Infiniti FX45 Detroitban

2002.12.10. 13:13

 
   
   

A Nissan hivatalosan is megerősítette, hogy legújabb Infiniti szabadidőautóját a Detroit Motor Show-n mutatja be. Az autó leleplezésére 2003 január 6-án kerül sor. Ezen felül a szűkszavú közleményből - amelyhez egy részletfotót is mellékeltek a végleges autóból - csak annyi derül ki, hogy az autóba egy nagyteljesítményű 4,5 literes V8-as motor kerül majd, bár ez már a típusjelzésből is sejthető volt. Az autó formavilága egyébként szintén nem lesz újdonság: 2002 elején tanulmányként már megjelent Detroitban, a kémfotók és a most közölt részlet alapján pedig úgy tűnik, hogy a tervezők nem sokat változtattak a kiállítási darabon. Az autó egyébként az Infiniti G35/Nissan Skyline alapjaira épül, így nem meglepő, hogy elsősorban közúti használatra szánják.