Az EU is jóváhagyta a GM-Fiat együttműködést

2000.08.17. 22:06

Most már minden akadály elhárult az újabb nagy összefonódás elől, miután az Európai Unió is jóváhagyta a világ, és Olaszország legnagyobb autógyártójának kézfogóját. Az EU nyilatkozata szerint a két óriáscég együttműködése, mely a főképp a motorok és erőátviteli egységek gyártására, illetve az értékesítési feladatok megosztására vonatkozik, erősíti a felek esélyét a piaci versenyben, ugyanakkor javíthatja termékeik minőségét, és csökkentheti áraikat, így a fogyasztók érdekeit is szolgálja. Emlékezetes, hogy a két cég még tavasszal jelentette be az összefogást, melynek során a GM 20%-ot kapott a Fiat autós részlegéből (amely viszont nem tartalmazza a Ferrarit és Maseratit), viszonzásul a Fiat 5%-ot szerzett a GM részvényeiből. Az EU nyilatkozatának pozitív hangvétele biztosítja, hogy az cégeken belül várható átalakítások az érintett kormányok egyetértésével történnek majd.