Ritkaságok a szabadban

2004.08.24. 09:24

A meteorológia rossz időt ígért, ami szerencsére nem jött be. A szervezők zenés-táncos mulatságot hirdettek a strandra - ez be is jött. Ennek egyik betétszáma volt a Humma autóhifi hangminőség verseny. Sok induló volt, kellemes hangulat, és aki nyitott szemmel járt az autók között, jó pár olyan ritkaságot hallhatott-láthatott, amelyekkel a boltokban jó eséllyel sosem fog találkozni.

csik.jpg

Például ebben a fekete Mercedesben több ilyen is akad. A Morel Supremo nem ismeretlen a totalcar hűséges olvasói előtt, de élőben találkozni egy ilyennel mindig élmény. Az ajtó tetején sikerült neki helyet találni - hát igen, ahová ezt szerelik, nem kétséges, melyik a fő hangszóró a rendszerben. Önmagában egy Morel-lel még nem lehet versenyt nyerni, pedig ez a célja az autó tulajdonosának, így még az ajtópanelbe került egy 10 és egy 16 centis hangszóró is - na meg a kalaptartóba a szubok. Ezek még nem zenélnek, egyszerűen nem volt idő a bekötésükre - meséli a tulaj. Vagy a testvére. Felettébb zavarba ejtő, hat két megszólalásig egyforma, hasonlóan izgatott és egyformán elszánt ember sertepertél egy ilyen autó körül - hiszen nagyon kínos lenne az abbahagyott beszélgetést az ikertesóval folytatni. Mint kiderült, az autó hetekig egy műhelyben állt, és gyakorlatilag nem történt vele semmi, a verseny előtti héten került csak el onnan, és kezdődött a beépítés lóhalálban. A tulajdonos a totalcar autóhifi topic topic rendszeres látogatója, de eddig titokban tartotta, milyen elemekből fog állni a rendszere.

Persze egy négyutas aktív rendszert összehangolni nem egyszerű feladat (a tulajdonosoknak még nem is sikerült teljesen megoldaniuk), és nem is mindennapi fejegység kell hozzá. A Merciben egy Clarion DRZ 9255-ös dolgozik - ez egy Európában nem forgalmazott, különleges csúcsmodell. Csak kiállításokra szokták elhozni, és mutogatják a vitrinekben, hogy tudnak ilyet is.

A csoda-Clarionból akadt egy másik is. Igaz, HX-D2 típusszámot viselt, de a két változat gyakorlatilag azonos. Ez a cég magyarországi forgalmazójának az autójában zenélt - na persze, így azért könnyű hozzájutni. Aki pedig még többet akar megtudni erről a fejegységről, az legyen még egy kis türelemmel - a tesztje már a szerkesztő előtt várja a megjelenést.

A legegzotikusabb fejegység címet mégsem ez a Clarion vitte el, hanem a Pioneer. Japánban a csúcsmodelleket a Carrozzeria név alatt forgalmazza a cég - ez olyan, mint a Lexus a Toyotánál vagy az Acura a Hondánál. A fejegység pontos típusszáma RS-D7X II, és itt lehet többet megtudni róla. Az európai vagy amerikai katalógusokat kár is bújni érte. A feliratokból látszik, hogy ez a teljesen digitális, az erősítőket is optikai kábelekkel összekapcsoló ODR rendszer fejegysége. Természetesen ez önmagában nem elég, kell hozzá az RS-P70X II-is, amiben a digitális varázslatok jó része lakozik. Még az önéletrajzomat is el kellett küldenem Japánba a magyar Pioneer importőrön keresztül, hogy sikerüljön megvásárolnom a rendszert - meséli a boldog tulajdonos, civilben autóhifit áruló Havasi Zoltán. Árakról inkább ne beszéljünk - csak a fejegység és a külső doboz között kommunikáló kábel árából lehetne venni egy egyszerűbb autórádiót.

A környezet méltó a Pioneer csodaelektronikákhoz - a Scan Speak hangszórók és a szintén különleges szériába tartozó Brax erősítők minőségben és árban hasonló kategóriába tartoznak, mint a csoda Pioneer-Carrozzeria. A beépítés is megérdemel pár szót. Az Audi belterében megmaradt a gyári kijelző: ezen navigálni és DVD filmeket lehet nézni, és alá, közvetlenül a sebességváltó elé került beépítésre az RS-D7X II. Pontosabban csak az előlapja. Így látszik minden, lehet használni - de a CD-lemezt már az igazából a kesztyűtartóba beépített készülékházba kell bedugni. Közvetlenül a DVD-játszó alá. Az egyik látogató sommásan így fogalmazta meg a véleményét erről az installációról: ügyes - és ezzel én is maradéktalanul egyet tudok érteni.

Ez a kesztyűtartóba szerelt fejegység egy Toyota Corollánál is visszaköszönt, bár sokkal egyszerűbb rendszer elején állt. Az előlapnak sem volt külön helye - így azért macerásabb kezelni a rendszert, mint az Audiban.

