Túljelentkezés a női autóversenyre

2003.05.12. 16:35
 
   
   

Legalább 10.000 érdeklődőre számítanak a brit Formula Women szervezői. Már eddig is mintegy 2000 versenyző jelentkezett, és 6000-en töltötték le a jelentkezési lapot a sorozat honlapjáról. Ennek megfelelően a szervezők alapos válogatásra készülnek, hiszen az új típusú verseny fő támogatója, a Mazda összesen 50 autót biztosít a hölgyek számára. A jelentkezőknek öt különféle teszten kell átesniük, amelyek az állóképességet, a reakcióidőket, az elméleti tudást, a kommunikációs készséget, és természetesen a vezetői tudást mérik fel. A teszteken a versenyzőjelölteknek még MX-5-ös Mazdákat kell vezetniük, de a jövő tavasszal a szerencsésebbek már az új RX-8 típus volánja mögött bizonyíthatják, hogy mire is képesek. A tervek szerint a sorozat 10 fordulóból áll, és a televízió is közvetíti.