Pontiac GTO: amerikai izomautó a kenguruk földjéről

2003.01.06. 10:28
Kapcsolódó cikkek (1)
 
   
   

Los Angelesben bemutatták a GM új izomautóját, amellyel a Firebird/Camaro páros helyén tátongó űrt szándékoznak kitölteni. A GTO - ahogy arról korábban már beszámoltunk - az Ausztráliában forgalmazott Holden Monaro kupé átdolgozott változata.

 
   
   

Ami a különbségeket illeti, a GM-nél csak azon változtattak, amin feltétlen szükséges volt: az autó megkapta a Pontiac jellegzetes kettős osztású hűtőmaszkját, szélesítettek az autó sárvédőin és a kormány átkerült a bal oldalra. A motortérbe a Corvette-ből már ismert LT1 jelű 5,7 literes V8-as 340 lóerős változata kerül, amelyhez a vásárló igényei szerint hagyományos négysebességes automata vagy hatsebességes manuális váltó társul. Mindkét esetben igen rövid végáttételt használtak, ami hozzájárul ahhoz, hogy az autó 6 másodperc alatt gyorsulhat 60 mérföld/órás (96 km/h) sebességre, a végsebesség pedig így is eléri a 260 km/h-t.

 
   
   

A GTO nagy előnye a Firebirddel szemben, hogy akárcsak az 1964-ben bemutatott ős-GTO, akár négy felnőtt számára is kényelmes elhelyezést biztosít, és a csomagtere sem sokkal kisebb mint egy átlagos limuziné. A GTO azonban nem a praktikuma miatt került a Pontiac modellpalettájára: Bob Lutz, a GM termékfejlesztésért felelős alelnöke elmondta, hogy az autó feladata elsősorban a márka sportos arculatának hangsúlyozása.