Szex, tuning, rakendroll

2001.06.19. 11:03

A lányok, a lányok... Való igaz, a Tuning and Stereo Show honlapja azt igérte, a legszebb lányokat "testközelben" szemlélhetjük meg, de erre azért nem számítottam. A hostessek hadát az egyik nagy budapesti táncstúdió biztosította, ráadásul kötelező volt aerobic ruhában hostesskedniük. A nagyszínpadon óránként előadott táncos showban is kivillant egy-két tökéletes has (szigorúan köldökpiercinggel), hogy másról a kiskorú olvasóink egészséges lelki fejlődése érdekében ne is beszéljek.

 
   
   

Meg tudom érteni a bőrjakós vérmacsót, aki azon filozofált a mobiljába, vajon valóban érdemes volt-e az asszonykáért is leperkálni az 1300 forintot a belépőért, úgysem érdeklik az autók, legalább zavartalanul lehetett volna nézegetni a csajokat is.

A csajokat is, mert a fő attrakciónak azért az autók számítottak. A tuningolt autók két kategóriáját lehetett megkülönböztetni: vagy Dolly Roll-korabeli amerikai limókat láttunk, vagy normális utcai autókat átszabott karosszériával.

 
   
 

Az előbbiek között még egy igazi hot-rod is akadt, de az utcaibb kinézetű járművek is szolgáltak érdekességekkel. Mint az a nagy amerikai autó, amelyik annyira le volt ültetve, hogy a küszöb alá nem fért be a cipőm orra.

Az utóbbiak, tehát a mindennapos használatra szánt csodák között külön öröm volt a magyar RS műhely autóit szemrevételezni, mert ők bebizonyították, hogy nálunk is lehet fantáziadúsan, és a nagy nyugati műhelyek színvonalán dolgozni. Az autóikat ugyan már korábban

 
   
   

láttuk a rendezvényt jegyző autóslap oldalain, élőben mégis más. Pláne, hogy az egyik autójuk felnijének keresztmetszetét is megmutatták.

A tuningosok között túlsúlyban voltak a külföldi cégek. Volt, aki csak mutatóba hozott autókat, mások viszont a Zu verkaufen (Eladó) táblát is bátran kitették az ablakba. Üzletkötést mindazonáltal nem láttunk.

 
   
 

Az optikai tuningon kívül a futómű-ültetők képviseltették magukat nagyobb számban, a motorba piszkálók kevésbé voltak feltűnőek. Igaz is, amit ők csinálnak, azt nem szemmel, hanem inkább fenékkel lehet érezni, de Szuromi papa műhelye felvonultatott néhány barátságosra megmunkált vezérműtengelyt.

Feltűnő volt viszont néhány komoly magyar tuningcég hiánya: a Nagy Nevek közül alig valaki képviseltette magát. Aki ott volt, az sem igazán erőltette a vásári hangulatot. Ha akadt is prospektus itt-ott, sem igényesek, sem informatívak nem voltak; árengedményt, vásárfiát pedig senki sem kínált.

-Szekeres W Stevie-

 
   
   

Volt sztereó is a SAP csarnokban. Jobban mondva autóhifi. Meg házimozi autóban. Ilyen kifejezés persze nincs, nem is lehet, minden jóérzésű nyelvész hevesen tiltakozna ellene, és nagyon helyesen. De akkor hogy a túróba kell azt hívni, ha egy LCD monitoron nézhetjük a kocsinkban a kedvenc DVD filmünket, miközben a guruk által legjobbnak tartott DTS szabványnak mindenben megfelelő, erősítő-hangszóró rendszer teszi próbára multiplexeken edződött dobhártyánkat.

 
   
 

Normál autóhifi is volt persze. Az ilyen kiállításokon megszokott túlméretes demófalakban végignyomkodhattuk majdnem az összes Alpine, Clarion, Nakamichi, VDO Dayton, Kenwood, JVC fejegységet, szemezhettünk mindenféle nagy hírű erősítővel, mint amilyen a Genesis, Massive, Rockford-Fosgate, u-Dimension, és tapogathattuk a membránját DLS, Kicker, Axton, SPL Dynamics, MacAudio hangszóróknak. Elnézést mindenkitől, aki kimaradt, de aki ott volt, az tudja, mit látott, aki meg nem, az sajnálhatja, és jöjjön el a legközelebbire. Már csak a csajok miatt is.

 
   
   

Ami a legjobban megdöbbentett: az osztrák Fofi Garage installációi. Ennyire gázos dolgokat elhozni merész vállalkozás volt. A cég minden valószínűség szerint úgy dolgozik, hogy mindent be kell építeni a szegény delikvens autójába, ami csak a raktárban található. Különben mivel lehet magyarázni, hogy két komplett 16 centis komponens szett mellé, még 8 darab mélyközép hangszóró került egy amerikai Pick up méretes ajtajába, ráadásul mágnessel kifelé szerelve. Ezt talán csak azok a plexi panelek múlták felül, amik egyszerűen csúnyán porosak voltak belülről. Egy porszívó sokat dobott volna az installáción. És hogy szóltak ezek az installációk? Kutyául. A magyar kiállítók bizony ennél sokkal igényesebb dolgokat produkáltak.

A bejárat mellett egy kis standon kapott helyet a HUMMA, a Hungarian Mobile Media Association. Ez a szervezet a felelős az új keretek között ismét beinduló hangminőség versenyzésért. A kiállítással egy időben lezajlott az első verseny. A frissen vizsgázott magyarok a tapasztalt külföldi bírók vizslató tekintete előtt tevékenykedtek, és nem buktak el. Ez azt jelenti, hogy mostantól a mi bíróink csereszabatosak Európában, bármelyik EMMA rendezvényen szerepelhetnek. Ami kevés volt, a versenyzők száma. Az amatőrök talán még csak nem tudtak a dologról, de a profik közül sokan az utolsó pillanatban rettentek vissza a megmérettetéstől. Több bátorságot hölgyeim-uraim!

Jó kis kiállítás volt. Soha rosszabbat. És a lányok..., hát a lányok angyalok!

-Busánszky Lajos-