Lexus fölény a JD Power megbízhatósági felmérésén

2003.07.10. 14:34

 
   
   

Az etalonnak számító felmérés Amerikában forgalmazott típusokra vonatkozó részében a japán márkák domináltak. Az első helyre már-már bérlete van a Lexusnak, a második pedig az Infiniti, a Nissan luxusmárkája lett. A harmadik helyen meglepetésre a Buick futott be, a negyedik legmegbízhatóbb márkának pedig a Porsche bizonyult. Meglepetésre az európai márkák nem szerepeltek túl jól, a Porsche mellett csak a BMW és a Saab eredménye került az átlagos szint fölé, a lista első felében leginkább amerikai és japán márkák nevei olvashatók. A legkevésbé megbízható márkának az amerikai vásárlók tapasztalatai szerint a Suzuki bizonyult, de a lista végén szerepel a Daewoo, a Kia és néhány európai autómárka is.

A JD Power felmérése az autók első három éves pályafutása során felmerülő problémákat igyekszik összegezni, azaz a 2000-ben vásárolt típusok megbízhatóságáról alkothatunk belőle képet. A felmérésben külön kiemelték az első 90 napban jelentkező hibák számát. Érdekes módon az is előfordult, például a Subaru típusaival, hogy az első 90 napban problémásabb jármű később megbízhatóbban viselkedett, de ennek az ellenkezőjére is akadt példa: a Mercedes, az Audi és a Volvo autói például statisztikailag gyakrabban hibásodtak meg az első három hónap letelte után.