Jön a Jaguar szabadidő-terepjáró?

2003.07.15. 12:55

 
   
   

Az elmúlt években a Jaguar mindent megtett, hogy lerombolja patinás imidzsét: szánalmas Forma-1-es részvétel (mostanában azért fejlődnek), dízelmotor, elsőkerék-hajtás.
Az AutoExpress belső körökből származó információi szerint tovább munkálkodnak korábbi arculatuk leradírozásán, mivel a termékfejlesztéshez közel álló forrás a következőket nyilatkozta egy SUV kerekekre állításáról:
"A Volvo XC90-es sikere alapján nem is igazán értem, eddig hogy kerülhettük el ezt a szegmenst."
Nos valóban, mindenkinek élnie kell valamiből, és a Porsche Cayenne után talán már a Jaguar feliratot sem lesz annyira szomorú egy magas és függőleges hátfalon látni.
Hivatalosan a Jaguar 1999-ben már készíttetett egy tanulmányt egy esetleges SUV elkészítéséről, de akkor és ott szükségtelennek látták egy ilyen modell piacra dobását. Azóta a nemzetközi helyzet fokozódott, és más cégek hihetetlen mennyiségben adják el a szabadidő-terepjárókat.
A Jaguar nem akar úgy járni, mint a kissé elkésett dízel-bevezetéssel, plusz anyacégük, a Ford 2005-ben két új, a Mazda6 4x4-es hajtásláncát használó modellt kíván piacra dobni Amerikában. A két modell ugyan Ford és Lincoln márkanév alatt kerül majd forgalomba, de szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy ezek egyikének áttervezéséből készülhet el a Jaguar terepjárója.

forrás: AutoExpress