Négyliteres fogyasztás alatt az Avensis

2003.07.25. 12:41
 
   
   

Tavaly egy hasonló kísérlet során John Gough alatt 2,4 liter gázolajat fogyasztott egy Yaris D-4D.
Alan Philips a két kategóriával feljebb lévő Avensis dízelt egy 1342 kilométer hosszú útvonalon tesztelte. A hosszú úton az Avensis átlagfogyasztása 3,76 liter volt száz kilométerre, ami egy ekkora autótól hihetetlenül jó fogyasztás. A táv felénél az érték még csak 3,62 liter volt, sőt, az M5-ös autópályán megtett szakasz végén 3,48 litert is mutatott a fogyasztásmérő, de az ezt követő dimbes-dombos szakaszon fölment az átlag.
A kísérlet értékét növeli, hogy Alan közúti forgalomban, 76,8 km/h-s átlagsebességgel teljesítette a távot, azaz majdnem teljesen beilleszkedett a normálisan közlekedők táborába. Az ilyen kísérleteknél nagyon sokat számít a türelem, az autó lassú, fokozatos gyorsítása, a fölösleges váltások és fékezések elkerülése. A gyárilag megadott fogyasztási adatokat általában ennél életszerűbb körülményeket feltételezve állapítják meg, bár az is gyakran előfordul, hogy ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk.