Bemutatkozott az AS One

2002.11.28. 14:03

 
   
   

A német Automotive Solutions újdonsága egy félelmetes kétüléses versenyautó, amely ugyanakkor közutakon is biztonságosan használható. Az AS One-ról korábban már beszámoltunk olvasóinknak, ám akkor még csak számítógéppel generált képeket mutathattunk az autóról, amelynek most készült el az első működőképes példánya. A pályaversenygépeket idéző négykerekű csak a legszükségesebb alkotórészeket tartalmazza. A középre épített 1,4 literes 235 lóerős Suzuki motorkerékpár-motort, amely 10.000-es fordulatszámon adja le legnagyobb teljesítményét, a hatsebességes szekvenciális váltót, amellyel akár 0,15 másodperc alatt kapcsolhat a sofőr egyik sebességből a másikba, a széles határok közt állítható futóművet, a könnyű csővázat és némi helyet a sofőr és bátor utasa számára.

 
   
   

Az egészet könnyű műanyag karosszéria burkolja. Még a szélvédővel is spóroltak: az alacsony üveg csak a vezető mellkasát védi a huzattól a fejét nem, ezért is ajánlatos az AS One-t bukósisakban vezetni. No meg azért is, mert az 550 kilogrammos négykerekű menetteljesítményeit ismerve bármilyen szörnyűséget könnyű elképzelni: az autó alig 4 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet 12 másodperccel az indulás után pedig már 200-zal száguldhatunk. A gyorsulás vége valahol 240 km/h körül van, de ember legyen a talpán, aki ezt versenypályán kívül ki meri próbálni ebben az alig-autóban.

 
   
   

Tervezői nem is arra szánták az AS One-t, hogy közúton száguldozzanak vele, inkább az volt a céljuk, hogy megkönnyítsék a hobbiversenyzők dolgát: ezentúl nem kell tréler a versenyautónak, hiszen azzal mehetnek a versenyre és vissza, és még a szerelő is elfér. Nyerni ugyanakkor nem ajánlatos, mert a kupa már nemigen férne el az apró autóban.