A u-Dimension szubhangszórót szerencsére nem kell a tengerentúlról kisírnunk a gyártótól, a magyar forgalmazónál kényelmesen meg lehet vásárolni, így nem sorolható a ritkaságok közé. Viszont az a gömb hangszóróház - ugye itt nem lehet a láda, meg doboz szavakat használni - tényleg unikum. A gömb forma rendkívül sok előnnyel jár, ha a fizikai paramétereit nézzük, és elképesztően sok hátránnyal, ha a vele járó munkát és persze az árát vesszük figyelembe. Merthogy ez a gömb úgy készült, hogy sok-sok falapból összeragasztottak egy nagy kockát, amit addig csiszoltak, gyalultak kint és bent, amíg ez nem lett belőle. Asztalos ilyet nem nagyon szokott vállalni - ezt is csak barátságból, és még ezen túl is jó pénzért vállalta. Így a hús, akarom mondani, a gömb sokkal több került, mint maga a hangszóró - de a tulajdonos szerint megérte, nagyon jól illeszkedik a rendszer többi eleméhez. Ezen nem is csodálkozom, hiszen az u-Dimension erősítő, Alpine fejegység kombináció nálam is nagyon jól muzsikált.

A Dynaudio hangszórókat sokan szeretik az otthoni hangszórók világában, de autóba beépítve még nem találkoztam vele. Egy piros BMW-ben most ez is megtörtént. Az erősítők ismerősek voltak, de nem az ebben a tesztben szereplők, hanem már a módosított, MK. II-es változatai. Az Alpine fejegység nem volt mindennapi darab - ezen a másfél DIN méretű előlap elegendő, hogy minden fontos kezelőszervet el tudjanak helyezni rajta, és a kijelzője is nagy maradhat. A hangszórók nem kifejezetten autóba tervezettek, csak ott is jók - tudtam meg a tulajdonosuktól. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy 14 centi átmérőjűek a mélyközepek. Így a szabványos helyek közül a 13 centisbe már pont nem férnek be, a 16 centisbe meg beesnek... Talán így ösztönzik a vásárlót a Dynaudionál, hogy mindenképpen ajtópanelt építsen?

Nagy autó, nagy csodák, kis autó, kis csodák. Egy kék Suzuki Wagon R erre volt példa. A csomagtartó szép, és ízléses, jó ötletet az oldalába egy plexi mögé bújtatott hangvilla és herfli - így elmondható, hogy van olyan szerkezet az autóban, ami kétségkívül képes zenei hangok megszólaltatására. Ilyet azonban már láthattunk mástól is - de az erősítőt tartó polc hidraulikus mozgatását még nem. A két brutális méretű henger könnyedén emeli ki a DLS erősítőket, hogy alájuk pillantva láthassuk: még a csomagtartó is vastagon van bélelve Dynamat zajcsillapító anyaggal. Beülve az autóba semmi feltűnőt nem látunk, csak az a furcsa, hogy a jobb oldali lábtér semmivé foszlott. Kellett a hely a szubládának, ami egy szürke panel mögé bújt - így biztos nem fordulhat elő, hogy azért kapjon pontlevonást a szigorú bíróktól, mert hátulról jön a mélyhang.

Semmi különleges nem volt a Honda terepjáróban, ami Focal hangszórókkal, Emphaser és Hifonics erősítőkkel zenélt, talán csak a színes kijelzős JVC fejegység mondható annak, de ez más kategóriában mozog, mint a Clarion vagy a Pioneer modellje. Mégis, gyönyörűen mutattak az ezüstszínű ajtópanelek, szép volt a kábelezés, látszott, hogy a tulaj szeme-fénye az autó. Megérdemelten nyert is vele élete elő versenyén - bizonyítva, hogy nem csak évek óta bizonyító rutinos versenyzők lehetnek sikeresek a Humma hangminőség versenyein.

Szpájdi, a ledszemű pók ezúttal nem volt jelen a multimédia kategóriában, de hasonló csodát láthatott a közönség. Egy fekete Audin olyan keréktárcsa volt, aminek a külső, ezüstszínű műanyag küllői a keréktől függetlenül - jól láthatóan és sokkal lassabban pörögnek. Bizarr megoldás, gondolom rövidesen olyan népszerű lesz, mint a kék neon a kocsi alatt, és a felmatricázható sport benzinbeöntő nyílás. Csak legyen Suzukira való méret is...

Találkozhattunk olyan autókkal is, amik már szinte állandó vendégei a Humma versenyeinek. Az ezüstszínű Fiat és a fekete Alfa mindig egymás mellett áll, és olyan rendszám van rajtuk, ami az adott verseny időpontját és helyszínét mutatja. Azon kívül, hogy rendszeresen besöprik az első helyért járó kupákat, természetesen mindig változnak egy kicsit a rendszerek, vagy éppen a beállítások - hiszen a nagy cél, hogy egy Európa-bajnoki serleg is kerüljön a vitrinbe.

Erre idén minden eddiginél több magyar versenyzőnek esélye lesz, hiszen Budapesten lesz, ezért utazással, szállással kevesebbet kell bajlódniuk, mint Neumarktban vagy Katowicében kellett. Ehhez már csak az kell, hogy szeptember 11-12-én a magyar döntőn jól szerepeljenek a BNV F2-es pavilonjában, és egy hét múlva, szeptember 17-19-én ugyanott ezt az eredményt megismételjék. Autóhifi rajongók: lehet készülni, lehet szurkolni a magyaroknak- és még vagy 250 külföldről érkezező autónak.