Bemutatkozik a legkisebb Aston Martin

2003.01.07. 11:47

 
   
   

A britek leendő tömegmodelljének prototípusát AMV8 Vantage néven mutatják be a Detroit Motor Shown. Az új Aston Martin, amelynek szériaváltozata 2005-ben szállhat szembe a Porsche 911-essel, a Ferrari aktuális V8-as modelljével, a Mercedes SL-el és a többi hasonló árfekvésű sportkocsival, sajátos ötvözete a hagyományos és új megoldásoknak. Az AMV8 formaterve egyértelműen a DB7-es és a Vanquish által kitaposott ösvényt követi, ami nem is csoda, hiszen a három modellt ugyanaz az Ian Callum álmodta meg. A legfontosabb eltérés az arányokban tapasztalható: az új típus a rövid orr-résznek és a kurta hátsó túlnyúlásnak köszönhetően tömörebbnek látszik, mint a korábbi modellek, pedig a 4,5 méteres hossz és az 1,92 méteres szélesség egyáltalán nem tűnik kevésnek.

 
   
   

Az autó az angliai Gaydonban készül majd ugyanavval a technológiával, amelyet a Vanquish-nál is alkalmaznak: az alumínium és műanyag karosszériaelemek térrácsos alumínium vázszerkezetet takarnak. Az AMV8 egyetlen kommersz forrásból származó alkatrésze a 4,3 literes nyolchengeres motor, amely ugyan a Jaguar V8-as motorjának egy változata. Az eredeti konstrukciót a Cosworth segítségével számos ponton módosították, így a legújabb Aston Martin motorházában a becslések szerint legalább 400 lóerőt teljesít majd.

 
   
   

Hogy ezt milyen eszközökkel érik el, azaz használnak-e feltöltőt és ha igen akkor milyen rendszerűt, az egyelőre nem világos, ahogy azt is csak találgatni tudjuk, hogy milyen menetteljesítményekre lesz képes az AMV8. Azt azonban elárulták, hogy a viszonylag hátul elhelyezett motorral és a hátsó tengely elé épített (Transaxle elrendezésű) váltóval sikerült elérni, hogy a súly egyenlően oszoljon el a két tengely között, ami igen jó előjel az autó vezethetőségét illetően.

 
   
   

Sajnos a szűkszavú bejelentésben arról sem esett szó hogy az AMV8 Vantage milyen áron kerül forgalomba, de valószínű, hogy nem lesz sokkal drágább mint a konkurens modellek, hiszen csak így képzelhető el, hogy sikerül teljesíteni a célként kitűzött évi 3.500-es gyártási darabszámot.