Kész átverés show?

A legfőbb gond természetesen a pénz. Pénze a kereskedőnek, forgalmazónak, beszerelőműhelynek, gyártónak van. Az újságnak nincs. Viszont szeretne az előbbiektől szerezni, ezért eladja magát.

Az teljesen természetes, hogy az újság eladja egyik-másik oldalát, mint fizetett hirdetési felületet. Ezt megvéve a hirdető azt mond és mutat magáról, ami csak tehetsége szerint telik. Ehhez semmi köze sincs az újságnak. Alaposan megnézve a reklámokat, azért sok minden kiderül. A kis cégek félig-meddig tudatosan egy vásárlói réteget céloznak, az ő nyelvezetüket veszik át, az ő szimbólumvilágukat használják, és szemmel láthatóan benne élnek mindannyiunk valós világában.

A multik ezen már túl vannak. Ők életstílust akarnak nekünk eladni, életérzést, amit elegáns, ámde lakhatatlan szuperlakásokban nyűglődő, az aktuális napi divat előtt járó fiatal érdekesarcúakkal demonstrálnak. Hogy mi inkább olyan fejegységet szeretnénk, amit nehezebb ellopni? Ugyan kérem, ez apró-cseprő dolog, a mi feelingünk ellenben...

Az újságok azonban szeretnének írni is ezekről a termékekről. Itt kezdődik az igazi baj. Az audio termékek 90%-a semmilyen, 6-7%-uk már több figyelemre érdemes, és a maradék az, amiről el lehet mondani, hogy tényleg van köze egy érdekes művészeti ághoz, melyet úgy hívnak, ZENE.

Az újságokból ennek pont a fordítottja derül ki. Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve! Jó nekik. Próbálnának meg nem mindennel elégedettek lenni. Akinek a terméke elmarasztalásban részesülne, bizony rögtön megfontolná, hirdessen-e ismét, adjon-e tesztkészüléket. És ezek nélkül bizony meghal az újság. Pláne egy ennyire kicsi piacon, mint Magyarország. Az események valahogy így alakulnak.

Indul az újság, lelkes a gárda, készülnek az első tesztek. Az erő és minőségi sorrend nem úgy alakul, ahogy azt az közvélekedés tartja. Minő meglepetés, ebből lesz a szenzáció. Cikk elkészül, főszerkesztő meglátja, elsápad, ellilul, majd némi finomításra kéri a szerzőket. A sarkos fogalmazás gömbölyödik, a negatív vélemény csillapodik. Főszerkesztő örül, így már jó lesz, mondja, majd orvul belejavít a kész tesztbe. Hogy is ne, hiszen neki kell egyensúlyoznia a konklúziók és hirdetési bevételek között. Tesztelő felháborodik, tiltakozik, esetleg ott is hagyja az egész dolgot, de gyorsan helyére áll valaki, aki már tud úgy írni, ahogy az az újságnak jó.

A közvéleményt és vele persze a vásárlókat másképp is el lehet érni. Ügyes fogalmazással, a tesztkészülékek és a zenék, na és főleg a tesztelőknek a megválogatásával. Erősítők összehasonlítása, kifejezetten olyanoké, amik szubládát tudnak meghajtani.
''XYZ erősítő ugyan harmatosan kevés megszólaltatni a mélyládánkat, ellenben az első szetten milyen gyönyörűen muzsikál, ilyenből kettő előre, és megnyaljuk mind a tíz ujjunkat, mennyire világbajnok rendszerünk van...'' Ebből milyen konklúziót von le az olvasó? XYZ erősítő jó. A helyes válasz pedig az lenne, hogy XYZ erősítő elbukta ezt a próbát, erre a célra tökéletesen alkalmatlan. De ha a tesztelőt komoly lelki vonzalom köti XYZ erősítőhöz? Netán a gyártójához? Esetleg a forgalmazójához is? És ha nem csak lelki?

Ezért lenne fontos, hogy az olvasó megismerje a tesztelők zenei ízlését, kulturális irányultságát, kedvenceiket, hogy ha látják, hogy AB dicsér valamit, akkor az számára figyelemreméltó lehet, ellenben ha DC, akkor azt el kell kerülnie, mint a pokol tüzét...
Bizonyos színvonal felett nem lehet egy készülékre azt mondani, jó vagy rossz. Fel kell ismerni, hogy milyen zenékre, milyen autóba, kiknek ajánlható. Ebben sajnos a hazai lapok vajmi kevés segítséget nyújtanak. Mert mint tudjuk, mindennek jónak kell lennie.

Mi lehet a megoldás? Például az Internet. Ahol komoly háttér van jelen, a tesztelő lehet szókimondó, lehet véleménye, lehet vele vitatkozni, lehet vele egyetérteni. Így nőttek naggyá a számítástechnikai termékek tesztelésével foglalkozó oldalak külföldön és itthon is. Persze ekkora sújt nem könnyű szerezni az autóhifi világában.

Addig pedig maradnak a nyomtatott autóhifis újságok. Meg kell tanulnunk bánni velük, olvasni a sorok között, mint anno a régi rendszerben, ahol azt vizslatták a kremlinológusok, ki hányadik helyen szerepel a vezérünket köszöntő távirat aláírói között. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindig nálunk van az egyik legjobb mérőműszer, a saját fülünk. Inkább annak higgyünk, mint bármilyen írott szónak, nehogy kész átverés show-t játsszanak velünk.