Erősítést kérünk!

2000.08.18. 10:34
Az emberi fül irányhalló képessége azon alapszik, hogy a tér egy bizonyos pontjából érkező hang nem egyszerre érkezik a két fülünkbe, és a beépített bio mikroprocesszor ebből számítja ki a hangforrás helyét. A mélyhangoknál viszont több méteres a hangok hullámhossza, így a füleink közötti 15-20 centiméter távolság nem oszt, nem szoroz.
 
   

Hát igen, a kétcsatornás erősítő félmegoldás az alap autóhifiben, méghozzá szó szerint. Léteznek ugyanis négycsatornás erősítők, amelyek drágábbak ugyan kétcsatornás testvéreiknél, viszont önmagukban is képesek a komplett rendszert vezérelni. Két csatornájuk a frontsugárzókat hajtja meg (bal-jobb), kettő pedig összekapcsolva ("hídba kötve") a mélyládát.

Meg tudom érteni a hümmögő és felhúzott szemöldökű Nyájas Olvasót, van itt egy-két furcsaság. Először is, megfeledkeztünk a hátsó hangszórókról. Valóban, amikor a legolcsóbb rendszert ajánlottuk, említettük a kalaptartóra szerelhető hangszórókat. Azok szerepe azonban már akkor is csak a mélyhangok visszaadásának segítése volt; amióta mélyládában gondolkozunk, erre nincs szükség. Ráadásul ha realisztikus hangteret akarunk teremteni - és miért ne akarnánk? -, akkor alapvető, hogy a hangnak elölről kell érkeznie. (Kivétel a Mátyás-templom, ahol orgonakoncerten a székek és padok az oltár felé néznek, az orgona meg az ember háta mögött van.)

 
   

Ja, ja, de akkor miért van a csomagtartóban a mélyláda? És egyáltalán, egy darab mélyláda hogyan lehet elég? A sztereó hatás smafu? A két kérdés összefügg, a mélyhangoknak ugyanis nincs irányhatásuk, sem jobb-bal, sem előre-hátra. A magyarázatot a Teremtő logikájában kell keresni: a fülünk úgy lett méretezve, hogy a természetben leggyakrabban előforduló hangok irányát tudjuk meghatározni.

Az emberi fül irányhalló képessége ugyanis azon alapszik, hogy a tér egy bizonyos pontjából érkező hang nem egyszerre érkezik a két fülünkbe, és a beépített bio mikroprocesszor ebből számítja ki a hangforrás helyét. A mélyhangoknál viszont több méteres a hangok hullámhossza, így a füleink közötti 15-20 centiméter távolság nem oszt, nem szoroz. A mikroproci ilyenkor inkább azt hiszi a mélyhangokról, hogy onnan jönnek, ahonnan a már jól behatárolható magasabb frekvenciák, és hopp, már be is van csapva.

 
   

Mindez persze csak az igazán mély, 80-90 Hz alatti hangokra vonatkozik, de hát a mélyládák ennél magasabb hangokat (elvileg) nem is sugároznak. Így egy okosan összeválogatott, precízen beállított rendszer képes egységes hangszínpadot kreálni a vezető előtt még akkor is, ha a mélyláda a számára ideális helyen, valahol a csomagtartóban trónol.

Egy ilyen rendszer fejlesztése kétféleképpen lehetséges. Először is, lehet minden készülékből jobbat, ergo drágábbat használni. Ha csak egy komponensre jut több pénz, akkor az feltétlenül a frontsugárzó legyen és ne a fejegység, amire a legtöbben tippelnének. Érdemes lehet a kábelezéssel is kísérletezni: aki jártas a szobai hifiben, az tudhatja, a kábeleknek is van egyéni hangjuk, és így a kábelek is felelősek a szép hangzásért.

A speciális autóhifis cégek is ajánlanak kábeleket, de gyakran túlárazva. Ugyanazt, vagy még jobb minőséget meg lehet kapni a szobai hifiben elismert gyártóktól is, és természetesen a legtöbb szobai hifire készült összekötő- vagy hangfalkábel az autóban is használható. Kivételt csak a karnyi vastagságú kábel-anakondák jelentenek, minthogy azokat kissé nehéz befűzni a meglevő kábel alagutakba.

 
   

Egy másik, talán még jobb eredményekkel kecsegtető módszer az autó hifire való optimalizálása. Két olyan terület van, ahol relatíve visszafogott anyagi befektetésért cserébe számottevően javul a hangminőség. Az egyik az autó aksija. Léteznek olyan speciális ("spirálcellás" vagy "gáz-rekombinációs") aksik, amelyek azonos névleges áramerősség mellett nagyobb indítóáramot tudnak kiadni magukból. Ez azért jó, mert az ilyen battériáknak kisebb a belső ellenállásuk, a zenei csúcsoknál megnövekedett teljesítményigényt késlekedés nélkül tudják teljesíteni. Ez nemcsak álló motorú autónál fontos, de akkor is, amikor a fő áramszolgáltató a generátor. Ezek az akkumulátorok ugyan nem olcsók (25-45e körüli az áruk), de egyrészt általában tartós, megbízható darabok, másrészt természetesen gondozásmentesek.

A hangminőség szempontjából kritikus, hogy lehetőleg csak a hangszórók zenéljenek, az ajtókárpitok, a karosszéria lemezei ne tegyék hozzá a maguk muzsikáját, ami rezonanciák formájában jelentkezik. A rögzítőcsavarok feszesre húzása, a hiányzó kárpitrögzítők pótlása üdvös és költségkímélő megoldás. Aki ennél is tovább kíván lépni, az szakboltokban talál speciális rezgésmentesítő festékeket, amiket a csillapítani kívánt felületre kell felvinni, természetesen belülről, hogy az általában takony-állagú, plusz ronda színű kulimász ne legyen szem előtt.

Az ajtók és az ajtókárpit belső felülete, a csomagtér padlója, a torpedólemez kezelése ajánlott a leginkább. Szintén az autóhifi-kereskedők árulnak öntapadós csillapító lapokat, amiket formára vágva lehet felragasztani a csillapítani kívánt helyekre. Egyik megoldás sem olcsó, egy autó komplett kezelése belekerülhet 20-40 ezer forintba is, de a hatás simán felér egy erősítő-cserével, sőt. A dolog hátránya, hogy az autó eladásakor a befektetés elúszik.

 
   

Egy négycsatornás erősítőre épülő, minőségi komponensekből álló, igényesen beépített autós hifiberendezés ára valahol 250 és 500 ezer forint között van. Nem kicsi ez az összeg, még egy új autó vételárához viszonyítva sem, de ha életünk felét a volán mögött töltjük, és a lemezgyűjteményünk mérete is indokolttá teszi, jobb befektetés az autóhifi, mintha az autónk eggyel erősebb motorral szerelt változatát vennénk meg. Legalább nem büntetnek meg gyorshajtásért_

A következő részben olyan csúcsrendszerekről lesz szó, amilyeneket gyakran hétszámjegyű összegek kifizetése ellenében lehet csak birtokolni, de van, akinek így is megéri. Kondenzátorok, DSP-k, parametrikus ekvalizátorok és hasonló nyalánkságok szerepelnek majd a menün.