Nyereséges volt a Seat 2002-ben

2003.02.21. 10:49
 
   
    Elsősorban az Ibizának köszöhető a Seat sikeres szerepléséhez 2002-ben

A spanyol autógyártó 202,96 millió eurós profittal zárta a tavalyi évet - jelentette be Dr Andreas Schleef, a cég elnöke tegnap évértékelő sajtótájékoztatóján. A gyártási és eladási számok elég ellentmondásosak: Martorellben tavaly 423.599 Seat készült, 3,8 %-kal több, mint tavalyelőtt, ugyanakkor a teljes gyártás az itt készülő VW modellek iránti kereslet csökkenése miatt 5,1 %-kal csökkent a 2001-es eredményhez képest, ami összesen 455.677 járművet jelent. Szintén csökkent az összes eladott Seatok száma 5,7 %-kal: a végeredmény 460.027 jármű. Ugyanakkor Schleef kiemelte, hogy a két legfontosabb külső piacukon, Nagy-Britanniában és Németországban jelentős növekedést értek el.

A pénzügyi eredmények mellett az elnök beszélt az Audi csoport munkájában való tevékeny részvételről is: elmondta, hogy a Seat Technical Centre aktívan kiveszi részét a legújabb Audi modellek fejlesztéséből. Emellett tett egy rejtélyes kijelentést is cége jövőbeli terveivel kapcsolatban: elmondta, hogy egy teljesen új modellen dolgoznak, amely a Seatok újabb generációjának előhírnökeként tovább erősíti majd a márka sportos arculatát.