Sör, szörp, autóhifi

2002.10.29. 08:31
11 magyar induló. Két bömszli nagy kupa, egy első és egy második helyért. Remekül egymásra talált kis magyar csapat. Sör málnaszörppel. Egy totálkáros autó két súlyos sérülttel. No meg nekem egy laza megfázás 39.5 fokos lázzal kombinálva. Röviden ennyi a 3 nap története.
 
   
 







Pedig igazán remekül indult. Mészáros Gyuri, a Humma első embere felhívott még valamikor ősz elején és közölte, két bírót kért az Emma a katowicei autó hangminőség EB-re. Ez lenne Stevie meg én, a TotalCar két aranyfülű reménysége.
- Értetek hozzá, meg tudtok angolul is - hangzott a hivatalos magyarázat.

Péntek reggel találkozó egy benzinkútnál. A kezemben Európa-térkép, mögöttünk három másik autó. A DLS csapat tagjai már előző nap elindultak. Nekik 8 óra volt az út. Reméljük, nekünk kevesebb lesz. Van egy tuti útvonalunk, Stevie haverja súgta meg nekünk, ő havonta jár erre. Megyünk szép tempósan, már itt is az első határ.
-Merre? - kérdezi a magyar útlevélellenőrző szerv.
-Katowice - rebegjük.
-Téli gumi? Mert arra reggel már esett a hó.

Természetesen nincs nálunk, de azért megpróbáljuk. Szlovákia gyönyörű tájakkal szórakoztat, elképesztően sokszínű hegyoldalak között autózunk. Én navigálok, és úgy óránként esem pánikba, de nem mutatom. A térkép az ami periodikusan maximálja az adrenalinszintemet, mert a jelentősnek tűnő település, amin áthajtunk, már megint nincs rajta a térképen. Ellenben az utána következő 300 fős falucska igen.

 
   
   

Az utolsó szlovák falu a lengyel határ előtt egyetlen utca, de az elképesztően hosszú. Bambulok kifelé, és nem hiszek a szememnek.
- Stevie, már 700-nál jár a házszám! Meddig fog ez tartani?
Drukkolunk az ezernek. Nem jön be, 980 körül egy alamuszi keresztutca következik, és onnan újra indul a számozás. 824-ig.

Az út a határtól Katowicéig egyetlen nagy elővárosi menetnek tűnik. Egyszer sem tévedünk el, nem hagyunk el kocsit a konvojból. Nem úgy, mint a városban. Az egy szem, alig olvasható, netről letöltött térképvázlat kevésnek tűnik. Valami ismerőset látok az egyik útjelzőn. Arra kanyarodunk. Remek. Végképp elvesztünk. Buszmegálló, középkorú lengyel hölgy megkérdez, árulja már el: merre is lennénk? Puff neki, megjöttünk.

 
   
 

Kipakolás, gyors zuhany, majd irány a verseny helyszíne. Az Emma EB a helyi autókiállítás részeként kerül megrendezésre, így elegáns öltönyös nyakkendős urak, és kiskosztümös hölgyek között sétálunk a mi pavilonunk felé. Helyesek a helyi hölgyek, kezdjük otthon érezni magunkat.

A csarnokban már gyülekeznek a versenyre váró autók. Megpróbálunk fotózni. Ablak, az nem nagyon van. Fent a magasban pár neon próbálja enyhíteni a sötétséget, nem túl nagy sikerrel. Szegény fényképezők küzdenek, de az eredmény siralmas. Na sebaj, talán holnap, ha nem fog esni az eső.

 
   
   

Megkeressük a bírópárjainkat. Stevie egy nagyon tapasztalt holland partnert kapott, én egy orosszal fogok pontozni. Este lesz az igazi eligazítás, addig csavarogni megyünk a többi pavilonba. Semmi különlegeset nem látunk, egy olyan Fiat kivételével, ami nincs is. Gyorsan lefotózzuk.

 
   
 

Vissza a bíróeligazításra. Alex Klett üdvözöl mindenkit, ő az Emma főguruja. Elmondja, hogy legyünk szépek, okosak, megértőek, na meg tartsuk be a szabályokat, és ha bármi gond lenne, hívjuk a főbírót. Majd kezdődik az eligazítás csúcspontja, a bírói egyenruha kiosztása. Tavaly egész korrekt pulcsi volt a járandóság, idén egy ingre futotta az Emmától. A főbíróké kellemes sötétkék. Az install bíróké klassz fekete. A hangzásbíróké meg egy rémes világoskék. Bárki, aki meglát benne, bután vigyorog rám, és az ingre bökve közli: jajj, ez annyira buzis. Hát az. Persze Stevie-vel mindketten hangzásbírók vagyunk. Fene vinné. A fekete ráadásul még karcsúsítana is.

