GTC: sportos tanulmány az Opeltől

2003.02.19. 15:04
Kapcsolódó cikkek (1)
 
   
   

Az Opel genfi standján láthatjuk majd a Grand Turismo Compact nevű kupé-tanulmányt. Az autó állítólag egyfajta előzetest nyújt az Opel jövőbeli formatervezési irányvonalából, valahogy úgy, mint korábban a Signum II tanulmány , amelynek számos részletét viszontláthattuk az új Vectra és a Meriva bemutatásakor. A GTC szakít a korábbi modelleknél megkezdett szögletes, szinte kétdimenziós formákkal: az orr-részt mandulavágású fényszórók és az enyhe V alakban megtört hűtőmaszk együttese határozza meg, az övvonal meredeken emelkedik, a tető pedig az Opelnél már rég nem látott dinamikus ívet rajzol, folytatva a meredek motorháztető vonalát. Nem túlzás azt állítani, hogy a GTC Opel viszonylatban határozottan izgalmas, és ha nem láttuk volna a következő Astra kémfotóit , meg is lepődtünk volna rajta.

 
   
   

Az autó sportos jellegét a karosszéria főbb arányai mellett az óriási kerékívek és a 19 hüvelykes keréktárcsákra szerelt 250/40-es gumik is erősítik. Azt egyelőre nem is sejtjük, hogy lesz-e a GTC-nek valamiféle szériagyártású leszármazottja. Korábban ugyan sok pletykát hallhattunk arról, hogy az Opel valamiféle utódot készít a Manta hagyományainak feltámasztására, de csak remélni lehet, hogy a GTC már ennek a modellnek valamiféle előképe.