Megújul a Porsche Carrera GT3

2002.12.18. 15:02

 
   
   

Amúgy is szeretünk számokkal dobálózni, és a Porsche újdonságával kapcsolatban ez szinte kötelességünk is. A weissachi tervezők alaposan átdolgozták a GT3-ast, hogy még vadabb legyen. Az eredmény: a 3,6 literes motor már 381 lóerős és nyomatékosabb, mint az elődje, már 2000-es fordulattól rendelkezésre áll a 385 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték mintegy 80 %-a. Ennek köszönhetően a 360 lóerős elődmodellhez képest 0,3 másodperccel hamarabb, 4,5 másodperc alatt lehet elérni az autóval a 100 km/h sebességet, 160-ra pedig 9,4 másodperc alatt gyorsulhatunk, ha van hozzá merszünk. A végsebesség kihasználhatatlan: a 306 km/h-s érték kipróbálásával legfeljebb versenypályán, vagy egy kihalt repülőtéren érdemes próbálkozni. De talán még ennél is többet mond, hogy az új GT3-as 19,7 másodperc alatt képes felgyorsulni 200 km/h-ra, majd onnan megállni. Ebben már a 350 mm-es első féktárcsák és az azokat harapó hatdugattyús féknyergek is fontos szerepet játszanak. Akinek pedig ez is kevés, az rendelhet az autóhoz kerámia féktárcsákat is, amelyek főleg gyakran ismételt erőteljes fékezésnél jöhetnek jól.

 
   
   

A megfelelő úttartásról a korábbi modellhez képest 30 mm-rel még lejjebb ültetett sportfutómű, az elöl 235/40 ZR 18-as, hátul 295/30 ZR 18-as gumik és az új, nagyobb felületű hátsó szárny gondoskodik. Ezek után csak egyetlen adat maradt, amely elborzaszthatja a sebesség megszállottjait ennek a vérbeli sportkocsinak az azonnali megvásárlásától: az ára. Az új GT3-at Németországban 102.112 euróért mérik, így a legtöbben csak abban bízhatunk, hogy pont ekkora pénzösszeggel lep meg bennünket a Jézuska...