Újrahasznosított koncepció a Daewootól

2003.02.19. 15:54

 
   
   

Akinek valahonnan ismerős a Daewoo Scope tanulmány, az nem téved. Ezt az autót már láthattuk tavaly novemberben Szöulban. Persze igazságtalanok vagyunk, hiszen az az autó nem volt ilyen szép narancssárga, és a neve is sokkal viccesebben hangzott: ezüstszínű Daewoo Otónak hívták. Ennek ellenére a Scope megérdemli a figyelmet, hiszen Európában eddig még nem láttuk, és az alapkoncepciója kétségkívül érdekes. Azok közé a járművek közé tartozik, amelyeket viszonylag nehéz skatulyába gyömöszölni, mivel egy terepjáró futóművét kombinálja egy kupé karosszériájával, az orra viszont egy régi vágású limuzinról szökhetett. Jobb híján nevezhetjük szabadidő-autónak, hiszen ezzel is el lehet menni munka után kirándulni.

 
   
   

Az autó egyébként tartalmaz néhány említésre méltó részletet: az ülések viszonylag szabadon rendezgethetők, a rádiós magnó pedig az autó távirányítójával kapcsolgatható, ami a Daewoo marketingesei szerint határozottan hasznos tud lenni piknikezés közben. Emellett Európában ebben a járműben csodálhatjuk meg először a cég új, 157 lóerős hathengeres 2,5 literes soros motorját, amely állítólag kivételesen sima járású, de sajnos mifelénk nem kínálják az Evanda modellhez.