Aston-Martin menni Amerika

2003.01.02. 13:28
 
   
   

Los Angelesben mutatják be a brit márka első, bevallottan az amerikai vásárlóknak szánt tanulmányautóját, amelynek kialakításában a Zagato is részt vett. A DB American Roadster 1-ről a korábban közzétett vázlat kapcsán már beszámoltunk, most azonban fotókat és további információkat is közzétettek a típusról. A DB7 Vantage Volante típuson alapuló AR1 láthatóan számos részletében megegyezik a tavaly nyáron bemutatott Zagato kupéval, így azonos a két modell hűtőmaszkja és a hátsó lámpák is nagyon hasonlóak. Ugyanakkor az AR1 semmiképp sem tekinthető a DB7 Zagato nyitott változatának, mivel a formatervben jelentős különbségek is mutatkoznak. Az új tanulmány egyedi jellegzetességei közé tartozik az oldalt látható határozott kiemelkedés, amelynek esztétikusságáról ugyan megoszlanak a vélemények, de kétségkívül sajátos hangulatot kölcsönöz a karosszériának.

 
   
   

Szintén az AR1-hez fejlesztették ki az új 19 hüvelykes ötküllős felniket, amelyek szélesebb nyomtávot eredményeznek elöl és hátul egyaránt. Az AR1-es a 435 lóerős - az alapváltozatnál 15 lóerővel nagyobb teljesítményű hatliteres V12-es motor mellett nagyobb átmérőjű tárcsafékeket és továbbfejlesztett fék-elektronikát is kapott, így nem csak a külsejét tekintve nyújt többet mint DB7-es. A cég első embere, Ulrich Bez elmondta, hogy a sorozatgyártás elsősorban a közönség reakcióján múlik: megfelelő érdeklődés esetén elkészülhet egy kis sorozat 230.000 dolláros, azaz átszámítva mintegy 52 millió forintos darabonkénti áron.