Megújul a Fiat Punto

2003.05.20. 15:30

Megérkeztek az első hivatalos információk a Fiat átdolgozott kisautójáról. Az 1999-ben bemutatott modellt a modellfrissítés íratlan szabályai szerint dolgozták át: elöl és hátul módosítottak az autó formáján, új motorváltozatokkal, kényelmi és biztonsági felszerelésekkel bővítették a kínálatot, és átalakították a belső teret is.

 
   
   

A legfeltűnőbben a Punto orra változott meg: az alacsony, vízszintes sávot formázó lámpákat nagyobb, lekerekített oldalú egységekkel váltották fel, középen pedig megjelent a vízszintes osztású hűtőrács, mint a márka megújuló arculatának egyik központi eleme. Az első lökhárítót is átformálták, és egységesítették: ezen túl a három- és az ötajtós változaton ugyanazt a három beömlőnyílást tartalmazó, a háromajtóson korábban alkalmazotthoz képest meglehetősen sematikus elemet találjuk majd. Az új háromajtós változatokon azonban új hátsó lámpákat alkalmaztak, amelyek átlógnak a csomagtér-ajtóba is, sőt, a sportos változatok hátul is új, három nyílással szabdalt lökhárítót kaptak, az ötajtósnál azonban alig változtattak a far kialakításán.

 
   
   

Az autó méretei közül egyedül a hossza nőtt néhány centimétert, de ez gyakorlatilag semmilyen előnyt nem jelent, csupán az eltérő orrforma következménye. A belső tér változásai szintén nem nevezhetők falrengetőnek, bár újratervezték a műszerfal egyes részeit és a kárpitok is újak lettek.

 
   
   

A formaterv megítélése ízlés dolga, az viszont egyértelműen jó hír, hogy a Fiat három új motorral bővíti a Punto motorpalettáját. Régi hiányt pótol az 1,4 literes 16 szelepes 95 lóerős Fire motor, így végre lesz választása annak is, aki az 1,2 literes 8 és 16 szelepes motorok teljesítményét kevésnek, az 1,8 literes 130 lóerős négyhengerest viszont túlzásnak tartotta. A másik két motor a dízelpártiaknak okozhat örömet: a kisebbik az elmúlt hónapokban agyonelemzett 1,3 literes 70 lóerős JTD motor, a másik pedig a korábbról már jól ismert és továbbra is kapható 1,9 literes 85 lóerős egység továbbfejlesztett, Multijet befecskendezéses 100 lovas változata. Emellett létezik egy nyolcadik motorváltozat is, amely csaknem azonos az 1,2 literes 60 lóerős motorral, de földgázzal is működtethető.

 
   
   

Ilyenkor a teljesítmény ugyan visszaesik 52 lóerőre, de a Punto Natural Power fantázianevű változat nyilván így is sokakat gondolkodóba ejt majd alacsony fenntartási költségeivel és alacsony károsanyag-kibocsátásával. A nyolcféle motort négyféle váltóval lehet majd kapni: az alapot az ötsebességes kézi váltó jelenti, de az 1,4 literes Punto kapható lesz hatsebességes váltóval is, azok pedig, akik nem szeretnek a váltókarral bajlódni, a variátorszíjas Speedgeart vagy a Dualogic névre hallgató robotizált mechanikus váltóművet választhatják attól függően, hogy melyik motorral szeretnék megvásárolni az autót.

 
   
   

Az autó kényelmi és biztonsági felszereléseinek listája is tekintélyes: van hozzá automata kétzónás klímaberendezés, elektromos szervokormány, műholdas navigációs rendszer, CD-s és MP3 lejátszós hi-fi, parkolóradar, esőérzékelős ablaktörlő, sebességtartó szerkezet, menetstabilizáló elektronika, pánikfék-asszisztens, kipörgésgátló és visszagurulás-gátló, valamint hat légzsák, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mindezeket attól függően kapjuk vagy rendelhetjük meg, hogy a hét felszereltségi szint közül melyiket választjuk.