyan, mint Darth Vader. Nagyrészt fekete, és sugárzik belőle az erő.

A mutatványoknak még nincs itt vége. Ha CD-t akarunk behelyezni, meg kell nyomnunk az Eject gombot, mire kis pult becsukódik, előlap lecsúszik a helyére, és íme a nyílás, ahova a lemezt be kell dugnunk. Mindezt nagyon olajozottan adja elő a gépezet.

Az LX 50 tud mást is: van neki hangvezérlése. Egy mikrofonszerűséget kell valahová elhelyeznünk, meg egy apró távirányítót, majd rövid órányi betanítás után jöhet a nagy mutatvány. Tételezzük fel, hogy CD hallgatás közben egy számot előre akarunk ugrani. Megynyomjuk a kis gombot a távirányítón. Erre El Chameleon lehalkítja a zenét, majd bájos női hangon ránk szól: Please, speak now!

Ezt persze tudja franciául, németül, meg spanyolul, nekem ez tetszik a legjobban; egy nagyon jó hangú barna csajszi mondja, ,,porfavor..." (Amennyiben szőkével utazunk, óvatosan használjuk a hangvezérlést, mert esetleg féltékeny lesz a külföldi macára, akit a hangszórókban rejtegetünk, és este még nekilát megkeresni a műszerfalban.) Erre mi legcsiszoltabb artikulációnkkal kibökjük: Előre!

Cserkészeknek ez nagyon fog menni, de amennyiben az LX 50 nem értette jól, hála a macskakövön rázkódás háttérzajának, ismétlésre szólít fel minket. Előre! És láss csodát, a CD egy számot előre ugrik! Talán mint a fenti leírásból kiderült, ez így mintegy tízszer annyi időbe telik, mintha egy gombot megnyomva tennénk mindezt, viszont nagyon feelinges a dolog. Marhaságnak is titulálnhatnánk, de azért ennél többre képes El Chameleon. Egy parancsszóra összetettebb funkciókat is tud. Például ha butaszőke helyett alternatívbarna huppan be mellénk, és neki szeretnénk imponálni, a ,,Nihil" parancsra megkeresi azt Est FM-et, a BBE-t 2-esre állítja, a hangerőt 17-re, és már meg is van a beszédtéma a pusztuló technikai civilizációról.

Mindez bőven elég egy EISA vagy ECAP díjhoz, de az LX 50 ennél többre képes. A rádiórésze például bámulatos sebességgel hangol, és nagyon nagy az érzékenysége. Ahol a legtöbb konkurens csak állomásközi zajt közvetít, ott El Chameleon még vígan zenél.

És nem is akár hogy. Véletlen, vagy tudatos munka eredménye, nem tudni, de az LX 50 komoly otthoni rendszerek jó tulajdonságaival van felruházva, hangzásügyileg. A térhatása, az a képesség, hogy a zenét arányosan, hihető és érezhető helyről szolgáltassa kiemelkedő. Az a fajta készülék, amin elkezdünk valamit hallgatni, nem tudunk szabadulni tőle. Inkább megyünk még két kört a ház körül, csak hogy szóljon.

Csak a nevét nem értem. Miért El Chameleon? Miért nem El Mariachi, a Zenész?

A JVC KD-LX 50R a boltokban már 146 900 forintért a miénk lehet.