Új céget alapítottak az FSO gyár működtetésére

2003.02.21. 16:11

 
   
   

Az MG-Rover még tárgyal a Daewoo és a lengyel kormány által létrehozott New Small Company nevű cégbe való beszállásról. A helyzet jelenleg eléggé különös: információink szerint az MG-Rover ugyan még a február 14-i határidő előtt bejelentette, hogy egy köztes cégen keresztül 80 millió fontot fektetne az FSO üzembe, de közben kérdések merültek fel a köztes cég létezésével kapcsolatban, így a megállapodás nem született meg. Ennek ellenére létrejött a gyárat üzemeltető új cég a Daewoo és a gyár köztartozásai fejében 10 % erejéig beszálló lengyel kormány részvételével, így a tárgyalások új alapokon folytatódhatnak az MG-Roverrel, amely némi megingás után továbbra is késznek mutatkozik az együttműködésre. Úgy tudjuk, hogy a jelenleg Daewoo Matiz, Lanos és Nubira, valamint FSO Polonez típusokat készítő gyáregységben a Rover 45 előállítását szeretné megkezdeni a brit cég azután, hogy Longbridge-ben beindítják a Honda Civic alapú modell utódjának gyártását. A Rover a 45-öst a hírek szerint viszonylag alacsony áron forgalmazná Közép- és Kelet-Európa országaiban, ahol ma is viszonylag népszerűek a hasonló kifutott modellek, amilyen egyebek közt a Fiat Uno vagy az Opel Astra első generációja.