A Fiat újra dolgoztat az olasz tervezőstúdiókkal

2002.11.25. 13:12

 
   
    Az új Panda a Bertone és a Fiat Centro Stile közös munkája

Úgy tűnik, az olasz gyártó visszatér a régi gyakorlathoz és igénybe veszi a nagy formatervező stúdiók szolgáltatásait. A Fiat az 1990-es évek első harmadáig rendszeresen igénybe vette a Pininfarina és az Italdesign szolgálatait, de később inkább saját formatervező részlegének munkáit részesítette előnyben. A cég új vezetése azonban belátta, hogy hiba volt nélkülözni a külső segítséget. "Az elmúlt néhány évben némiképp arrogáns módon úgy képzeltük, mindent képesek leszünk egymagunk csinálni." - gyakorolt szigorú önkritikát Nevio di Giusto, a Fiat-Lancia részleg termékfejlesztési főnöke, majd hozzátette, hogy az utóbbi időben jóval többször veszik figyelembe a nagy stúdiók véleményét, nem csak egy-egy konkrét típus tervezésekor, de az új modellek alapkoncepciójának kidolgozása kapcsán is. A korábbi évek gyakorlata annak volt köszönhető, hogy Paolo Cantarella, a Fiat korábbi vezérigazgatója úgy gondolta, csak egy belső tervezőcsapat képes egységessé tenni egy márka arculatát, így az egyes típusok megtervezésére kiírt pályázatokon rendre a Fiat Centro Stile élvezett előnyt. A jelenlegi helyzetre épp ennek az ellenkezője jellemző: Giorgio Giugiaro elmondása szerint egy nemrég benyújtott Alfa Romeo tervüket annak ellenére fogadta el Giancarlo Boschetti, a Fiat Auto jelenlegi vezetője, hogy ő maga túl agresszívnak találta azt, így zárva le a beszélgetést: "Ha biztos vagy a dologban, akkor csináljátok meg."

 
   
  Az első Punto volt Giugiaro utolsó munkája a Fiatnál. Most nagyobb autók tervezésében vesz részt.  

Ez a fajta engedékenység azt jelzi, hogy a Fiatnál már csak egy dolog számít: valamiképpen sikerre kell vinni az új modelleket. Az új modellek megalkotásánál elsősorban két nagy stúdió, a Bertone és az Italdesign munkáját veszik igénybe: a Fiat Panda utódot az előbbi, míg a 2005-re elhalasztott nagy modellt az utóbbi tervei alapján készítik, de emellett az Italdesign az Alfa Romeonál is igen sok munkát kapott. A nagy vesztes a Centro Stile mellett a Pininfarina stúdió, amelynek több tervét is elutasították a közelmúltban.