Ford Focus Hot Wheels: nem játék

2002.11.07. 16:47

 
   
   

Igazán látványosra sikeredett a Mattel és a Ford közös produkciója. A Ford Focus amerikai változatára épülő háromajtós Focus egyedi darab, amelyet a SEMA Show közönségének ámulatba ejtésére készített a Ford Performance Group. A legfeltűnőbb talán az autó festése: a látványos lángok közt feltűnő Hot Wheels embléma - ez a Mattel apró játékautóinak márkaneve - mellett az ezüstös festés, a széria lámpatestek helyére beépített két apró kerek lámpa, a sárgára festett keréktárcsák és a lökhárító rikító sárga betétje is azt a látszatot hivatott kelteni, mintha az autó valóban egy felnagyított gyermekjáték lenne. Pedig nem az: az autóban a kétliteres Zetec motor 180 lóerős turbós változata dolgozik, a keréktárcsák pedig műanyag helyett könnyűfémből vannak, és 18 hüvelyk átmérőjűek. A tréfás járművet a Fordnál halálosan komolyan veszik: az autó alkotója elmondta, hogy a következő hónapokban igyekeznek majd felmérni az autó iránti igényeket, és megfelelő érdeklődés esetén az is előfordulhat, hogy készítenek egy kisebb sorozatot eladásra is.