Újabb adatokat közöltek a Jaguar XJ-ről

2002.12.03. 16:22

 
   
   

Sok mindent eddig is tudtunk a Jaguar új csúcsmodelljéről, a nyers adatokat azonban eddig nem közölték. Most pótolták a hiányt: ezen túl az új típuscsalád menetteljesítményeit és fogyasztási adatait sem kell találgatnunk. Az XJ alumínium karosszériájával és elegáns megjelenésével önmagában is nagy szenzációt keltett az idei Párizsi Autószalonon, a teljesítmény-adatok azonban számos kétkedőt is meggyőzhetnek: a Jaguar újdonságával igen is számolni kell. A legérdekesebb talán az lehet, hogy az elegáns limuzin határozottan sportosan megy az adatok szerint, és nem csak a legerősebb motorral: az alapkivitelű XJ6 végsebessége 234 km/h, de ami még fontosabb, 7,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, pedig ekkora autók 3 literes változatainak gyakran több mint 9 másodperc kell ehhez a mutatványhoz. A 3,5 literes V8-as 7,3 másodperces gyorsulási adata és 241 km/h-s végsebessége ehhez képest nem is tűnik nagy lépésnek, bár ezek a számok nagyjából azonosak a két generációval ezelőtti V12-es modellek menetteljesítményeivel. A 4,2 literes változatok esetében már elektronika korlátozza a sebességet 250 km/h-nál, a gyorsulási adatok viszont vérbeli sportkocsikat idéznek: a szívómotoros változat 6,3, a feltöltéses 400 lóerős csúcsváltozat pedig 5 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet. Mindehhez képest a vegyes használatban mért 10,5-12,3 literes fogyasztás 100 km-en nem is tűnik soknak, bár nagyon valószínű, hogy a nagyobb modellek esetén városban ennél sokkal szomjasabb lesz az XJ.