 
   
   

Másnap reggel 9-kor indul a verseny. Kezdő 300 watt + a mi kategóriánk Jurijjal. Nagyon gyorsan összeszokunk. Az első autó rémesen szól. Csínján bánunk a pontokkal, és bízunk benne, lesz jobb is. Viszem vissza a pontozólapot a versenyirodába. Itt kiemelten nagy szóbeli dicséretet kapok, mint a leggyorsabban végzett zsűripáros tagja. Hurrá.

 
   
 

Gyorsan végzünk a kocsikkal, nem hallottunk semmi földbedöngölően jót. Majd talán vasárnap. Irány a büfé. Kolbaszku van, egész kellemes, de az igazi meglepetés a sör málnaszörppel. Ez nem kötelező, a piros folyadék önként választott attribútumként szerepelhet, de vállalom. Rajzfilmíze van. Stevie jön velem szemben, furcsán gusztálgatja a pirosas árnyalatú seritalt, de siet tovább, még sok a dolguk. A magyar versenyzők felé veszem az irányt.

 
   
   

Ónodi Tamás a régi 1602-es BMW-vel csak 2 autónyira parkol Kutyifa Gábor Opel kombijától. Ők nagy ellenfelek. Bevallottan azért jöttek az EB-re, hogy a másikat legyőzzék. Hogy közben az összes többi autót is, az nem számít, az csak melléktermék lenne, de van rá esélyük. Az Opeltulajdonos cukrászmester egyre sápadtabb. Arcszíne erősen közelít a higított tejföléhez. Beszélni csak nagyon megfontoltan mer. Már túl van az installáció pontozásán. Szerinte alig kapott rá pontokat. Ami a magyar versenyen extra pontokat hozott, az itt az EB-n alapkövetelmény. Csöndes zavarában össze is morzsolt ujjai között egy Emma CD-t és most a DLS csapat ennek a hiányát nyögi.

A nagy ellenfél, Ónodi úr állandó nyüzsgéssel leplezi zavarát. Érkezik a meghallgató csapat, Stevie és holland társa. Hallgatóznak, megbeszélnek, beíírnak. Jó sokat. Stevie összegzésként közli, hogy eddig hangzásra a BMW kapta a legtöbb pontot, mondjon-e még valamit? Ónodi úrral ezek után madarat lehet fogatni, Kutyifa úr a még sápadtabb, Opeltulaj pedig elindul keresni még valamit, amit apróra morzsolhat. A verseny eldőlni látszik.

 
   
 

Lubi Zoli sárga Celicája szuperfényesre pucolva várakozik a mérésre. Meghallgatás, installációs zsűrizés már megvolt. A tulaj, és Paksi Dénes, a kiskőrösiek autóhifi guruja együtt mesélik a pontozást. Zoli lelkes:
- Jöttek, és megnézték, tetszett nekik, és mondták, hogy jó, meg tetszik a hangzása, és tetszett nekik...
Dénes merő szkepszissel iszogatja sörét egy kisszéken, és így is nyilatkozik:
- Az orosz installbíró majdnem széttépte a kábelezést, meg nem is igazán tudott angolul, a meghallgatás az szoszo, na de ellopták Zoli telefonját és fényképezőgépét, hát mi van itt?

Zoli továbbra is lelkesen helyesel:
- Igen, igen, itt volt a széken, mellette ült az asszony, és onnan nyúlták le, fene se gondolta volna.
Némi rémülettel sétálok tovább Weishaup úr Skoda Fabiája felé. Ő éppen az installáció során elvesztett pontok miatt mérgelődik.
- Apróságok. Tényleg apróságok, de benne vannak a szabálykönyvben. Tapasztalatszerzésnek mindenesetre remek a verseny.

 
   
   

Steviék ismét újabb kocsiból kászálódnak ki, megkérdezem, hallottak-e valami jót.
- Az egyik Opel Corsában csöves előerősítő, meg Dac van, az érdekes. Meg egy nagyon bután kinéző Proton, amiben viszont igen jó a zene.
Elindulok fotózni. A Corsa a leginkább antifotogén autóhifivel rendelkezik, amit valaha csak láttam. Kék dobozok itt-ott, zöld LED-ekkel. Illendőségből kattintok párat. Ezen fellekesülve a tulaj felhajtja az utas előtti szőnyeget, ahol egy komolynak tűnő passzív keresztváltó dolgozik plexilap mögött. Na ez már valami. Kicsit hallgatom a zenét is. Érdekes. A Proton felé veszem az irányt. Az is érdekes.