Gyengébb évre számít a VW vezetője

2003.04.07. 13:14

 
   
    A Touran az új modellek első képviselője

Nem valószínű, hogy meg tudjuk ismételni a 2002-es eredményeinket - mondta Bernd Pischetsrieder, a VW első embere. A pesszimistának tűnő kijelentést az idei év első negyedének eredményei alapján tette az elnök, ugyanakkor elmondta, hogy az idei év reményeik szerint az utolsó szűk esztendő lesz az új modelleknek köszönhetően. Az idén a csoport vagy húsz új modellel és modellváltozattal rukkol elő, amelyek közt megtalálható a VW egyik legfontosabb modelljének, a Golfnak a legújabb generációja. A modellpaletta felfrissítésének első eredményei azonban csak 2004-ben kezdenek majd láthatóvá válni. Ráadásul a gazdasági környezet sem kedvez a növekedésnek, így az erős euró és az iraki háború is negatívan érintheti a legnagyobb európai gyártót. Pischetsrieder egyedül Kínában számít jelentős növekedésre, ahol a VW jelenleg is piacvezető. A VW elnöke szerint 2003-ban kb. 3,25 milliárd euró adózás előtti nyereségre lehet számítani.