Hamarosan megújul a legnagyobb Volvo

2003.01.20. 14:17
 
   
   

Február elején Amszterdamban mutatják be a Volvo S80 felújított változatát. Az autó alapjaiban változatlan marad, de számos apró részletmegoldással igyekeznek vonzóbbá tenni a tervezők, így a hírek szerint új lámpákat és lökhárítókat kap az autó, valamint vékony krómcsíkokat a hátsó lámpák alá és az oldalablakok kereteire. Szintén új lesz az első és a hátsó lökhárító, és az autó legerősebb változatai megkapják az S60R-ből ismert alumínium műszerfal-díszítéseket és az elegáns háromküllős kormányt. További figyelmes apróság a külső tükrök aljába épített kis lámpa, amely a vezető közeledtére megvilágítja az ajtókat, így sokkal könnyebb a zárat megtalálni a sötétben. A fontosabb részletek - így a motorválaszték - állítólag érintetlen marad, a rég várt V8-as a hírek szerint nem ebben a modellben mutatkozik be először.

 
   
   

A nagy durranást ugyanis a Genfi autószalonra tartogatják, már ha hihetünk a pletykáknak. Itt egyelőre tanulmányautó formájában láthatjuk majd a földkerekség egyik legnagyobb kombiját, a V90-est, amelyben a hírek szerint már a Yamahával közösen kifejlesztett nyolchengerest is megcsodálhatjuk. A sorozatgyártás ez esetben sajnos még messze van, az autó legkorábban 2004-ben kerülhet a kereskedésekbe. A pletykák szerint azonban nem csak a V8-as miatt érdemes az új modellre várni: ebben a modellben mutatkozik be a Volvo következő generációs luxusautó-padlólemeze, amely később az S80 és a Jaguar S-type utódjában is feltűnhet majd. Mindez persze nem biztos, viszont azt elárulták a Volvónál, hogy az S80 felújított változata már májusban piacra kerül.