Mindent a luxusér'

2001.08.23. 10:39
Az amatőröket kielégíti a mezei famintás öntapadó tapéta, de a profik igazi fát akarnak. Igényes autós a fabetétes műszerfal elkészítésével teszi fel az optikai tuning-koronát.

Ma már nem biztos, hogy így lenne, de annak idején mindenképpen fa műszerfal után vágyakoztam. Az eleganciához elengedhetetlen extra. Ebben a nagy gyártók is megerősítenek, amikor látom, hogy még az új autók is igényesebbnél igényesebb műanyag faborításokkal kápráztatják el a luxusra szomjazókat.

Feltérképeztem a lehetőségeket. Sok típusra kapható utólag felragasztható fa utánzatú borítás, aranyáron. Az én húsz éves autómhoz hál' istennek nem volt. Most már találtam az Interneten olyan helyet, ahonnan megrendelhető, de az ára határt szab az eszeveszett optikai tuningolásnak. Ráadásul az sem fa. A Wartburgokban megszokott famintás tapéta szóba sem jöhetett.

 
   
   

Az intarziások használnak vékony, pár tized milliméter vastagságú furnérlemezt, amit megfelelônek gondoltam. Sokan tévesen furnérnak hívják a pozdorja lemezeket. A furnért rönkfából hántolják. Készül egzotikus, vagy hagyományos fából. Nagyon szép színű és erezetű lemezek. Természetesen nem egy rétegben kell alkalmazni, mert akkor hiába ragasztom fel profin, a legkisebb párára felpúposodik.

Rövid nyomozás után megtaláltam az intarziások ellátó helyét, ahol kötegekben állt a szebbnél szebb mintázatú faanyag. Egy köteg három kamion borításához elég. Sajnos ennyi a vásárolható minimum. Miután elmondtam, mi a célom a faanyaggal, furcsán néztek, majd megkönyörültek rajtam és hátul, a megbontott kötegek közül válogathattam. Többféle mintájú törékeny lemezekkel tértem haza. Sok egyben is maradt.

A mahagóni mellett döntöttem. Szép volt, ráadásul ez hangzott a legjobban. "Mahagóni műszerfal." Persze nem vagyok sznob, á...

 
   
 

A lemezeket három rétegben szálirányra merőlegesen ragasztottam össze, hogy kevésbé repedjen és legyen rendes vastagsága. Tisztességes fa ragasztóval dolgoztam, és a préselést klasszikus módon könyvekkel, lexikonokkal végeztem. Nem tökéletes megoldás, mert még a "Szovjetunió képekben" is kicsinek bizonyult.

Az összeragasztott, immáron másfél milliméter vastagságú lemezre rajzoltam rá a műszerfal formáját. Szerencsés helyzetben voltam, mert az eredeti leszedhető, és sablonként lehetett használni.

 
   
   

Ez után következett a hihetetlen összpontosítással elkövetett kivágás. Erős nyomással, éles pengével minden nehézség leküzdhető. Alig kellett utána reszelgetni. A műszerfalat a lakásba vittem, így állandó ellenőrzés mellett csiszolgattam. Egy-két helyen ismét ragasztgatnom kellett a nem tökéletes préselés hiányosságait. Az éleket lekerekítettem, és lelkileg felkészültem a lakkozásra.

 
   
 

Minden műveletet a szobában végeztem, de a lakkozásra a konyhaasztal a legalkalmasabb. Több rétegben fújtam, flakonos színtelen lakkal. Egy-egy vastagabb lakkréteg után egy napos száradás, majd polírpapíros csiszolgatás következett.
Ez volt a gyártási folyamat legutálatosabb szakasza.

Aztán végre elkészült: a huszadik lakréteg után elegem lett.
Az elkészült remeket óvatosan Palmatex univerzális ragasztóval ragasztottam a helyére.
Boldog voltam.

 
   
   

Lassan egy éve, hogy elkészült, és bírja a strapát, néha egy kis bútortisztítóval lekenem.
Ha újra nekikezdenék, más módszer szerint készülne.
A fa réteg alá erős hordozó réteg kell. A többrétegű fa nem elég szilárd. Ha nincs tökéletesen felragasztva, hullámossá válik. Ha esetleg vékony műanyag lenne alul, megoldaná a problémát. A lakkozáshoz inkább magas fényű parkettalakot használnék.

Aztán persze azon is érdemes elgondolkodni, hogy szép ez egyáltalán???