30 éves a Caterham Seven

2003.06.20. 13:23

 
   
   

Most ünnepli önálló fennállásának harmincadik évfordulóját a Caterham. Kezdetben, 1959-től a cég a Lotus-szal karöltve dolgozott, ők fejlesztették ki a békaszemű, de villámgyors Seven modellt és különféle autókat készítettek a 60-as évek egyik népszerű angol televíziós sorozatához, de amikor a Lotus likviditási gondok miatt a Seven gyártásának leállítását fontolgatta, a Caterham átvette az autóval kapcsolatos gyártási és kapcsolódó jogokat.
Colin Chapman ekkor így nyilatkozott a szakítással kapcsolatban:
"A Caterham egyike a legrégebbi Lotus partnereknek, hatalmas tapasztalatuk van a Seven modellek javítása és eladása terén, így számomra is öröm, hogy ők veszik át a modellel kapcsolatos jogokat."
Azon kívül, hogy az autót igyekeztek mindig a kor biztonsági és környezetvédelmi előírásaihoz igazítani, a Caterham hű maradt az eredeti koncepcióhoz, és mindig a lehető legalacsonyabb szinten tartották az autó tömegét.

Az elmúlt harminc év mérlege tízezer eladott példány a szuperkönnyű sportkocsiból és több mint 40 különféle változat, melyek közt akadt jónéhány igazi ínyencség is. Ilyen volt például az 1983-ban épített Cosworth-motoros 1600-as, az 1992-ben elkészített 250 lovas JPE és az 1997-es Superlight R, melynek R500-as változata tarja a jelenlegi pályacsúcsot a Nürburgringen.
Hat országban tizenkét különféle márkakupán több mint 600 versenyző gondoskodik arról, hogy a Seven továbbra is a világ legtöbbet versenyző autója legyen, és ennek, valamint kiváló szerkezeti felépítésének köszönhetően a Seven népszerűsége töretlen.
Boldog születésnapot!