Új Mercedes SLK: alig álcázva

2003.05.06. 11:21
 
   
   

A legújabb kémfotókon már csak az autó elejét és hátulját igyekeztek eltakarni. A képek állítólag az új SLK AMG változatát ábrázolják, erre utalnak a masszív sárvédő-szélesítések és a négy kipufogócső-vég. Az autó legtöbb jellegzetes vonását itt már nem fedték el, így láthatjuk a tető töretlen ívét, a legújabb divat szerint irányjelzőket tartalmazó tükröket, a meredek övvonalat és a motorháztető középső domborítását, amely a nagy testvér, az SLR öröksége. Egyedül az első lámpatestek formája maradt titokban, bár az így is sejthető, hogy a kérdéses prototípuson nem ikerlámpákat, hanem nagy, összefüggő felületű fényszórókat alkalmaztak.

 
   
   

Ami a képeken nem látható, az az új kialakítású tető, amely állítólag jóval kisebb helyet foglal összecsukott állapotban, mint a jelenlegi modell esetében. A C-osztály megkurtított padlólemezére épülő autó állítólag négyféle motorral lesz kapható: az alapmodellben egy 1,8 literes 192 lóerős feltöltős motor dolgozik majd, ezt követi egy 2,2 literes 211 lóerős és egy 2,7 literes 258 lóerős V6-os, valamint a képen látható AMG változat 3 literes 375 lóerős hathengeres motorja. Az alapváltozat bemutatására valószínűleg 2004 márciusában a Genfi Autószalonon kerül majd sor, az első szériapéldányokat pedig májusban vehetik át tulajdonosaik.