Készülhet harmadik Lamborghini típus

2003.05.29. 13:26

Az olasz sportkocsigyártó terveiről a vezérigazgató, Werner Mischke beszélt egy riport során. Az Lamborghini vezetője a jövőbeli tervekről igen szűkszavúan nyilatkozott.

 
   
   

Elmondta, hogy foglalkoznak egy harmadik típus elkészítésének lehetőségével, de egyelőre még mérlegelik, hogy milyen irányba lenne érdemes bővíteni a választékot. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a harmadik típus nem lesz olcsó: Mischke szerint mindenképpen a Gallardo fölé pozícionálják majd. Az igazgató ígérete szerint döntést az év vége felé hozzák meg, ami azt jelenti, hogy a harmadik Lamborghini típus 2006 előtt biztosan nem jelenik meg még tanulmányautó formájában sem.

A jelenlegi típusokról szólva Mischke elárulta, hogy mind a Gallardónak, mind a Murcielagónak készülnek újabb változatai: a korábban már bemutatott Murcielago roadsteren kívül a Gallardóból is lesz nyitott változat, sőt, mindkét modellnek lesz GT verziója még erősebb motorral, még sportosabbra hangolt futóművel és összkerék-hajtással. A riportból az is kiderült, hogy nem féltik a Murcielago pozícióját: hiába a Gallardo alacsony ára, korszerűbb felépítése és a nagy testvérhez képest alig gyengébb menetteljesítményei, Mischke szerint a kisebbik modell presztízse a vásárlók körében nem érhet fel az elődök legendájából táplálkozó csúcsmodellhez, így mindig lesznek, akik ragaszkodnak a Murcielagóhoz.

Érdekes adalék, hogy a Lamborghini tervei közt nem szerepel az autóversenyekhez való visszatérés, viszont igyekszenek megőrizni dominanciájukat a hosszú távú tengeri motorcsónak-versenyek motorszállítói között.

A piszkos anyagiakról szólva Mischke csak annyit árult el, hogy hosszú idő után újra nyereséges lett a cég, de készséggel vázolta a cég ambiciózus terveit: 2005-re szeretnék elérni, hogy évi 400 Murcielago mellett mintegy 1.600 Gallardo találjon gazdára évente, ami a kisebbik modell Európa-szerte egységesített 120.000 eurós árát tekintve valószínűleg nem is elérhetetlen cél.