A Chrysler célja újra Európa

2002.09.30. 15:09

 
   
   

Az amerikai gyártó már régóta szeretne betörni az európai piacra, ám most új stratégiával próbálkozik. Korábban - még a DaimlerChrysler előtti időszakban - a cég a Neon és a Stratus modellel egyszerre próbált megfelelni az amerikai és európai vásárlók igényeinek, ám a siker elmaradt. Dieter Zetsche, a cég jelenlegi vezérigazgatója szerint ez a stratégia hibás elgondoláson alapult: most ahelyett, hogy európaibbá próbálnák tenni típusaikat, azok különleges, csak az amerikai autókra jellemző vonásait igyekszenek majd kidomborítani. Az új modellektől, amilyen a PT Cruiser, illetve a Párizsban bemutatott California Cruiser tanulmány, a jelenlegi alig 0,7 %-os piaci részesedés megduplázódását várják 2005-ig. Jelenleg a cég eladásainak nagy részét a Jeep modellek és a nagy egyterűek teszik ki. Scheele azt is elmondta, hogy Európa érdeklődésére számítva elképzelhető, hogy mégis gyártásba kerülhet a korábban Detroitban bemutatott Dodge Razor sportkocsi. Ugyanakkor a vezérigazgató világossá tette, hogy amennyiben az autó gyártása mellett döntenének, akkor sem valószínű, hogy a típus a közejövőben megvásárolható lesz.